Zöldség

A történelmi szegedi fűszerpaprika-tájkörzet kialakulása és megszűnése

Agrofórum Online

Az általunk termesztett paprika, a Capsicum annuum L. ’Longum Csoport’ – mint minden más Capsicum faj – származási helye Közép-Amerika, Mexikótól Argentínáig vadon ma is előfordul. Az itt élő indián kultúrák évezredek óta ismerik és használják élelmezési célokra.

A legelső termések a spanyol hódítók hajóival érkeztek az öreg kontinensre, a paradicsommal, kukoricával, dohánnyal, burgonyával együtt. Pickersgill (1986, 1989) szerint a paprika az amerikai kontinens felfedezését követően 1493-ban került Európába, minden bizonnyal először Spanyolországba. Az Ibériai-félszigetről terjedt el az egész mediterrán világban, és jutott el egészen a Balkán-félszigetig, majd Törökországba.

Magyarországra minden valószínűség szerint török közvetítéssel került, innen egyik magyar neve, a törökbors. Egyes források szerint a XVI. században már díszlett ez a növény Széchy Margit kertjében, de Szenczi Molnár Albert 1604-es szótárában is szerepel a törökbors. Csapó Albert 1775-ben és Klein Mihály 1778-ban egyaránt említést tesz a „török borsról” vagy paprikáról.

A szegedi fűszerpaprika-tájkörzet kialakulása

Magyarországon talán éppen Szegeden, az alsóvárosi ferences rendi kolostor kertjében termett először paprika, melynek magvait a déli hódoltsági területeket járó, a paprikával ott találkozó és azt Szegedre hozó szerzetesek vetették el, ezt a hagyományt a szerzetesek a mai napig éltetik, sőt október elején a templom és a rendház körül megtartott paprikaünnep is erre utal. A kolostorkertben újra megtalálhatók a fűszerpaprika-ágyások, az októberi programnak pedig része a paprikaszentelés is.

A legtöbb szerző szerint a történelmi Magyarországon Szegeden és környékén kezdtek először fűszerpaprika-termesztéssel foglalkozni, és innen terjedt tovább a kultúra Kalocsára, majd a kevésbé jelentős termesztési körzetekbe. Gallai (1943) viszont úgy véli, hogy maga a termesztés nagyjából egy időben indult meg Szegeden és Kalocsán, viszont elismeri, hogy a kereskedelmi forgalom, ezzel együtt az őrlés és a kikészítés valóban hamarabb kezdődött meg Szegeden, mint Kalocsán. Ennek okát Szeged kedvezőbb gazdaságföldrajzi fekvésében látta, ami térelméleti szempontból meghatározó tényező. A két vidék kapcsolatát időről időre beárnyékolták a szegedi és kalocsai termelők, de még inkább a kereskedők közötti konfliktusok, amelyek okát egyrészt a másik rovására elkövetett vélt vagy valós gazdasági sérelmekben, másrészt a mindig is meglévő rivalizálásban kell keresnünk.

Mindenesetre tény, hogy mind Szeged, mind Kalocsa vidékén már az 1700-as évek közepéből vannak írásos emlékek a paprikatermesztésről és fogyasztásról, a XIX. században pedig már mindkét körzetben jelentős kultúra. Az első világháború után vált a paprika meghatározó növénnyé a Vajdaság északi részén, a Bánságban és a Partiumban (Temesvár és Arad), valamint a Felvidéken Érsekújvár környékén. A nem is olyan távoli múlt eseményei közé tartozott egy harmadik körzet kialakulása: a Tisza-II. öntözőfürt megépítésével Mezőhék térsége is belépett a fűszerpaprika-termesztő vidékek sorába, hiszen klimatikus adottságai megfelelőek, és az eddig korlátozó tényezőnek számító vízhiány megszűnt (Vincze, 1987), ám a rendszerváltás óta itt is jelentősen visszaszorult a fűszerpaprika termesztése.

