Zöldség-Gyümölcs
Zöldség-Gyümölcs

Spanyol fokhagyma árasztja el hazánkat

Spanyol fokhagyma árasztja el hazánkat

Magyar Idők

Eltűnt a kínai fokhagyma a magyar piacról, azonban a sokszor megkérdőjelezhető minőségű áru helyét nem a magyar, hanem a spanyol termény vette át - írja a Magyar Idők.

A statisztikai adatok szerint a múlt év első kilenc hónapjában mintegy 81 százalékkal több fokhagyma érkezett a déli országból. A hazai termelésnek tavaly az időjárás sem kedvezett, így a korábbinál is kevesebb mennyiséget takaríthattak be a gazdálkodók.

Míg hosszú éveken át a dömpingáron érkező kínai fokhagyma lepte el a magyar piacot, mára a távol-keleti import helyét szinte teljes egészében átvette a spanyol áru, amely ráadásul a magyar ízlésnek is jobban megfelel, hiszen a termény tulajdonságai hasonlóak a hazaihoz. A tömegével érkező spanyol fokhagyma ráadásul jóval olcsóbb a magyarnál, aminek a vásárlók ugyan örülhetnek, a gazdálkodóknak viszont komoly fejfájást okoz, a versenyt ugyanis egyre kevésbé tudják felvenni vele. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentéséből kiderül, hogy az Európai Unióban a legtöbb fokhagymát évek óta Spanyolország adja, ahol kiemelkedően sokat takarítottak be az elmúlt években. Az Eurostat adatai szerint az unió belső piacán a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország, valamint Hollandia értékesíti. Spanyolország hat százalékkal, 69 300 tonnára, Hollandia négy százalékkal, 23 600 tonnára növelte kivitelét a múlt év első nyolc hónapjában.

A növekedés a magyar behozatali adatokban is tetten érhető. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fokhagyma kínálata az elmúlt három évben átlagosan 870–1400 tonnányi importtal egészült ki. A behozatal 2018 első három negyedévében kilenc százalékkal, 683 tonnára csökkent. Ugyanakkor a Hollandiából származó áru mennyisége 56 százalékkal, a spanyolországi fokhagyma importja pedig 81 százalékkal nőtt. Szakemberek szerint a spanyol áru gyakorlatilag tömegével érkezik az országba, s mivel egész évben kapható, az árak is folyamatosan alacsonyan vannak. Az AKI szerint míg korábban az év első hónapjaiban a kínai fokhagyma tette ki a Budapesti Nagybani Piac importkínálatának jelentősebb részét, addig 2018-ban a kínai termék nem jelent meg a piacokon.

Itthon évente 6-8 ezer tonna fokhagymát takarítanak be a gazdálkodók, a vetésterület pedig évek óta csökken. Ennek egyik fő oka, hogy az olcsó import miatt a belföldi árak is alacsonyak, így a gazdálkodóknak egyre kevésbé éri meg ezzel a növénnyel foglalkozniuk. Tavaly az időjárás sem kedvezett az egyik legkedveltebb hazai fűszernövény termesztésének, így a korábbiaknál is kisebb mennyiség kerülhetett le a földekről. A belvíz miatt a tervezettnél kisebb területen vethettek vörös- és fokhagymát a gazdálkodók tavasszal, ráadásul az átnedvesedett talajon a megszokottnál egy hónappal később tudták megkezdeni a munkálatokat. A késői vetés miatt pedig a tenyészidő végére, azaz a júliusi-augusztusi időszakra nem tudnak kellő méretűre fejlődni a fejek, így a piac­ra is kisebb hagymák kerültek. Egyes becslések szerint a kiesés akár a 20-30 százalékot is elérhette az elmúlt évben. Az árak ennek ellenére alacsonyan maradtak. A fokhagyma termelői ára a nagybanin az elmúlt év egészében alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, ugyanakkor december elején 11 százalékkal drágult az előző évihez képest.

A hazai hagymatermesztés egyébként sem éli fénykorát, ágazati szakértők szerint a felzárkózáshoz elsősorban megfelelő vízgazdálkodásra, öntözésfejlesztésre és a termelők összefogására, integrációjára lenne szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Startolnak a Szedd magad akciók, irány a szamócaföld!

2024. május 8. 08:10

A Gyümölcsvadász nevű oldal vállalkozott arra, hogy a termelők segítségével folyamatosan friss információval lássa el a Szedd magad akciók iránt érdeklődőket.

Luxustermék lett az eper Japánban

2024. május 6. 14:10

Egy japán termesztő hosszú évek kitartó munkájával érte el, hogy az eper minőségét elismerjék és luxustermékként vásárolják a fogyasztók.

100 hektáros üvegházi projekt Szaúd-Arábiában

2024. május 3. 15:10

100 hektáros területen épülhet hidroponikus rendszerű üvegház Szaúd-Arábiában, hogy az ország élelmiszer-biztonságát növeljék.

56 millió eurós kárt okozott a késői fagy és hó Ausztriában

2024. április 30. 09:10

A nyárias meleg után érkező hidegfront jelentős fagykárt okozott Ausztriában. A szőlő- és gyümölcstermesztésben a veszteség 56 millió euró.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.

Precíz ültetés nagy teljesítmény mellett - JJBroch pneumatikus vetőgép

2019. január 28. 10:46

Magasságban állítható csoroszlya, amely lehetővé teszi a fokhagymagerezdek földbe juttatását minimális talajátmozgatással, ezáltal biztosítja a vetőmag csírázási folyamatának megkezdését.

Mely növényeket érdemes, és melyeket nem tanácsos társítani a kertben?

2022. augusztus 9. 04:39

Érdekelne, hogy milyen növényeket érdemes egy ágyásba egymás mellé ültetni, vetni, és melyeket nem tanácsos társítani.

Kína a világ legnagyobb fokhagymatermelője

2021. február 11. 05:37

Egyértelműen Kína vezeti a fokhagymatermelő országok ranglistáját, ugyanis a második helyen álló India csak nyolcad annyi termést tud felmutatni. A harmadik helyen álló Banglades éves termése pedig a kínai ötvenede. A legjobban szereplő európai ország Spanyolország, ahol az éllovas termésének nyolcvanhatodát takarították csak be. A TOP 10 utolsó helyére a hazánkkal szomszédos Ukrajna fért be. Magyarországon a FAO adatai szerint 2019-ben 7370 tonna fokhagymát termesztettek.