Állattenyésztés

Sok méz rovarirtóval szennyezett

Agrofórum Online

A világon termelt mézek csaknem 75 százalékában találtak rovarirtószer-maradványokat svájci kutatók. A dózis hosszú távon egészségi problémát okozhat.

A Neuchateli Egyetem szakemberei – az Antarktiszt kivéve – valamennyi kontinensről, valamint a világtól elzárt megannyi szigetről származó mintegy kétszáz mézmintát vizsgáltak meg. A tudósok a neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott öt rovarirtószer – acetamiprid, klotianidin, imidakloprid, tiakloprid és tiametoxam – nyomai után kutatva elemezték a mintákat. A Science című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint a mézek háromnegyedében mutattak ki legalább egyféle neonikotinoidot. A szennyezett mézek 30 százaléka egy, 45 százaléka két vagy több, 10 százaléka pedig négy- vagy ötféle neonikotinoidot tartalmazott.

Az európai, észak-amerikai és ázsiai mézmintákban fordultak elő legnagyobb mennyiségben ezek a növényvédőszerek. A tanulmány szerint bár az ember által fogyasztott élelmiszerekre és az állateledelekre vonatkozó európai uniós küszöbértéknél alacsonyabb menynyiségről van szó, a növényvédőszerek így is kockázatot jelenthetnek az egészségre.

Alexandre Aebi, az egyetem kutatója elmondta: az átlagos koncentráció a mézekben 1,8 nanogramm volt grammonként, míg az élelmiszerekre vonatkozó küszöbérték 10 és 50 nanogramm között mozog grammonként molekulától függően. Hozzáfűzte: ugyanakkor muszáj figyelembe venni, hogy napi szinten fogyasztunk mézet.

A neonikotinoidok egyebek mellett az immunműködés romlását, valamint fejlődési visszamaradást is okozhatnak a gerinceseknél. A neonikotinoidok akkor váltak népszerűvé, amikor a kártékony rovarok ellenállóvá váltak más vegyületekkel szemben, így mára ezek lettek a világ legszélesebb körben használt rovarirtószerei – írta a távirati iroda. Általában nem a levelekre permetezik az anyagot, hanem bevonják vele a magokat, így védelmet nyújt a talajban élő kórokozók ellen. Később a csíra magába szívja a növényvédőszert, így a növény védelmet nyer a rovarok ellen. A neonikotinoid azonban bejut a pollenbe és a nektárba is, így veszélynek teszi ki a beporzókat is. A most vizsgált minták több mint egyharmadában találtak olyan mennyiségű neonikotinoidot, amely káros a méhekre és feltehetőleg más beporzókra is.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szigorúbb védekezés: afrikai sertéspestis Szlovákiában

2025. május 9. 16:10

Szlovákiában házisertéseket is érint az ASP, ezért a magyar sertéstartóknak még szigorúbban kell betartaniuk a járványvédelmi szabályokat.

Húsvéti bárányhús: hagyomány és exportkincs

2025. április 20. 08:10

Húsvétkor sok kultúrában hagyomány a bárányhús fogyasztása, Magyarországon azonban a szerepe visszafogottabb.

Véget ért a fertőzött RSZKF-telepek felszámolása

2025. április 15. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) legutóbbi két kitörésének helyszínein, Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin, befejeződött a fertőzött szarvasmarhák leölése és ártalmatlanítása.

Kártalanítás és vis maior segíti az állattartókat

2025. április 14. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt vis maior helyzetet hirdetett ki Nagy István agrárminiszter.

Hogyan keressünk megfelelő növényvédő szert?

M. Ibolya kérdése: Hogyan keressem meg a javasolt növényvédő szer nevét, ha csak a hatóanyagát mondták? Miért nem lehet a készítmény nevét is megnevezni?

Kipróbált megoldások a kukorica gyomirtására

2019. február 13. 10:20

A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

A biztonságos növényvédőszer-használat és -vásárlás aranyszabályai

2018. május 14. 08:26

A növényvédő szerek szakszerű, biztonságos, a vonatkozó jogszabályoknak maradéktalanul eleget tevő háztáji alkalmazása nem jelent kockázatot a felhasználókra és a fogyasztókra.