Ugyan Cece és Boldog környékén is foglalkoznak fűszerpaprikával, de minden bizonnyal az éghajlati és talajadottságokkal lehet magyarázni azt, hogy a távolabbra is elvitt paprika a Kárpát-medencében elsősorban – és szinte kizárólag – csak Szeged és Kalocsa körzetében vált valóban jelentős kultúrnövénnyé. Az a tény pedig, hogy igazából csak a XIX. század utolsó éveiben lett valóban fontos termék az őrölt paprika, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a világkereskedelem fejlődésének együttes eredménye.

Gazdasági oldalról vizsgálva a magyar fűszerpaprika-termelést, annak történetét tekintve több nagy történeti korszakot különböztetünk meg:

  • a XIX. század közepéig a feudális jellegű családi önellátás és az árutermelés kezdeteinek kialakulása,
  • az I. világháború kitöréséig tartó időszak a kifejezetten árutermelésre szolgáló, szabadversenyes vállalkozáson alapuló termelési rend kialakulása,
  • az I. világháború kitörésétől kezdve a II. világháború végéig az állami szabályozáson alapuló termelési rend a jellemző,
  • az 1940-es évek végétől 1990-ig az őrlés állami monopóliuma a jellemző,
  • míg a XX. század utolsó évtizedében újra a piaci viszonyok diktálta, versenyen alapuló termesztés és feldolgozás a meghatározó.

Az, hogy az egyik híres fűszerpaprika-tájkörzet pont szegedi központtal jött létre, több tényező együttes hatásának tudható be és szervesen összefügg a fűszerpaprika-termelés második nagy korszakával. A fűszerpaprika 1880 körül vette át a dohány helyét a szeged-alsóvárosi földművesek kertjeiben, és terjedt el az egész tájkörzetben, mint jelentős volumennel bíró kultúrnövény. Ez azt jelentette, hogy az addig szinte kizárólag saját fogyasztásra, kismértékben kereskedelmi értékesítésre szánt őrleményből már rendelkezésre állt akkora mennyiség, amellyel a világpiacon is megjelenhettünk.

A termelés azonban nem tudott volna ilyen mértékben bővülni, ha a földolgozó-ipart – azaz a paprikamalmokat – továbbra is a legfeljebb két kőpárral bíró tiszai (Kalocsa környékén dunai) vízimalmok, majd szárazmalmok jelentik. A gőzmalmi őrlés beindulásával viszont a vízi- és szárazmalmok egyre gyorsuló ütemben szorultak ki a gabonaőrlésből, igaz, fennmaradásukat egészen a XIX. század végéig mégis csak a paprikaőrlésre való szakosodással sikerült fenntartani.

Ekkorra azonban innen is kiszorították őket a 10-14 kőpárral illetve hengerszékkel dolgozó, újonnan épült gőzmalmok, amik nem kis részben a szegedi Pálfi-testvérek által föltalált hengerszéknek köszönhetően tudták jelentősen bővíteni kapacitásukat (Bálint, 1976, 1977). És ugyan a tájkörzetben bármelyik, nagyon hasonló pedo-klimatikus adottságokkal rendelkező település adhatta volna a nevét a fűszerpaprika-őrleménynek, mivel a malmi kapacitás Szegeden összpontosult – és így itt koncentrálódott a fűszerpaprika földolgozása és kereskedelme – a tájkörzet is szegediként vált ismertté.

A szegedi tájkörzet sérülése és lassú ellehetetlenülése

A tájkörzet XIX. század végi kiterjedését tekintve az is látható volt, hogy Szeged körül egy nagyjából azonos sugarú körön belül találhatók meg a jelentősebb fűszerpaprika-termesztő települések, ami Szeged egyfajta „kisugárzását” (rayonnement) – vagy éppen vonzását – jelenthette. A körön belül szinte mindenütt azonosak voltak a klimatikus- és talajadottságok, ugyanazt a termesztés- és földolgozástechnológiát alkalmazták a termelők és paprikakikészítők, azaz minden adott volt egy igazi fűszerpaprikás „terroire” kialakulásához, ahol a természeti adottságok és az emberi tudás – a savoir-faire – együttese egy valóban unikális terméket eredményezett.

