Zöldség

Pattogatni való kukorica: ipari zöldségnövény szántóföldi vetésforgóban

Agrofórum Online

Habár a Covid-járvány, illetve annak következményei ezt a szektort is megviselte, átalakította, mostanra azonban, ahogy azt beszélgetőtársam, Krániczné Mayer Erika megfogalmazza, a helyzet megérett arra, hogy ismét bővítsenek. Ehhez pedig további beszállítókra van szükségük…

Az  Agrogenius Kft.-t Kránicz Tamás és Krániczné Mayer Erika alapította több mint tizenöt évvel ezelőtt. Az azóta eltelt idő alatt igen komoly felvevőpiacot építettek ki, elérték, hogy Európa számos országába és időnként Ázsiába is szállítanak a Győr melletti cég kukoricájából. Ebben a helyzetben érkezett meg a Covid-járvány, amely, mint tudjuk, ellehetetlenítette, majd minimalizálta a közösségi eseményeket, így a moziba járást is. A szakma „netflixes” időszaknak nevezi azt, ami ennek hatására bekövetkezett, az emberek otthon maradtak, sorozatokat néztek, és popcornt pattogtattak otthonaikban.

Köszönhetően a gyenge forintnak, és a tengeri szállítási nehézségeknek a magyar popcorn versenyképes lehet az exportpiacokon. A magyar pattogatni való kukorica versenytársa az amerikai, a dél-afrikai és az argentin popcorn, illetve Európában a spanyol és a francia pattogatni való kukorica.

De mit is kell tudni a pattogatott kukoricáról, illetve annak termesztéséről?

  • Takarmánykukorica gépsorral termeszthető.
  • Nem szükséges az izoláció.
  • Kombájnnal betakarítható.
  • Ipari zöldségtámogatás igényelhető rá.
  • Amerikai vetőmag.
  • Nem feltétel a termeléshez az öntözés.
  • Élelmiszer-biztonsági kockázat: gyommentesen kell tartani és csemegekukoricában engedélyezett növényvédő szerek alkalmazhatók.

A szemek, akárcsak a takarmánykukoricánál, átlagosan 80% szénhidrátot és 12% fehérjét tartalmaznak. Tápértéke a kipattogott szemek térfogatához képest kicsi. 12 g szemből kb. fél liter pattogatott kukorica állítható elő (BAJTAY, 1985). A takarmánykukorica szemének tápszövetében levő külső, üveges rész vékony, a belső lisztes rész vastag. A pattogatni való kukoricánál ez az arány fordított, aminek következtében a hevítéskor keletkező gőz a vastag, üveges részen nem tud áthatolni, s a szem valósággal szétrobban, térfogata sokszorosára gyarapodik. Ugyanazok a területek a megfelelőek a popcornnak, mint amelyek a hagyományos kukoricának is beváltak, kedveli a gyorsan felmelegedő, homokosabb talajt.  

Békés és Somogy megyéből érkezik jelentősebb mennyiségű popcorn a Győr melletti Kránicz tanyára. Szárítás, tisztítás, minősítés után innen szállítják ki a kukoricát a feldolgozó üzemekhez.

Öt hektár felett rentábilis a termelés

A tapasztalatok szerint legalább öt hektár szükséges ahhoz, hogy a termelés rentábilis legyen. Az öntözés, mint lassan minden egyéb kultúra esetén, fontos lenne, de nem előírás a részükről: „Azt gondolom az lényeges érv a popcorn termelése mellett, hogy a csemegekukoricában használható növényvédő szerek itt is alkalmazhatók, illetve fontos tudnivaló az is, hogy izolációról nem kell a gazdának gondoskodnia. A termelés költségei némileg alacsonyabbak, mint a takarmánykukoricánál, kevesebb a műtrágyaigénye, és ahhoz viszonyítva kisebb mennyiségű tápanyagot vesz fel a talajból, így értelemszerűen, annak visszapótlása is kedvezőbb ráfordítással megoldható.”

Szintén nem elhanyagolható szempontok a támogatások: mivel ipari zöldségnövényről van szó, ezért a termelő ezzel a bevételi forrással is kalkulálhat. Beszélgetőtársam szerint, ha egy adott termelői csoportot kellene megnevezni, amelynek érdemes a popcorn termesztésébe belekezdeni, akkor habozás nélkül a fiatal gazdákat említené, azon belül is azokat, akik kertészeti kultúrával, kultúrákkal kívánnak foglalkozni, ez ugyanis a hagyományos kukoricatechnológiába beilleszthető. Természetesen, mondja, nagyobb területen gazdálkodóknak is érdemes belevágni, vannak szép számmal beszállítóik ebből a körből is.

A popcorn ára általában a takarmánykukorica kétszerese, de az idei évben egyelőre nem követte a pattogatni való kukorica ára a takarmánykukoricát. Optimális esetben akár 7 tonna hozam is elérhető, de átlagosan 4-5 tonna terméssel kalkulálunk.

„Zárt láncban dolgozunk, vagyis csak azt a terményt vásároljuk vissza, ami az általunk biztosított/értékesített vetőmagból származik. A vetőmagokat az Egyesült Államokból szerezzük be, folyamatosan szem előtt tartva azt, hogy mely hibridek felelnek meg leginkább a hazai körülményeknek, melyek képesek a legjobb minőséget, magas hozamot garantálni. Természetesen a vetőmag mellé tudást is adunk, szaktanácsadóink folyamatosan segítik a termelőinket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Vessem vagy ültessem a zöldségféléket? És mikor?

2025. január 13. 13:10

A vetőmagot és palántát vásárlók, akik egyben fogyasztók is, a legjobb genetikai tulajdonságokat és a legjobb minőségi paramétereket várják el a szaporítóanyagtól.

Értékes választékbővítő zöldségek: a szárzeller és a gumós édeskömény

2025. január 6. 08:40

Hogy zöldségek vagy fűszernövények, megoszlanak a vélemények, mindenesetre gyógyító hatásuk bizonyított.

Korai burgonyát a házikertből

2024. december 29. 08:10

Az elmúlt években továbbra is szívesebben vásárolták a fogyasztók a fólia alól szedett, részleges takarással termesztett és a csak előcsíráztatással, szabadföldön nevelt tavaszi zsenge burgonyát.

A zöldhagyma hajtatása: fólia alatt a fagyot is elviseli

2024. december 11. 11:10

Vannak, akik már ősszel talajba duggatják, és a tél folyamán fóliát húznak rá, a hideg, nagyobb fagyok beállta előtt fóliával betakarják.

Kedvezmények közvetlenül a felhasználóknak - Arassa le Ön is a hasznot a Bayer-rel!

2018. március 20. 12:45

Azonnal beváltható árkedvezmény, vagy szakmai ajánlatok közül választhat, ha regisztrál a www.gazdahaszna.hu oldalon.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: támad a vetésfehérítő és a repcefénybogár

2022. április 19. 09:33

A mostani és a korábbi esők hatására rohamos fejlődésnek indultak az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce.

Hatékony méhkímélő megoldás a szőlőmolyok elleni védekezésben

2023. május 12. 06:34

A szőlő egyik régi, jólismert kártevője a tarka szőlőmoly, ami a károsításával a termést veszélyezteti.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: erős a gyomosodás, fuzáriózis tünetek az árpán

2022. június 14. 09:26

A több táblán tapasztalható erős gyomosodás megszüntetése gondot okoz több termelőnek.