A tápanyag-utánpótlás hatása a kártevők életmódjára és kártételére

Kisebb mértékben, de szintén meghatározó a mikroelemek mennyisége, növényi koncentrációja, hiszen ezek is nagymértékben befolyásolják az egyes betegségek, kárképek előfordulását, növényegyeden történő kifejeződését.

Az elmúlt évtizedek sajátsága a növénytermesztési, kertészeti ágazatok egyre intenzívebbé válása, melyben a növényvédelmi technológiai elemek mellett, a tápanyag-kijuttatással, -pótlással párhuzamba állítható agrotechnikai műveletek száma is megnőtt. Bár a magyarországi abszolút kemizálás (1980-as évek) időszakát mára felváltotta a növény igényeire koncentráló, a többletműtrágya-adagolást kerülő tápanyag-kijuttatás szemlélete (fenntartható szemléletű növénytermesztés), egyre inkább elképzelhetetlen a növényitermék-előállítás a szükséges hatóanyagok pótlása nélkül.

Természetesen a különböző kultúrák esetében jelentős különbségek mutatkoznak e műveleti elemek száma, illetve a kijuttatott hatóanyag-mennyiségek tekintetében. Könnyen belátható, hogy az intenzív termesztéstechnológiát, így a vegetációban végzett többszöri fejtrágyázást is igénylő kultúrák esetében – mint például az őszi káposztarepce, malmi búza vagy cukorrépa – a műtrágyákkal kijuttatott hatóanyag-hasznosulás sokkal inkább befolyásolja a növény egészségügyi állapotát, mint az extenzív kultúráknál ez elmondható. Természetesen ez pedig kihat a gazdaságosságra is.

Az elmúlt évtizedek növénytermesztésének tápanyag-utánpótlási gyakorlatában újdonságok is tetten érhetők a hatóanyag-mennyiség és a kijuttatását célzó technológiai elemek számának változása mellett. A magyarországi állatállomány csökkenésével magyarázható szervestrágya-felhasználás visszaszorulása mellett, a termésnövelő anyagok előállításában és forgalmazásában érdekelt cégek új szegmenst nyitottak, a baktérium- és a speciális levéltrágyák, ill. a biostimulátorok terjesztésével. Ezek az input anyagok természetesen tápanyag-feltáródást és -hasznosulást biztosító hatásukon keresztül jelentősen meghatározzák a növénykultúráink egészségi, fejlettségi állapotát.

Ezt követően példákkal alátámasztva tekintsük át a tápanyag-utánpótlási gyakorlat és a növényi kártevők közötti interakciók, kölcsönhatások sokszínűségét.

Különböző elemek szerepe a növényi életfolyamatokban, hiányuk, valamint többletük káreseményekre gyakorolt hatása

Nitrogén

A nitrogén (N) mint az egyik legfontosabb makroelem, szerepet játszik a növények hajtásnövekedésében és termésképzésében, a növényi fehérjék létrehozásában, ezáltal a termés fontos minőségi mutatóiban is. Nélkülözhetetlen a korai fejlődés és vegetatív növekedés szakaszában. Fontos szerepe van az aminosavak, fehérjék felépítésénél is. A termésminőség szempontjából szerepe lehet a műtrágyában adott nitrogénformáknak is. Ha a talajban kevés a felvehető nitrogén mennyisége, a növények növekedésükben visszamaradnak. Hiánytünetei először az idősebb levelekben jelentkeznek. A nitrogénhiány hatására a növény növekedése lelassul, termése drasztikusan lecsökken. Hiánytünetei a leveleken megjelenő a csúcstól az érközép felé haladó klorózis, melyek később megbarnulnak és elhalnak. A nitrogéntöbblet is káros a növény fejlődésére. A vegetatív szervek megnyúlnak, beárnyékolják a növény alsó részeit, emiatt az alsó szövetek megnyúlnak. A betegségekkel szemben fogékonyabbá válik a növény. A túlzott N-műtrágyázás károsan befolyásolja a termésképződést, valamint egyes növényeknél a tárolhatóságot. Emellett túladagolása csökkenti a növények fagyállóságát.