Ezt az egységet azonban először földrajzi értelemben megcsonkította a trianoni határ meghúzása, az évszázados földolgozástechnológiát majdnem ellehetetlenített a második világháború után kierőszakolt ipari termesztés és földolgozás, végül a rendszerváltás, de főleg az uniós csatlakozásunk után a korlátok nélküli kereskedelem és a megváltozott fogyasztói szokások, továbbá a tudatos vásárlói magatartás hiánya oda vezetett, hogy mára töredékére zsugorodott a fűszerpaprika termesztése és földolgozása a szegedi tájkörzetben.

A közép-európai fűszerpaprika-termesztés elmúlt 100 éve

Tény, hogy a történelmi Magyarország felbomlása és az azóta eltelt közel kilenc évtized történelme a közép-európai paprikatermesztésben nagyon sajátos helyzetet teremtett. A felvidéki – Érsekújvár környéki – termelés a trianoni diktátum után csehszlovák érdekszférába került, majd kis ideig újra a magyar szabályok vonatkoztak rá, végül Csehszlovákia felbomlása óta Szlovákiához tartozik, 2004. május elseje óta pedig az uniós fűszerpaprika-termelés „családjának” része.

A valamikori nagy szegedi tájkörzetet az első világháborút lezáró békeszerződés három részre osztotta: legnagyobb része Magyarországon maradt (ebből alakult ki a szegedi zárt termelési körzet (Szanyi, 1936, 1937) 1934-ben), egy része Romániához (Arad és Temesvár, illetve környékük), míg más része a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához, a jelenlegi Szerbiához tartozik. Míg azonban a romániai termelés 2008 óta szintén európai uniós termelésnek számít, a horgosi paprikatermelés a gyakorlatilag nem létező földrajzi távolság ellenére (a röszkei paprikatáblákat a horgosiaktól néha csak a senki földje választja el egymástól) még egy ideig uniós szemüvegen keresztül „harmadik országbeli” termelésnek fog számítani.

Az elmúlt években többen igyekeztek kihasználni azt a helyzetet, hogy a szegedi és az észak-bánáti körzet Trianon előtt egységes volt, így az utóbbiban termelt alapanyag gyakorlatilag minden szempontból azonos a Szeged környéki földeken termelttel, azaz a fogyasztók szempontjából semmilyen hátrányt nem jelent a horgosi vagy éppen zentai, adai paprika bekeverése a szegedibe. Az viszont már sajnos igenis probléma, ha vajdasági féltermékként valójában Szerbiában átcsomagolt kínai import érkezik Magyarországra, amire volt példa az elmúlt években…

A két világháború közötti zárt körzetek (1. ábra) kialakításának hátteréhez hozzá tartozik, hogy a spanyol őrlemény, ami az esetek igen jelentős részében bóla paprikából készül, mindig is konkurenciát jelentett, de árban a magyar paprika – jobb minőségű lévén – mindig fölülmúlta. A kereskedelmi manipulációk éppen ezért szinte mindennaposak voltak már a XIX. század végén is.

1. ábra: A két világháború között kialakított zárt körzetek

A helyzet 1903-1904-ben vált kritikussá, amikor a spanyol őrlemény behozatala igen felfutott, és a háború kitöréséig folyamatosan emelkedett (Grenczer et al. 1939), sőt 1912-1913-ban meghaladta a kivitelt. Napirenden volt a magyar paprika spanyol eredetű paprikával történő keverése és vámszabadterületről való re-exportja, mint magyar őrleményé, de nem voltak ismeretlenek a primitív hamisítások sem, mint a korpával, liszttel való keverés, a festékkel (bárium-szulfátos kátrányfesték) való színezés, mesterséges olajozás a kifakult szín átmeneti élénkítésére tökmag- vagy napraforgóolajjal.

