Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: itt az idő kihelyezni a szignalizációs eszközöket!

Agrofórum Online

Az augusztus második dekádjában kezdődött csapadékosabb és átlagosnak tekinthetően meleg időjárás némileg stabilizálta a még lábon álló növények állapotát. Csapadékból szinte mindenütt hullott, így az aratás óta elfekvő repce és kalászos gabona magvak, a gyomnövényekkel együtt folyamatosan kelnek, ezért a javuló talajállapot mellett megfelelő talajállapotú tarlóápolást, talajlazítózást és vetőágyelőkészítést lehet végezni. A menthetetlenül megsült kukorica és napraforgó aratása az ország kiterjedt területein folyamatosan zajlik. A kikelt árpa- és búzanövényeken máris megjelentek a gabonaféléken szívogató levéltetvek, a nyugati tájegységekben az 1-3 leveles növények 40 %-án legalább 1 levéltetűt lehet találni, de hamarosan várható a kisebb kolóniák megjelenése is.

Intenzíven végzik az őszi káposztarepce vetőágy előkészítését, valamint a vetés is folyamatosan zajlik. A repce fiatalkori kártevői egyelőre még az árvakelésű repcén tanyáznak. Elsősorban a keresztesvirágúak- és a földibolhák jelenléte a meghatározó, de a bagolylepkék hernyói is jelen vannak a 2-4 leveles növénykéken. Hamarosan várható a repcedarazsak és káposztalegyek repülése, amit legjobban az alkonyati órákban lehet megfigyelni. Itt az ideje a kelő vetések táblaszegélyein a szignalizációs eszközök (sárgatál, ragacsos fogólap) kihelyezésére, hogy minél korábban reagálni lehessen a kártevők megjelenésére.

Szárnyas levéltetű árpán

A kukorica silózása és kényszerű aratása folyamatosan zajlik. Mindeközben ismét emelkedően rajzik a kukoricamoly második nemzedéke, a heti csapdafogás 12-20 db/csapda. A gyapottok bagolylepkék változatlanul intenzíven repülnek, a károsított növények köre igen széles, a kukorica és a repce árvakelés mellett a szabadföldi zöldségféléken át a dísznövények (muskátli, hibiszkusz) is veszélyben vannak. A kártevő a termőrészeket károsítja elsősorban, de ennek híján a lombozattal is beéri. Az amerikai kukoricabogarak már a leghűvösebb tájegységekben is nyugalomba (diapauza) vonultak, így már nem kell figyelni kártételükre. A megrágott és penészedésnek indult csövek aránya 1-5 % körüli, a növekedés lehetősége a további károsítástól és az időjárás alakulásától függ.

A napraforgó betakarítása országszerte zajlik, a termés nagysága a korábbi aszálytól függően igen széles határok között mozog. A betegségek okozta termésveszteség elenyésző, viszont az érés előrehaladtával az okozott madárkár (seregély, parlagi galamb) igen tekintélyes.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Növénytermesztési tapasztalatok 2021-ben: rovarkártevők az őszi káposztarepcében - 7. rész

2022. január 4. 04:36

A repcét kifejezetten „kedvelik” a kártevők, így én magam is sokféle kártétellel találkoztam. A lentiekben ezek a tapasztalatok olvashatók, ahogyan azt én láttam.

A fuzáriózis még mindig fenyegeti a gabonákat

2023. június 6. 05:36

A kalászfuzáriózis létrejöttéhez szükséges tényezők közül a fertőző anyag jelenlétének szintje hazánkban sajnos állandóan magasnak, vagy igen magasnak tekinthető.

Környezetkímélő növényvédőszerekről tartottak konferenciát

2018. október 18. 07:49

Az élelmiszerbiztonság terén egyre nagyobb a felelősségünk, szeretnénk, ha mindenki biztonságos élelmiszereket fogyaszthatna.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.