Az optimális nitrogénellátottság esetén például a kapások kezdeti gyors fejlődésüknek köszönhetően gyorsan kinőnek a fiatalkori (juvenilis) kártevők (barkók, levélbolhák) (1. kép) kártétele alól. Összességében erős barkó kártételnek kitett területeken, csökkenthető az érzékeny fenofázis hossza. Így mérsékelhető a súlyos kártételnek való kitettség időszaka.

Érdekes példa a kukorica igényeit maximálisan kielégítő N-trágyázás következtében bekövező fritlégy (Oscinella frit) lárvakár csökkenése. Az intenzív vegetatív fejlődés, zöldtömeg képzés határa a kukorica szinte kilöki magából a fejlődő légy nyüvét, mely a továbbiakban visszakerülni nem tud, így már kárt sem okoz.

A jó nitrogénellátottság nagy segítséget nyújthat a súlyos levélfelület pusztítást, esetleg tarrágást is okozó kártevők kártételének mérséklésében. A burgonya optimális nitrogén felvétele esetén nagyobb számban képes gumót kötni a nyár derekán, egy esetleges burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) által okozott súlyosabb defóliálás esetén is.

A nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) és a repce-gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostigma) téli kártételét, esetleg kifagyásának esélyét egyaránt növeli az optimálistól pozitív és negatív irányban eltérő, felvehető nitrogén mennyisége. Többletének kártétel növekedést kiváltó következményeire a legjobb példa a napraforgó. Az amúgy rendkívül intenzíven fejlődő növényben a többletnitrogén ugyanis szöveti felhígulást okoz, mely kórtünetek kialakulása mellett hajlamosíthatja bizonyos kárképek súlyosabb kifejeződését is. Többek között a mezei poloskák (Miridae) szúrása következtében kialakuló szövet nekrózisok az intenzív fejlődés hatására felnyíló, rákos növényi sebzésekké alakulhatnak (2. kép).

Kivételes példa az ősz búza szempontjából optimális ellátottság esetén jelentkező kártétel növekedés. Ugyanis a hamarabb bokrosodó, haragos zöldebb állományokat, táblafoltokat részesítik előnyben a vetésfehérítő (Oulema spp.) fajok kártétel és utódgeneráció fejlődése szempontjából. Tavasz derekán elsősorban itt szaporodnak fel, szemben a kevésbé fejlett, nitrogén deficites táblafoltokhoz képest.

Az optimális nitrogén-műtrágyázás váratlan rovarkár növekedést is okozhat gyümölcsösben. A gyümölcsösök intenzív műtrágyázásának hatására egyes takácsatkák, mint például a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonicus ulmi) és a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) tojásprodukciója emelkedik, vagyis a gyümölcsfák leveleinek túlzott nitrogéntartalma hozzájárul e két takácsatka faj káros mértékű felszaporodásához.

Foszfor

A foszfor (P) szinte minden anyagcsere-folyamatban rész vesz. Építőeleme számos sejtalkotónak. Sejtmembránok, nukleinsavak fontos alkotórésze. A fotoszintézisben, a légzésben, alapvető biológiai szintézisfolyamatokban nélkülözhetetlen. Nagy jelentősége van a sejtek energiaháztartásában, az energia tárolásában és szolgáltatásában. A növények csírázásakor a foszfortartalmú fitin szolgáltatja a fejlődés megindulásához szükséges tápanyagokat és energiát. Kihat a termés mennyiségére és minőségére is. Hiánya esetén anyagcserezavar következik be. A fehérje-, cukor- és keményítőszintézis lelassul. A cellulózképződés felgyorsul. A foszforhiányos növény a kialakult nitrogéntúlsúly miatt sötétebb színű lesz. Az alsó levelek sárgulnak, vörösödnek (antociánosodás), majd alulról felfelé fokozatosan elhalnak. A gyökérzet fejletlenebb marad, romlik a vízháztartás, csökken a tápanyagfelvétel. A foszfor hiánya késlelteti a virágzást, az érést.

A foszfor a növényi légzés, respiráció szabályozásán keresztül képes a rejtett életmódú kártevők által okozott sebzések növényi tolerálásában. Például az aknázó életmódot folytató lombosfa fehérmoly (Leucoptera malifoliella) által gyümölcsfákon, vagy éppen a kukoricalevél-aknázólégy (Cerodontha incisa) által gabonaféléken kialakított kárképek súlyosabb mértéket ölthetnek a foszfor hiánya esetén.