Akár kényszerűségből, akár jól felfogott érdekből, 1917-ben bevezetik a hadigazdálkodást a paprikánál is, kötelező a minősítés és az ólomzárolás. 1918-ban ezt a gyakorlatot kormányrendelet (322/1918. M.E., 1918.01.23.) szentesíti. Ugyanez év október 26-án újabb rendelettel a kormány kifejezetten a szegedi és kalocsai vegykísérleti állomásokat jelöli meg, mint a paprikavertikum minőségi ellenőrző fórumait. Ebben az évben történt meg, hogy a III. osztályú őrleménynél megengedett lett a kocsány őrleménybe őrlése, de csak 1922-ig, akkortól a csésze és kocsány beőrlése újra hamisításnak számított!

A paprika szabad belföldi kereskedelmi forgalma 1920 őszén állt vissza, a külkereskedelmi ügyletek továbbra is engedélykötelesek maradtak 1923-ig. A bevezetett és fenntartott minősítési és ólomzárolási rendszernek viszont volt egy hatalmas előnye: visszaállította a magyar őrlemény becsületét és jó hírnevét bel- és külföldön egyaránt.

Az állami szabályozás azonban rendeletekkel írta elő mindazon tanúsítványok beszerzését, ezek megőrzési kötelezettségét, amelyek a paprika eredetét és minőségét igazolták. A túltermelés elkerülése és az eredet védelme érdekében végül zárt termelési körzetté nyilvánították Szeged és Kalocsa vidékét. (A Felvidék déli részének visszacsatolásával harmadik zárt körzetként létrejött „Érsekújvár és vidéke” zárt termelési körzet, a horgosi és más délvidéki termelők pedig a szegedi körzetbe kerültek.) Mindezen intézkedések azt eredményezték, hogy a piac jól átlátható és szabályozott lett, a hamisítások gyakorlatilag megszűntek, a minőség pedig minden fogyasztó számára garantált volt, legyen az belföldi vagy külföldi.

Fűszerpaprika a Bánság északkeleti és a Partium délnyugati részén

A Trianon előtti Bánságot a trianoni szerb-román határ kettévágta, nyugati része ma a Vajdaságban (Szerbia), keleti része Romániában található, északi részük viszont azon túl, hogy az Alföld szerves részét képezi, valamikor a szegedi fűszerpaprika tájkörzethez tartozott. Ugyanez igaz a Partium délnyugati csücskére, ami a gyakorlatban Arad megyének a Maros jobb partjára eső részét jelenti – míg a bal parti rész, ahogyan Temes megye egésze már a Bánságban van. Míg azonban Észak-Vajdaságban a horgosi paprika idővel majdnem olyan fogalom lett, mint a szegedi, az Arad és Temes megyei paprikatermesztésről alig lehetett hallani.

Pedig a fűszerpaprika termesztése nem ismeretlen a Bánság keleti részén, kisebb területű szabadföldi parcellákat elszórtan lehet látni viszonylag sokfelé, de messze nem beszélhetünk olyan volumenű és intenzitású kultúráról, mint tapasztalható az a szegedi tájkörzetben vagy éppen a Vajdaság északi részén, elsősorban a Horgos és Zenta között elterülő területen. Ezzel is magyarázható, hogy a termelők sokkal nyitottabbak a hajtatásos technológiára és a hibrid fajták használatára, mint ott, ahol a klasszikus szabadföldi termesztés általánosan elterjedt.

Arad környékén a szabadelvirágzású fajtá(k)ra alapozott szántóföldi fűszerpaprika-termesztés csak Majláthfalva környékén jelentős tevékenység, ám ott sincs olyan múltja, mint Szeged vonzáskörzetében – a hozzáférhető információk szerint csak a második világháború után vált érdemi kultúrává. Érdekesség, hogy a fűszerpaprika itt is a dohánytermesztés mellett jelent meg, ahogy Szeged környékén is a dohány helyét vette át sokfelé, így például Szeged-Alsóvároson is, csak annál jóval később, hiszen Szeged környékén ez már a XIX. század vége felé bekövetkezett. A termelők – és a magyar nemzetiségű fogyasztók – körében mind többször merül föl az a kérdés, hogy az általuk termelt fűszerpaprikából készített őrlemény lehet-e, és ha igen, miként lehet hungarikum?

