Erre a hétre többfelé erőteljes lehűlést jósolnak a meteorológusok. A gyümölcstermesztők aggódva figyelik a hőmérőket. Nagy kérdés, hogy ha jönnek a fagypont alatti hőmérsékletek, milyen mértékű fagykárosodásra számíthatunk?
A kajszifajták a korai virágzásuk miatt a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak ebben az időszakban, ezért most a velük kapcsolatos kutatási eredményeinkből szeretnénk bemutatni néhányat, amelyek segítséget nyújthatnak a fenti kérdés megválaszolásához.
Klímakamrás kísérletek
Az elmúlt időszakban 15 egymás utáni évben mesterséges fagyasztásos kísérleteket végeztünk annak érdekében, hogy a kajszifajták virágainak fagytűrőképességéről pontosabb képet kapjunk. A kísérletek a MATE Budai Campus (volt Kertészeti Egyetem) Gyümölcstermesztési Tanszékén zajlottak, a vizsgálatokhoz a mintákat a soroksári kísérleti ültetvényünkből gyűjtöttük.
Rendszeresen végeztünk klímakamrás kísérleteket a téli időszakban is, és a tavaszi vizsgálatokhoz három olyan fajtát választottunk a hagyományos magyar fajták közül, amelyek fagyállósága télen nagyon különböző volt. Ez a három fajta, a ’Ceglédi bíborkajszi’, a ’Gönci magyar kajszi’ és a ’Rózsakajszi C.1406’.
A klímakamrás vizsgálatokhoz a virágzási időszak különböző időpontjaiban gyűjtöttünk mintákat, amiket több különböző hőmérsékletű kezelésnek tettünk ki. A fagyasztásos kezelések után megvizsgáltuk a virágbimbók és virágok fagykárosodását, fenológiai fázisok szerint külön csoportosítva a mintákat. Elsősorban a virágok termőinek károsodását figyeltük, hiszen ezek a virágok legérzékenyebb részei.
Hat fejlődési fázist különítettünk el a zárt csészebimbós állapottól a virágzás végéig. A kísérleti eredmények alapján meghatároztuk az LT50 értékeket, amit fagytűrési középértéknek is szokás nevezni. Ez azt a hőmérsékletet jelenti, ami 50%-os fagykárt okoz az adott fajta virágaiban a vizsgált fejlődési fázisban.

A 1. ábrán a három fajta vizsgálati eredményeit a 15 év átlagában tüntettük föl, megjelölve a szórás értékeket is. A fenológiai fázisoknál azok BBCH skála értékét is föltüntettük. A tavaszi időszakban is az a fajta volt a legfagyérzékenyebb, amelyik télen, ez a ’Ceglédi bíborkajszi’. A ’Rózsakajszi C.1406’ fajta virágai mutatták a legjobb fagytűrést, hasonlóan a téli időszakhoz.
Fagytűrési értékek virágzáskor
Vizsgálataink igazolták, hogy a virágzási időszakban is van a kajszifajták generatív szerveinek egy genetikailag meghatározott fagytűrőképessége, amelyre az egészséges és jó kondícióban lévő fákon számíthatunk. A fajták között a virágzáskor is nagy különbségek vannak, akárcsak télen. Minél előrehaladottabb fejlődési fázisban vagyunk, annál fagyérzékenyebbek a virágok.

Kivirágzás előtt, a zárt csészebimbós (pirosbimbós) állapotban -5,4 °C és -7,4 °C közötti hőmérséklet okozott 50%-os fagykárt. A teljesen kinyílt virágok természetes védekező képessége a fagytűrési középértékkel kifejezve -3,3 °C és -5,3 °C között volt a vizsgálataink eredménye szerint. Elnyílás után, kisgyümölcs állapotban pedig már -1 °C után is jelentős fagykárra számíthatunk.
Fagykárosodás az ültetvényben
Az ültetvényben a tényleges fagykárosodás mértéke sokmindentől függ. A lehűlés sebességétől, attól, hogy mennyi ideig tartott az alacsony hőmérséklet, milyen volt a páratartalom, a légmozgás, milyen magasságban van a virág a fán, annak milyen sűrű a koronája, és még sok egyéb tényező játszik ebben szerepet. A klímakamrás kísérletek tájékoztató értékeket szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy a különböző fagyállóságú fajták fáin milyen mértékű fagykárra számíthatunk a virágzás alatt.
A fagykárosodás veszélye
A helyi meteorológiai állomás adatai alapján megnéztük, hogy 2007 és 2025 között a kajszifajták virágzási időszakában milyen gyakorisággal fordultak elő fagypont alatti hőmérsékletek Soroksáron.

A 2. ábrán hőmérséklet sávonként külön bontva látjuk az adatokat. Az első oszlop jelzi, hogy az adott évben hány napon fordult elő 0 °C és -3 °C közötti hőmérséklet, ami gyenge fagykárosodást okozott a kajszik virágaiban. A második oszlop azt mutatja, hogy hány napon volt -3 °C és -5 °C között a napi minimum hőmérséklet abban az évben.
A klímakamrás kísérletek eredményei alaplán ugyanis, ahogy fentebb említettük, ebben a hőmérsékleti sávban van a kajszifajták virágainak LT50 értéke, tehát ilyen hőmérsékleteken 50% körüli fagykárosodásra számíthatunk. Végül a harmadik oszlop azoknak a napoknak a számát mutatja, ahányszor -5 °C alá süllyedt a hajnali hőmérséklet abban az évben. -5 °C alatt ugyanis nagyon jelentős fagykárosodás éri a kajszifajták virágait.
A fagykárok gyakorisága
Az elmúlt 19 év során nagyon gyakran fordult elő fagypont alatti hőmérséklet Soroksáron a kísérleti ültetvényünkben. Ezek gyakorisága évenként változó volt. Megfigyelhető azonban egy nagyon kedvezőtlen tendencia, amennyiben a fagykárt okozó alacsony hőmérsékletek egyre gyakrabban fordultak elő, és a lehűlések erőssége is fokozódott.
2007 és 2011 között nem minden évben volt fagy, és -3 °C alatti hőmérséklet nem fordult elő. 2012 után, egy év (2018) kivételével, minden évben voltak károsodást okozó fagyos napok a kajszifajták virágzási időszakában, ráadásul 2019 után minden évben egy vagy több napon -3 °C alá süllyedt a hőmérséklet, jelentős fagykárosodást okozva ezzel a kajszifajták virágaiban.
Mit tehetünk?
Nem tudjuk milyen évek jönnek, de jó lesz felkészülni rá, hogy a virágzáskori fagykárok egyre nagyobb problémát fognak jelenteni a kajsziültetvényekben. Sok ültetvényben már az elmúlt években is jelentős problémát okoztak. A fajták és az alanyok, valamint a termőhely körültekintő megválasztásával, gondos technológiával és védelmi berendezések kiépítésével tudjuk a károkat csökkenteni.
A témáról bővebben olvashatnak az Agrofórum gyümölcstermesztőknek szóló, áprilisban megjelenő különszámában.
Kép: Dr. Szalay László.