További példa lehet a foszfordeficit esetén kialakuló kukorica gyökértömeg-csökkenés. Konkrétan a fejletlenebb kukorica gyökere arányaiban nagyobb felületű tömegvesztést szenvedhet el az amerikai kukoricabogár (Diabrotica v. virgifera) lárvarágása miatt. Így a tőkidőlés látványosabban jelentkezhet állományban.

A növény érésével a foszforhiány miatt fellépő vízháztartási zavarok következtében a kényszerérés és a tápanyagok beépülésének a zavara is jelentősebb lehet olyan kártevők esetében, melyek közvetve, vagy közvetlenül hatnak a termés minőségi paramétereire. Erre jó példa a kalászos gabonák fehérjebeépülési, és minőségi romlását okozó címeres (Aelia rostrata, A. acuminata) és pajzsos poloska (Eurygaster austriaca, E. maura, E. integriceps) fajok kárkomplexuma.

Kálium

A káliumnak (K) pozitív hatása van a fotoszintézisre és a transzspirációra. Alapvetően meghatározza a sejtek ozmotikus potenciálját, a növényi sejtek és szövetek turgorát, befolyásolja a vízgazdálkodást. Nagymértékben javítja a növényekben a vízfelhasználás hatékonyságát. Szerepe van a növények párologtatásában és légzésében. Fokozza a termésbiztonságot [betegségekkel szembeni ellenállóság, vízháztartás, megdőlés veszélyének csökkentése, szárdőlést (pl.: kukorica-gyökértetű, amerikai kukoricabogár lárvakár, szőlő-gyökértetű), szártörést okozó kártevők (pl.: szalmadarázs, nagy repceormányos, kukoricamoly) esetén, fagytűrés]. A betegségekkel szembeni ellenállóság szabályozása kapcsolatban van a káliumnak azzal a tulajdonságával, hogy elősegíti a vastagabb epidermisz sejtfalak kifejlődését. Egyszóval a legfontosabb makroelem a kór- és kárképek megelőzésével, tolerálásával kapcsolatban, mivel ez az elem felel a növényi szervezet adaptív képességének kialakításáért is.

Hiánya klorózist, szélsőséges esetben nekrózist okoz. Fontos, hogy – mivel reutizálható elem – hiánytünetei mindig az idősebb leveleken jelentkeznek. Ezzel szemben tipikus káliumtöbblet hatására kialakuló toxicitásról nem beszélhetünk.

Kárkép befolyásoló hatása rendkívül sokrétű, ezért minden fitofág táplálkozású faj kártételének mérséklésében alapvető fontosságú a növényben megfelelő koncentrációjú jelenléte. Mégis a sejtfalak és az epidermisz megvastagításában betöltött szerepe miatt a szipókások (Hemiptera) (pl.: levél- és pajzstetvek, poloskák, kabócák, levélbolhák, molytetvek) rendjébe tartozó kártevők kármérséklése remélhető optimális mennyiségű adagolásától.

Kalcium

A kalcium (Ca) sokoldalú szerepet tölt be a növények életében. Nagyon sok fizikai rendellenesség a növényi szervek kalciumhiánya miatt, illetve a kalcium nem egyenletes eloszlása következtében alakul ki. Szerepe van a sejtmembránok működésében, áteresztőképességük szabályozását a kedvező K/Ca arány biztosítja. Nélkülözhetetlen a gyökerek egészséges és normális növekedéséhez. Hiánytünetei sokrétűek, de leginkább a levelek és a gyökérzet fejletlenségében nyilvánulnak meg.

Konkrét példaként a meszes, kalciumdús talajokat kedvelő lucerna gyökérfejlődése hozható, melynek kalciumhiány miatt vontatott gyökérfejlődésével párosult vegetatív részkártevők [csipkéző bogarak lárvái (Sitona spp.), lucernacincér (Plagionotus floralis) pondrója, hamvas vincellérbogár (Otiorhychus ligustici) kukaca] támadása a növény nagyfelületű téli kifagyását okozhatja.

