Agrárközélet

Nagyot nőtt a magyar gabonaexport

Magyar Idők

Mozgalmasan teltek a múlt év utolsó hónapjai a hazai gabonapiacon. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint a január–novemberi időszakban összesen 7,7 millió tonnát szállítottak külföldre a hazai termelők és kereskedők, ez a mennyiség csaknem 35,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta. A legtöbb terményt az Európai Unió belső piacán értékesítették a termelők, a közösségen kívülre a búza 6,5 és a kukorica 1,5 százaléka került csupán.

Kukoricából összesen 3,5 millió tonna került a külpiacokra az említett időszakban, ami mintegy 43 százalékos növekedésnek felel meg. A 3,3 millió tonnás búzaexport csaknem 30 százalékkal haladta meg a 2016 első tizenegy hónapjában eladott mennyiséget.

Az árbevétel ennél kicsit szerényebb mértékben nőtt, az ágazatban elért 1,4 milliárd forintos forgalom 31,4 százalékkal több az előző évinél. A kukorica exportátlagára 8, az árpáé 2 százalékkal alacsonyabb volt a 2016-os szintnél, ellenben a búza átlagára 3 százalékkal emelkedett.

Az AKI adatai szerint az említett időszakban a teljes agrár- és élelmiszeripari export értéke megközelítette a 8200 millió eurót, míg a behozatal 5236 milliárd eurót tett ki. Az állati termékek közül élő sertésből jóval több érkezett az országba, mint egy évvel korábban, a bővülés mértéke meghaladta a 44 százalékot, miközben a kivitel 15 százalékkal csökkent. Sertéshúsból 131 ezer tonnát, az egy évvel korábbinál ötezer tonnával többet vittünk ki, és tízezer tonnával többet, 141 ezer tonnát hoztunk be.

A baromfihús piacán még novemberben is éreztette hatását a madárinfluen­za-járvány. A kivitel mennyiségben és értékben is a megszokott szint alatt maradt. A termékből 18 százalékkal kevesebb került a külpiacokra, az árbevétel pedig 17 százalékkal csökkent.

Az EU-n belül Ausztria és Németország volt a legfontosabb piacunk, de Romániába is jelentős mennyiséget szállítottak a feldolgozók. Eközben az import dinamikusan nőtt – bár a mennyisége még így is messze elmaradt a kiviteltől –, az országba 62 százalékkal több baromfihús érkezett, elsősorban Lengyelországból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Négy hetes csúcson a búza ára

2023. március 30. 06:37

A chicagói határidős búza árszintje több mint négyhetes csúcsra emelkedett szerdán, miután a Cargill gabonakereskedő bejelentette, hogy leállítja az orosz gabona szállítását.

Három százalékkal drágult a búza Chicagóban

2023. május 24. 06:36

A búza ma drágább az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség miatt, ami miatt további zavarok tapasztalhatók a kereskedelemben.

Romlanak a búza keresleti kilátásai

2020. június 17. 04:38

A párizsi árutőzsdén kicsit javult a hangulat az előző naphoz képest. A repce és a kukorica drágult, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa tovább csökkent.

Rejtélyes tünetek a kalászos növények levelein

2019. április 11. 14:34

Már az őszi gabonák vetésekor is csapadékhiány volt a földeken, a vetés se ideális talajállapotban történt, és ez hatással volt a növények kelésére, kezdeti fejlődésére. A téli csapadék mennyisége nem pótolta a talajból hiányzó vízkészletet. Az őszi-téli időszak szokásos nitrogénmennyiségének 50-60 %-át vették csak fel az első fejtrágya előtti időszakban a növények.