Gépinfo

Több mint 2800 traktort vásároltak a magyar gazdák 2017-ben

Agrárgazdasági Kutató Intézet

A bővülés éve volt 2017 a mezőgazdasági géppiacon. A kétévi csökkenés után a mezőgépeladások ismét növekedésnek indultak Magyarországon, és Európában is kedvezőbben alakult a mezőgéppiac 2017-ben, mint az azt megelőző két évben. Mindez az Agrárgazdasági Kutató Intézet "Mezőgazdasági gépek forgalma 2017. év" című statisztikai jelentéséből derül ki.

A tavalyi évben a vissza nem térítendő EU-s támogatások nem voltak elérhetőek, így a gépberuházások zöme piaci alapon valósult meg. Ezt a folyamatot segítették a kedvező finanszírozási lehetőségek is. A géppiaccal párhuzamosan a magyar lízingpiac is erősödött az elmúlt évben.

A világ mezőgépipari termelése hullámzó tendenciát mutatott az elmúlt nyolc évben: 2010-től 2013-ig a korábbinál erőteljesebben emelkedett, a 2013-as csúcsévben a mezőgépforgalom 103 milliárd euró volt. Az ezt követő három év mérséklődése után – az előzetes adatok szerint – 2017-ben növekedésnek indult a világ mezőgépipari termelése és meghaladta a 100 milliárd eurót
(1. ábra).

A Mezőgazdasági Technika 2018. januári számában megjelent elemzés szerint a szakértői prognózisok a 2018. évre is javuló tendenciákkal, a mezőgépeladások növekedésével számolnak. A mezőgépgyártás növekedése 2018-ban Ázsiában, Dél-Amerikában és Oroszországban lesz a legdinamikusabb (4–10 százalék), míg Európában, Észak-Amerikában, valamint Törökországban kisebb mértékű növekedés vagy szinten tartás várható.

Magyarországon a gazdálkodók 152 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, miközben az alkatrészforgalom 44 milliárd forint volt 2017-ben (2. ábra). Az alkatrészek eladása 2013 óta folyamatosan nő. A gépértékesítésben – az éven belül – a legnagyobb arányú bővülés az első negyedévben történt, ami az év közepén, illetve a második fél évben lassult ugyan, de fennmaradt (3. ábra).

A precíziós gazdálkodás is része a géppiac bővülésének

A precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközök iránti kereslet növekedése szerepet játszik a géppiac bővülésében. Ugyanakkor továbbra is érezhető a kettősség, vagyis hogy termelői oldalról egyaránt keresettek a korszerűbb, modernebb, valamint az alacsonyabb beruházási igényű, egyszerűbb gépek.

A magyar mezőgéppiac koncentráltságát mutatja, hogy a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gépértékesítés 70 százalékát 10 cég adta, a három legnagyobb agrárgép-kereskedő pedig az összes magyarországi gépeladás 53 százalékát bonyolította 2017-ben. A 2017. évi gépberuházások értékének 59 százalékát az erőgépek adták, ezen belül a traktorok 59, a kombájnok 24, az egyéb erőgépek pedig 17 százalékkal részesedtek (5. ábra). Az erőgépvásárlásoknál az átlag lóerő évről évre nő, ami egész Európára jellemző.

A traktoreladások 26 százalékkal emelkedtek, 2017-ben 2864 kerekes traktor talált gazdára 52,8 milliárd forint értékben. Valamennyi teljesítménykategóriában nőtt a forgalom, különösen az 50–100 és a 101–140 LE közé tartozókból vásároltak nagyobb mennyiségben, előbbiből 1059-et, utóbbiból 670-et üzemeltek be. A 261–320 LE teljesítménykategóriába tartozó traktorok értékesítése 25 százalékkal nőtt, a 320 LE feletti traktorokból 12 százalékos keresletnövekedés mutatkozott az egy évvel korábbi eladásokhoz viszonyítva. Az előbb említett traktorokból 141, illetve 130 darabot adtak el a forgalmazók 2017-ben (6. ábra).

A gabonakombájnokból 307 új arató-cséplő gép talált gazdára 2017-ben, egy évvel korábban 314-et adtak el. Az értékesített gabonakombájnok 64 százaléka (198) hat rázóládás, 21 százaléka (66) pedig rotoros szerkezetű volt. Az önjáró rakodókból kiemelkedő mértékben bővült a forgalom a bázisidőszakhoz képest, amely 527 rakodógép eladását jelentette. Ezen belül a teleszkópos rakodók aránya 77 százalék (404) volt.

A talajművelő gépekből is több került a gazdaságokba 2017-ben, mint egy évvel korábban, ezen belül különösen a hengerek, szárzúzók, rézsűkaszák és a tárcsás talajművelők száma növekedett. A tápanyag-visszapótlás gépeiből jelentősen nőtt a kereslet. A szilárdműtrágya-szórók, a hígtrágya-kijuttatók, valamint a szervestrágya-szórók értékesített mennyisége jelentősen meghaladta a bázisidőszak szintjét. A növényvédő gépeken belül mind a szántóföldi, mind az ültetvénypermetezők eladása nőtt. Az önjáró szántóföldi permetező- gépekből 61 százalékkal többet, 29-et értékesítettek 2017-ben az egy évvel korábbi 18 permetezőgéppel szemben. A szálastakarmány-betakarító gépek (kaszák, rendkezelők) 2017. évi értékesítési számai nem érték el a 2016. évi értékesített mennyiséget. A bálázókból azonban nőttek az eladások, pedig már 2016-ban is jelentős növekedés történt. A mezőgazdasági célú szállító
járművekből másfélszeresére nőtt az eladás. Új mezőgazdasági pótkocsikból 920 darabot értékesítettek, ami a szállító járművek 63 százalékát tette ki.

Az előrejelzések szerint a mezőgép-forgalmazási lendület tovább folytatódik, a szakemberek 2018-ban a vásárlási, beruházási kedv növekedésével számolnak. Ezt részben az is erősíti, hogy 2017 végén bírálták el az állattartó telepek korszerűsítésére és a kertészeti gépbeszerzésekre kiírt pályázatokat, melyek megvalósulása idén várható. A pénzintézetek kedvező hitelezési, illetve lízingelési feltételei is a növekedést segíthetik elő, például idén év elején hirdette meg nemzeti gépfinanszírozási programját a Magyar Fejlesztési Bank.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet teljes jelentését táblázatokkal, további statisztikákkal IDE kattintva érheti el >>>

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Minőségi traktor? Kiváló szervizszolgáltatás? Itt a megoldás!

2020. december 29. 09:54

A Két-KATA Kft. telephely bemutató sorozatának 4., utolsó epizódjában szerepel a telephely bemutatása, az ügyfél vélemények, a cég története és külföldi kapcsolataik tapasztalatai, így aki eddig lemaradt volna bármelyik epizódról, itt egészben megtekintheti.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Orosz óriás kínai motorral: 7,5 órán át nyüstölték szántóföldön a Kirovec legnagyobb traktorát

2024. november 11. 09:40

Először a traktor 4,5 órán keresztül 20 cm-es mélységben művelte a talajt, majd további 3 órára 23 cm-es mélységbe állították a munkagépet.

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

2020. március 24. 08:03

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.