Magnézium

A magnézium (Mg) a klorofill központi alkotóeleme. Így meghatározó a növény fotoszintetikus aktivitásában, felépítő folyamataiban. Hiánya esetén a filofág levélkártevők [pl.: levélbarkók (Phyllobius spp.), repce- (Athalia rosae) és mustárdarázs (A. glabricollis)] kártétele kifejezettebb lehet, súlyosabb mértéket ölthet.

Kén

A kén (S) – mely elsősorban a keresztesvirágúaknál (Brassicaceae) nélkülözhetetlen – és egyéb nyomelemek fontos szerepet játszanak a növény legkülönbözőbb élettani folyamataiban.  Deficitjükre a növény hiánytünetek kialakulásával reagál, mely a kártevők tevékenységének hatására kifejezettebbé, vagy éppen azt elkendőzve maszkírozottá válhat. Újabban a technológiába illesztett, speciális levéltrágyák kijuttatatásával mérsékelhetők ezen alkotók kár- és hiánytüneteinek együttese.

E nélkülözhetetlen elemek hiánya és többlete összességében számos kártevő által kiváltott kárképet súlyosbíthat. Az 1980-as évek abszolút kemizálásának gyakorlata szerint a növényeknek szükséges hatóanyag-dózisoktól való eltérés számos esetben válthatta ki e problémát. Az utóbbi évtizedben elterjedt, a növényi igényekre koncentráló tápanyag-utánpótlási rendszerek (pl.: ProPlanta, Contivo, Yield Service) segítségével, azok széleskörű elterjedésével e problémakör a remények szerint szűkülni fog a jövőben.

Különböző műtrágya-kijuttatási időpontok kártételt befolyásoló hatása

Az alaptrágyázás rendkívüli fontosságú az egészséges növényállomány kialakításában. Kártevők oldaláról megvilágítva a telelő hely fenntartása, felszámolása szempontjából van kiemelt jelentősége. A nagytömegű szármaradványt visszahagyó kultúrák (pl.: kukorica, napraforgó) lekerülését követően technológiai elem lehet nitrogéntartalmú műtrágyák (IV, V, VI termőhelyi kategóriák) (3. kép), vagy baktériumtrágyák kijuttatása (4. kép).

Ezek segítségével a talajba forgatott, vagy tárcsázott szármaradványok bomlása gyorsabb és tökéletesebb lesz. Ez a technológiai művelet e szármaradványok között telelő fejlődési alakok nagyobb arányú pusztulását válthatja ki, hiszen életterük, menedékük tűnik el, s kitettebbekké válnak a téli fagyoknak, hidegnek. Így mérsékelhető többek között például a kukoricaszárban telelő kukoricamoly (Ostrinia nubilialis), vagy a napraforgószárban megbújó sárgagyűrűs bogáncscincér (Agapanthia dahli) lárvanépessége is.

A kapások esetében alkalmazható starter vagy indító trágyázás kulcstényező lehet a fiatalkori kártevők [barkók (Bothynoderes spp. Psallidium sp. Tanymecus spp., Coniocleonus spp.), sároshátú bogár (Opatrum sabulosum)] károsításának mérséklésében. Mint ahogy azt korábban tárgyaltuk az így gyorsabban fejlődő kukorica, napraforgó hamar túlnő a kártevőknek kitett fenológiai állapoton. Ezt követően a növény már jól tolerálja az említett fajok rágását, azok jelentős termésveszteség kialakítására már nem lesznek képesek.

Az állományban végzett tápanyag-utánpótlási műveletek – mint például a repítő tárcsás granulált, kompaktált műtrágyaszórás, vagy a kapások sorközeiben végzett tápkultivátoros kijuttatás – a növényi sebzések kialakításával nyithatnak kaput a kórokozók, de egyes szaprofág kártevők megtelepedésének. E kártevők rendkívül gyorsan sebzéseken megjelenve, fermentálódó növényi nedvekkel táplálkoznak, s nem engedik begyógyulni e sérüléseket. Tipikusan ilyen kártevők a fénybogarak családjába (Nitidulidae) tartozó Glischrochilus és Carpophilus fajok. Külön kell említeni a folyékony N hatóanyagú műtrágyák nem szakszerű kijuttatásának a következményeit repcében és kalászosokban. A nedves levélfelületre kipermetezett folyékony UAN oldatok által leperzselt búza levélfelületen sokkal drasztikusabban jelentkezhetnek például a vetésfehérítő-fajok (Oulema spp.) kártételei is. Ez pedig a továbbiakban komoly minőségi aggályokat vet fel a betakarított malmi tételekkel kapcsolatban.