Álláspontjuk szerint, amit ők készítenek, az semmiben sem különbözik például a szegedi fűszerpaprika-őrleménytől, nagyon hasonlóak a klimatikus és talajadottságok, ugyanaz a termesztés- és földolgozástechnológia, csupán egy államhatár áll a magyarországi termelők és közöttük. Sőt, mivel annak idején a Bánság ezen részét Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Makóról és Szentesről kirajzott családok népesítették be, a fűszerpaprika-termesztéssel és -földolgozással kapcsolatos tudást, hagyományokat is ők hozták ide.

Kívülről, de szakmai szemmel nézve a kérdést legcélszerűbbnek a „majláti paprika” elnevezés alatt lenne érdemes az Arad megye határmenti részén termesztett és földolgozott paprikát a köztudatba bevinni. Hosszabb távon pedig elgondolkodtató, hogy az EU-tagságot kihasználva például érdemes lehet megvizsgálni azt, elfogadható lenne-e például Brüsszellel a szegedi fűszerpaprika OEM termesztési körzetének kiterjesztése úgy, hogy egy határon átnyúló termesztési körzet jöjjön létre, akár precedens jelleggel.

Az uniós földrajzi eredetvédelem adta lehetőségek és egy esetleges határon átnyúló „térelméleti újraegyesítés” gondolatkísérlete

A fűszerpaprika mai gazdasági helyzetének megértéséhez tudni kell, hogy a második világháború utáni helyzet már gyökeresen más volt az ágazatban, mint a két világháború közötti, valójában a termelők és a fogyasztók érdekeit egyszerre védő, szigorúan szabályozott rendszer keretei között. A rövid ideig tartó szabad gazdálkodást rövidesen felváltotta a minden téren állami monopóliummal bíró „népgazdaság”: „szövetkezeti” és állami gazdaságok, monopolhelyzetben lévő feldolgozó és kereskedelmi – állami tulajdonú – vállalatok. Ez a berendezkedés törvényszerűen hozta magával mindazon törvények megszüntetését, amelyek útjában álltak a „nagy mennyiség – közepes (silány) minőség – nagy haszon” elvének. Ennek ellenére a paprika a magyar mezőgazdaság és kereskedelem meghatározó növénye maradt egészen a kilencvenes évek végéig.

A problémák azonban a hetvenes évektől újra jelentkeztek: ezúttal az egyre gyengülő minőség okozta a piacvesztést külföldön és segítette elő a spanyol, észak-afrikai, brazil paprika térhódítását. A paprikatermesztés és forgalmazás 1989-es liberalizálásával azonban „átestünk a ló másik oldalára”. Tény, hogy a termesztési kedv megélénkült, de a szabályozatlan és átláthatatlan piac egyrészt elősegítette a minősítetlen, olykor minősíthetetlen őrlemények feketepiaci forgalmazását, másrészt olyan túltermelési hullámokat eredményezett, amelyek lehetetlenné tették a piaci igények pontos követését és a mindenkori költségeknek megfelelő, reális áron történő, minőségi őrlemény értékesítést.

A közgazdasági feltételrendszer folyamatos változásával, az egyre nyitottabbá váló világpiac és a fokozódó külföldi konkurencia miatt a magyar fűszerpaprika-ágazat az 1990-es évek végére újabb fordulóponthoz érkezett. Noha az ágazatban többé-kevésbé stabilizálódtak az erővonalak, a feldolgozók száma megállapodott, a termelési költségek folyamatos emelkedése és a folyamatosan alacsony világpiaci árak mellett a feldolgozók – a ráfizetés elkerülése érdekében – kénytelenek külföldről (elsősorban Dél-Afrikából, de Dél-Amerikából is) olcsó félterméket importálni, amit a hazai féltermékkel kevernek, és így állítják elő az elsősorban nagyfogyasztók által vásárolt őrleményt. Ez óhatatlanul visszahat a hazai termelési színvonalra, hiszen a többé-kevésbé stabil értékesítési volumen eléréséhez így kevesebb hazai alapanyagra van szükség, azaz csökken a termőterület. Sajnos a jelenlegi termesztés- és feldolgozástechnológia mellett nincs remény arra, hogy a hazai alapanyag versenyképessége javul és így nőhetne a termesztési kedv.

