Hajtatott paradicsom rossz termékenyülésének okai és megszüntetése II. – Megoldások

A gyakorlatban alkalmazható eljárások alapvetően három csoportra oszthatók:

• kémiai módszerekre,
• mechanikai módszerekre és
• biológiai megoldásokra.

A kémiai módszerek termésképzést kiváltó hatásukat illetően nagyon jók, de ellentmondanak a fogyasztóktól napjainkban egyre általánosabban elvárt vegyszermentes termesztésnek. Kétségtelen előny, hogy míg a többi eljárás eredményessége termékeny pollent feltételez, addig ez esetben az alkalmazott szerek – függetlenül a pollentől – partenocarp termések kialakulását indukálják, azaz biztos a termésképződés.

A paradicsomhajtatók két szerrel egy N-fenil-ftalaminsav és egy naftalinoxi-ecetsavas etilészter származékkal találkozhattak az engedélyezett készítmények esetében. Ma csak egészen speciális esetekben használják ezeket a termesztők, a gyakorlati alkalmazásuk során tapasztalt hátrányok miatt:

• A partenocarp termés (magnélküli termés) üreges, amiből következik, hogy sokkal könnyebb, mint a természetes úton megtermékenyült bogyó, ez súlyveszteség a termesztőnek. A termés puhább, pulton történő tárolás során gyorsan fonnyad.
• Mint általában a hormonális szerek esetében itt is alapvető elvárás a nagyon pontos adagolás, aminek a kivitelezése üzemi körülmények között szinte lehetetlen. A szer még hatástalansága gyorsan átcsap túladagolásba, és ennek súlyos következményei vannak a minőségre nézve. Deformált bogyók, összenőtt ikertermések, sejtburjánzások képződnek, gyakorlatilag eladhatatlan a termés (1., 2., 3., 4. és 5. kép).

• Maga a pontos adagolás is nehezen kivitelezhető a permetezők használatával (6. kép), a javasolt másik kijuttatási mód, a fürtök mártogatása nagy kézimunkaerőt igényel.
• A fajtáknak a szerrel szembeni érzékenysége méréseink szerint jelentős mértékben különböző, ami további gondot vet fel az alkalmazásukkal kapcsolatban.

Összevetve az előnyöket és hátrányokat, a vegyszeres megoldás nem bizonyult a termesztési gyakorlat számára alkalmazható módszernek annak ellenére, hogy fertilitással nem rendelkező pollen esetén is képes volt a bogyó fejlődését indukálni.

A terméskötődés elősegítése mellett próbálkozások történtek a virágképződés indukálására is gibberellinsav (azorulon) segítségével. Fényszegény körülmények között, palántakorban a nem vagy csak késéssel meginduló, gyakran aberrált virágokat képező növényekre felhordva (palánták szárát ecsettel kenegetve) termékenyülésre alkalmas virágokat sikerült fejleszteni. Idővel itt is jelentkeztek a bogyókon a fejlődési rendellenességek, deformációk, de maguk a virágfürtök sem voltak sok esetben tökéletesek. A palántanevelőkben pótmegvilágítással, a tápkockák szétrakásával eredményesebben sikerült megoldani a szövetdifferenciálódás és a virágképzés nehézségeit.

A mechanikai módszereket sokáig alkalmazták a nagyüzemekben, de a kisebb gazdaságokban még napjainkban is itt-ott eredményesen alkalmazott eljárás. Nagy előnye a vegyszeres eljárásokkal szemben, hogy mellékhatásai nincsenek, ugyanakkor csak olyan esetben alkalmazható, ha a pollen csíraképes, fertilis. Két változata terjedt el a huzalok veregetése és az „elektromos méhek” használata. A zsineget tartó fémhuzalok kocogtatásával a felnyíló portokból kiszabaduló pollen felhőt képez, így nagy, nagyobb valószínűséggel a bibére kerülve létrejön a megtermékenyülés. Ezt heti kétszeri, esetleg háromszori gyakorisággal végezve egészen jó hatás érhető el, de a nagyon korán (télen) ültetett paradicsom esetében a hatás gyengébb.

Lényegében az „elektromos méh” is ugyanezen az elven működik, de nem a huzalhoz vert vascső, hanem a kocsányához érintett vibrátor rázza meg a virágot. Valamivel jobb hatás érhető el, mint a huzalok ütögetésével, ugyanakkor lényegesen lassúbb eljárás, kézimunka-igényesebb.

Napjainkban legtöbb helyen, úgynevezett biológiai módszerrel, poszméhek segítségével végzik a beporzást. Az eljárásnak nagy előnye, hogy a méhek optimális időben végzik a beporzást, azaz érett pollent, a megfelelő virágfejlettségnél szállítják. Kézimunkaerő igénye az eljárásnak minimális, ami csak a méhcsaládok kitelepítéséből és gondozásából áll. Mellékhatással az eljárás esetében nem kell számolni.

A méhek más rovarokhoz képest rendkívül aktívak, percenként 20-30 virágot járnak be, mozgásukat a klimatikus tényezők kevésbé befolyásolják, munkájukat tág hőmérsékleti és páratartalom határok között képesek ellátni. A virágzás kezdetén hektáronként két kaptár kihelyezése ajánlott, később, a folyamatos virágzás idején 4-5. A méhek megfelelő aktivitása 4-6 hét, ezt követően a családok cseréje szükséges. A módszer hátránya, nevezhető korlátjának is, hogy a vegyszeres növényvédelmi eljárásokkal szigorú összhangba kell hozni a méhek kihelyezését, igaz ez a gyorsan terjedő biológiai növényvédelem miatt egyre kisebb gond.

Biológiai módszerekhez sorolható az a nemesítési próbálkozás, amely mind a mai napig nem vált be, az uborkához hasonló partenocarp fajták bevezetése és termesztése. Az ilyen magnélküli bogyók ugyanazokkal a hátrányokkal rendelkeznek, mint a fentebb említett kémiai eljárással kikényszerített partenocarpia.

Napjainkban a korszerű, talaj nélküli és konténeres paradicsomhajtatás során tapasztalt kiemelkedő terméseredmények (50-70 kg/m²) elképzelhetetlenek valamilyen megtermékenyítést elősegítő eljárás hiányában. Az üzemi tapasztalatok azt mutatják, hogy a poszméhek alkalmazása úgy a nagyüzemekben, mint a kisebb árutermelő gazdaságokban a legjobb. Egészen kis üzemekben még egyes mechanikai módszerek, mint a vibrátor vagy a huzal rázogatása is számításba jöhet, de mint ápolási munka, maga a porzás nem nélkülözhető!