A tápelemek növényre gyakorolt közvetlen élettani hatásai mellett léteznek közvetett, a talaj kémhatásának befolyásolásán keresztül ható, a kártevő előfordulást meghatározó következményei is. Ismert a nitrogén-hatóanyagú műtrágyák talajsavanyító hatása, mely többek között az Agriotes nembe tartozó pattanóbogaraknak teremt kedvező edafikus feltételeket. Így e területeken e kártevők hosszú évekig károsító drótférgei ideális hátteret kapnak fejlődésükhöz. Kultúrnövényeink zöme viszont az ellentétes pH-tartományban, vagyis az enyhén lúgos kémhatású talajokban érzi jól magát. Többek között a borsó, a lucerna, de még a cukorrépa is, mely utóbbi a vetést megelőző meszezést külön meg is hálálja. Tudni kell azonban, hogy a lúgos kémhatású talajok kedveznek a Limonius pattanóbogár fajok fejlődésének, melyek tömeges előfordulása növelheti a gyökérkárok mértékét.

Végül az almos istállótrágya és egyéb hígtrágyák károsító befolyásoló hatásáról pár szót (5. kép). Tudott, hogy ezek az állati eredetű szerves anyagok erősen gyomosító hatásúak. Kevésbé ismert azonban, hogy bizonyos rovarfajok tömeges előfordulása, így hatványozottabb kártétele a talajok magasabb szervesanyag-ellátottságával függ össze. Egyes lemezescsápú fajok (Scarabaeidae) pajorjai magas humusztartalmú talajokban találhatók, mivel ezzel táplálkoznak. Tipikusan ilyen kártevők a bársonyos kis cserebogár (Maladera holosericae) és a sokpettyes virágbogár (Oxythyrea funesta).

Bár lárváik így kárt nem okoznak, de a belőlük fejlődő virágkárosító imágónemzedék nagyszámú fellépéséhez mindenképpen hozzájárulnak. Kiskertekben trágyahalom mellett, alatt, vagy almos istállótrágya kijuttatását követően gyűlhet meg a termelő, gazda baja a földalatti növényi részeket megrágó lótücsökkel (Gryllotalpa gryllotalpa). E faj eredetileg ragadozó, s szervesanyag-feldúsulásra érkező férgekkel, lárvákkal kíván táplálkozni. E tevékenysége közben, azonban minden földalatti növényi részt meg-, sőt átrág.

Összességében a hatékony trágyázás legfőbb feladata az egészséges, jól fejlett növényállomány kialakítása, ezzel a legnagyobb terméshozam biztosítása. A felhozott példákból is látható azonban, hogy közvetve a legkülönfélébb kártevők kárképeinek, károsítás mértékének mérséklése is kiváltható e kihagyhatatlan technológiai elemekkel. Ennek magyarázata pedig, hogy a jól és okszerűen táplált növény a rajta élő élőlények károsítását is jobban képes tolerálni.

Irodalom

• Antal, J. (1999): Tápanyag-gazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest
• Bognár S., Huzián L. (1979): Növényvédelmi állattan. Mezőgazdasági Kiadó Vállalat Budapest.
• Jenser G., Mészáros Z., Sáringer Gy. (1998): A szántóföldi és kertészeti növények kártevői. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
• Jolánkai M. (2003): Tápanyag-visszapótlás, tápanyagellátás a növénytermesztésben. In: Plant nutrition and nutrient supplying in crop production). III. Növénytermesztési Tudományos Nap. (III. Plant Production Scientific Workshop), Ed. Akaprint. p. 16-21.
• Németh, T. (2002): A tápanyag-utánpótlás jelenlegi helyzete, időszerű kérdései. Győri, Z., Jávor, A.(szerk.): Az agrokémia időszerű kérdései. Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezőgazdaság-tudományi Kar, MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága, Debrecen, 41-51.
• Tállai M., Sándor Zs., Vágó, Kátai J. (2008): A tápanyagutánpótlás különböző módjainak hatása a talaj néhány mikrobiológiai tulajdonságára. Agrártudományi közlemények, 32. 119-126