A gombatermesztésben megjelenő kártevők közül a gombaszúnyogok tekinthetők a legveszélyesebbeknek. Több faj is megjelenhet egyszerre a termesztőknél, azonban azok külsőre nagyon hasonlók, alaposabb vizsgálat nélkül ránézésre nem lehet elkülöníteni őket egymástól. Gyakorlati szempontból a fajok pontos azonosítása nem fontos, ugyanis az állatok életmódja és kártétele fajtól függetlenül megegyezik.
A fő kártételt a rovarok lárvája okozza, amely nyűszerű és áttetsző. A lárva feje fekete, rajta erős rágók találhatók, amelyekkel megrágja a termesztett gomba számára szánt komposztot. A komposzt elfogyasztásával feléli a tápanyagokat, valamint a vizet a gomba elől. Továbbá a lárva ürüléke kedvezőtlen irányba tolja el a komposzt kémhatását. A gombaszúnyog lárvák által károsított komposzt vizenyős, törmelékes, kevés micéliumot tartalmaz, olyan mintha már „letermett” volna a komposzt. A kifejlett rovarok közvetlenül nem okoznak a gombán károkat, ugyanakkor a testükön különböző betegségeket terjesztő gombák spóráit hordozhatják, amelyeket az egész termesztőházon belül szétterjeszthetnek. Jó példa erre a szárazmólé betegség, amelyért a Lecanicillium fungicola gomba felelős. Ennek a gombafajnak a szaporítóképlete ragadós, így ezt a gombaszúnyogok sokkal könnyebben tudják terjeszteni, mint más gombás betegségeket.
A gombaszúnyogok gyakorlatilag minden termesztett gombakultúrában megjelennek, de a termesztés volumenéből következően a csiperketermesztésben okozzák a legtöbb problémát. Kései laskagomba kultúrában is megjelennek, de egyes esetektől eltekintve a számuk mérsékeltebb, mint csiperkében. Ugyanakkor sárga színű laskagombában, valamint déli tőkegomba termesztésénél rendkívül nagy számban tudnak felszaporodni a termesztők elmondása szerint. Az utóbbi két említett kultúránál, valamint csiperkegombánál is olyan nagy mértékben fordulhatnak elő ezen rovarok, hogy jelenlétük már a dolgozók számára is zavaró lehet. Ilyen esetben pormaszk használata indokolt lehet, hiszen ezek az apró állatok könnyen belélegezhetők.
A gombaszúnyogok ellen rendkívül nehéz védekezni. Hazánkban ez hatványozottan igaz, hiszen jelenleg csupán egyetlen engedélyezett inszekticid készítmény létezik, amely kizárólag csiperketermesztés esetében alkalmazható. Laskagombánál, illetve más termesztett gombakultúránál nincs engedélyezett készítmény rovarok ellen. A csiperkegombánál alkalmazható készítmény egy speciális biopreparátum, parazita fonálférgeket tartalmaz, amelyek a gombaszúnyogok lárváit pusztítják el. A készítményt az öntözővízbe keverve juttatják ki a takaróföld felületére. Laskagomba vagy déli tőkegomba termesztésénél az öntözés hiánya miatt ez a készítmény nem alkalmazható, ezen kultúráknál csupán párásítást alkalmaznak. A termesztőblokkokba utólagosan, azok felbontása nélkül lehetetlen lenne bejuttatni a parazita fonálférgeket. A blokkok felbontása nagyban megnövelné a befertőződés lehetőségét, továbbá rendkívül munkaigényes folyamat lenne, mivel egy termesztési ciklus alatt többször is pótolni kell a fonálférgeket.
Sajnálatos módon ez a speciális készítmény se biztosít teljes védelmet a gombaszúnyogok ellen, még csiperkegomba termesztése esetén sem. A parazita fonálférgek a fiatal gombaszúnyog lárvákat pusztítják el a leghatékonyabban, az idősebb lárvák elpusztításához több időre van szükségük és ez idő alatt a gombaszúnyog lárvák tovább károsíthatnak.