A szegedi tájkörzetben előállított hibrid fajtasornak és az erre alapozott új termesztéstechnológiának azért van jelentősége, mert ezzel az eljárással jelentősen növelhető a területegységre vetített hozam, csökkenthető a fajlagos költség és így a termelők és a feldolgozók előtt egy gazdaságossági szempontból is reális alternatíva nyílik meg. A termelők már júliustól egészen novemberig folyamatosan szállíthatják a feldolgozók részére a kiváló minőségű nyers fűszerpaprikát, ám a fajlagos költségek jelentős csökkenése ellenére is számukra ez a tevékenység csak akkor válik valóban gazdaságossá, ha őrleményt is készítenek legalább egy részéből.

Az európai uniós földrajzi eredetvédelmi rendszer gyakorlatilag alkalmas lenne arra, hogy a történelmi szegedi fűszerpaprika-tájkörzetet – legalább virtuálisan – újraélessze, amihez elviekben csak arra lenne szükség, hogy a már földrajzi eredetvédelmet kapott szegedi fűszerpaprika-őrlemény mögött álló termelői és földolgozói kör kiegészüljön az északkelet-vajdasági, valamint Temes és Arad megyei termelőkkel, földolgozókkal, és kezdeményezzék a jelenlegi termékleírás megváltoztatását, pontosabban az abban foglalt körzethatárok megváltoztatását.

Ezt leírni egyszerű, a gyakorlatban azonban sokkal nehezebb megvalósítani. A kilencvenes években a szegedi kutatók már tettek óvatos puhatolózást ebben az irányban Horgoson és környékén, de akkor udvarias, ugyanakkor határozott elutasítás volt a válasz azzal az indokkal, hogy a horgosi paprika a Trianon óta eltelt hét évtized alatt maga is kellő ismertségre tett szert Jugoszláviában és a világban.

Azóta viszont eltelt újabb két évtized, Magyarország nemcsak uniós tagország lett, de a szegedi paprika megszerezte az uniós eredetvédelmet is. Ugyan Horgoson még működik a nagy múltú fűszerpaprika-földolgozó, a VITAMIN[2], de a termelői szerkezet lényegesen átalakult, mind több vajdasági termelő állít elő és forgalmaz saját maga őrleményt – azaz elképzelhető, hogy ma már sokkal nyitottabbak lennének a szegedi eredetvédelmi rendszerhez való csatlakozásra, mint húsz évvel ezelőtt. Azt pedig Szegedről nézve nagyon nehéz elképzelni, hogyan tudnának a horgosiak Szerbia uniós csatlakozása után földrajzi eredetvédelmet kapni a fűszerpaprikájuknak, mivel gyakorlatilag ugyanazon paraméterek és tradíciók alapján igényelnék, amikkel a szegediek érveltek – eredménnyel.

Ez olyan, mintha a Szlovákiába átnyúló tokaji borvidéket két teljesen független és egymástól különböző entitásnak képzelnénk el, ami nonszensz. Mindenesetre egy tervezett uniós határon átnyúló projekt keretein belül – amennyiben az IPA-pályázat elfogadásra kerül – hamarosan kísérletet teszünk a horgosi és a szegedi körzet „virtuális újraegyesítése” esélyeinek fölmérésére. Ha ezt sikerül megvalósítani, a majláthfalvi termelők biztosan partnerek lesznek a hármashatár osztotta valamikori egységes tájkörzet határokon átnyúló újjáépítésében.

[1] A cikk elkészültét a Pallas Athéné Alapítványok támogatták a „Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából” Geopolitikai Doktori Program keretében
[2] http://www.vitamin.co.rs/en/

Irodalomjegyzék

  • BÁLINT, S. (1976): A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75-2. 1. rész. 608-611.pp.
  • BÁLINT, S. (1977): A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976/77-2. 2. rész. 174-175., 211-212.pp.
  • GALLAI, A. (1943): A paprikatermesztés munkálatai. Lenyomat a Kalocsai Újság 1943. március 6-i és következő számából. 1944. Nyomatott Bakonyi Aladár könyvnyomdájában, Kalocsán
  • GRENCZER, B., OBERMAYER, E., TORTELLINI, S. (1939): A paprikaellenőrzés és minősítés története és mai rendszere Kéziratgyűjtemény M. Kir. Alföldi Mezőgazdasági Intézet, Szeged, 1939.
  • PICKERSGILL, B. (1986): Evolution of hierarchial variation patterns under domestication and their taxonomic treatment. B.T. Styles, ed. Intraspecific Classification of Wild and Cultivated Plants. Systematics Association Special Volume No. 29. Clarender Press, Oxford. pp. 191-209.
  • PICKERSGILL, B. (1989): Genetic Resources of Capsicum for Tropical Regions. AVRD Publication No. 89-317. 1-9.
  • SZANYI, I. (1936): A magyar fűszerpaprika forgalma M. Kir. Mezőgazdasági Vegykísérleti és Paprikakísérleti Állomás Szeged XI. népszerű közleménye 1936. június, 1-8.pp.
  • SZANYI, I. (1937): Tudnivalók a magyar fűszerpaprikáról M. Kir. Mezőgazdasági Vegykísérleti és Paprikakísérleti Állomás Szeged kiadványai 14. 1937. június1-16.pp.
  • VINCZE, L. (1987): A fűszerpaprika biztonságos termesztésének lehetőségei az ország harmadik tájkörzetében Fűszerpaprika tudományos, műszaki-fejlesztési nemzetközi tanácskozás (Kalocsa-Szeged, 1987. szeptember 17-19.) kiadványa, 211-216.pp.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyugodtan a földben lehet hagyni télire ezeket a zöldségeket

2024. november 16. 14:10

Megfelelő takarással ezek a növények a talajban hagyva is frissek maradhatnak, így akár télen is folyamatosan fogyaszthatók.

A cékla helyes tárolása: így marad sokáig friss

2024. november 12. 16:10

Az optimális tároláshoz helyezzük a céklát fából készült ládákba, nedves homokkal vagy fűrészporral, ügyelve arra, hogy a gumók ne érjenek egymáshoz.

A hagymalégy velünk van a hidegebb hónapokban is

2024. november 10. 08:10

Bár hűvösebb időben a kártevő aktivitása csökken, a lárvák a talajban átvészelhetik a telet, és tavasszal újra támadásba lendülhetnek.

Egyéves vöröshagyma talaj- és tápanyagigénye, valamint trágyázása

2024. november 6. 09:40

A termesztés visszaesésének okait kutatva első helyen kell megemlíteni az öntözés hiányát, és az alacsony színvonalú tápanyagellátást.

Elősegítik a jalapeno és csípős fűszerpaprika magyarországi termesztését

2024. március 6. 08:10

Közel 150 termelő volt kíváncsi a B.W.A. Kft. szakmai rendezvényére 2024. február 22-én, Hajóson. Az idei évtől Peppertech EDU néven futó fórum tartalmában szakmaibbá vált.

Mikor szedhető le a fűszerpaprika termése?

2023. augusztus 30. 04:40

Idén először ültettem kertembe fűszerpaprikát. Mikor szedhetők le a termései?

Intenzíven termesztett fűszerpaprika tápanyagellátása, II.

2024. január 22. 11:10

A tápanyagok-megválasztása, megosztása, kijuttatása, a tápanyagellátás időzítése, valamint a bemunkálás egymással szorosan összefüggő elemei a trágyázási rendszernek, mint ahogy maga a tápanyag-utánpótlás is szerves része a termesztéstechnológiának.

Siránkozással nem versenyezhetnek a magyar fűszerpaprika-termelők

2023. szeptember 10. 09:10

A magyar fűszerpaprika-termelőknek akkor van esélyük kiváló minőségű termékeikkel a piacon maradni, ha megkülönböztetik magukat az előállítási költségeik miatt árban kedvezőbb, de minőségben gyengébb, az európai uniós piacon komoly versenytársként megjelenő tömegárutól.