Legnagyobb hangsúlyt (mint a gombás betegségeknél is) a megelőzésre kell fordítanunk. Fontos a termesztési higiénia betartása, kellő figyelmet kell fordítani a letermett komposzt azonnali kihordására, vagy egyéb más szerves hulladék eltávolítására. A gombaszúnyogok, nevükkel ellentétben elsősorban nem csak gombát fogyasztanak, előnyben részesítenek szinte minden szerves törmeléket, így minden szerves hulladék megfelelő életteret biztosít számukra.
Fontos megemlíteni, hogy csak jól átszövetett komposztot érdemes vásárolni, mivel a jól átszövetett komposzton a gombaszúnyogok nem fejlődnek olyan gyorsan. A jó minőségű komposzt előállítása csiperkegomba esetében mára már szinte garantált, hiszen az átszövetés erre a célra kifejlesztett kamrákban zajlik. Ezek a kamrák túlnyomás alatt működnek, ezáltal meggátolják, hogy kívülről fertőző gombák spórái, vagy kártevő állatok jussanak be. Ugyanakkor a laskagomba termesztéstechnológiáján alapuló gombafajok termesztésénél a fóliába töltött szaporítóanyaggal bekevert komposzt átszövetése gyakran ugyanabban a helységben történik, ahol majd később a termesztés is végbemegy. A komposztban lezajló mikrobiális folyamatok során felszabaduló vegyületek odacsalogathatják a gombaszúnyogokat és már a micélium kolonizációja előtt megfertőzhetik a termőblokkokat.
A termesztők elmondása szerint a fiatal zsákokat tartalmazó helységekben sokkal több gombaszúnyog található, mint egy jól átszövődött kultúránál. Megoldást jelenhet, ha az átszövetés végéig a blokkokat egy jól záródó, túlnyomás alatt lévő kamrában tartanák. Továbbá megpróbálhatjuk megakadályozni a gombaszúnyogok betelepülését a termesztőházba, ha a nyílásokat befedjük és a szellőzők elé kisebb lyukméretű hálót (<0,5 mm) feszítünk ki. Fontos, hogy a lyukak átmérője ne legyen a kelleténél kisebb, hiszen akkor a szellőzés nem lesz megfelelő. Természetesen ilyen megoldásokkal teljesen megakadályozni nem, csupán mérsékelni tudjunk a rovarok bejutását. Ez annak köszönhető, hogy a személyzet, a munkaeszközök, valamint a gépek ki- és bejutását biztosítani kell, ezt a rövid időt kihasználva viszont könnyen be tudnak szökni a rovarok. Bevett gyakorlat, hogy a termesztőházon belül elektromos UV csapdákat helyeznek ki, amelyek odacsalogatják és szerencsés esetben el is pusztítják a rovarokat. Az ilyen típusú csapdákkal lehetőség van a rovarok gyérítésére, de teljes megoldást sajnos ez sem jelent. A termesztők sárga színű ragacslapokat is ki szoktak tenni monitorozás és gyérítés céljából, valamint az ajtók köré enyvezett ragasztószalag csíkokat helyeznek ki, hogy határt szabjanak az ajtó résein bejutó rovaroknak.
Jelenlegi helyzetben a gombaszúnyogokkal együtt kell élniük a termesztőknek, törekedniük kell arra, hogy minél később és minél kevesebb gombaszúnyog települjön be. A kezdeti előnyt a gombának kell biztosítani, ez főleg laskánál és déli tőkegombánál igaz. Fontos, hogy csak jó minőségű komposztot és takaróföldet vásároljunk, valamint gondoskodni kell a hulladékok elszállításáról, vagy megsemmisítéséről is.
Kecskeméti Sándor
tudományos segédmunkatárs
Szent István Egyetem
Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék