Növénytermesztés

„13 év alatt sok mindent tanultam a repcetermesztésről” – Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Zanat)

Agrofórum Online

Bosits Tamás édesanyjával mintegy 420 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést. A hagyományos kultúrák mellett olajtökkel és a cukorrépával is foglalkoznak. Őszi káposztarepcét 2006-ban vetettek először a Szombathely környéki földjeiken, a növény azóta a vetésforgó szerves részét képezi.

„Ezalatt a 13 év alatt nagyon sok mindent tanultam azért, hogy minél jobban, professzionálisabban termesszük a repcét” – mondta el az Agrofórum videójában a Vas megyei termelő, aki a kezdetektől a KWS repcéit használja, mindig a legújabb hibrideket kipróbálva. „Két éve már az UMBERTO KWS hibriddel számolunk a vetésnél. A nagy zöldtömege, nagy becőszáma stabil termést biztosít a gazdaságunk számára, amit a tavalyi 4,3 tonnás üzemi átlag is bizonyít. Idén valamivel jobbra számítunk, remélem, hogy a 4,5-4,6 tonnát is hozni tudjuk üzemi szinten” – tudtuk meg a szakembertől június első napjaiban.

Idén összesen 115 hektáron növekszik repce Bosits Tamáséknál, ebből pedig 100 hektár az UMBERTO KWS. Az elővetemény őszi búza, a vetőmag földbe kerülése előtt pedig a területen mélylazítás történt, valamint hektáronként 2 mázsa diammónium-foszfátot, és 1 mázsa káliumot juttattak ki.

„Lazítás után egy HORSCH Terrano kultivátorral végeztük el a talajművelést, ami után 450 ezres csíraszámmal vetettünk egy menetben. A kelés nagyon jól sikerült, szerencsére a megfelelő mennyiségű esőt is megkaptuk rá. Nagy habitussal, tempósan fejlődött, így már október elején gombaölőzni kellett, hogy a növényt lent tartsuk a földön. A téli időszakba nagy gyökérállománnyal, vastag gyökérnyakkal érkezett meg a repcénk, és ezt az időszakot, a hideget is jól átvészelte. Tavasszal pedig a csapadékhiányt sem vette észre.”

A UMBERTO KWS repce a tavaszi gombaölő szeres kezelés idején is dús volt és robbanásra kész, a tápanyag-utánpótlás pedig februártól folytatódott. A szilárd műtrágya mellett lombtrágyaként például bórt és ként juttattak ki a rovarölő szeres kezelésekkel egy menetben. Mindent összefoglalva a hektárköltség üzemi szinten nagyjából 300 000 Ft, ami mellett egy átlagos évben 500 000 Ft-os bevételre lehet számítani.

„Az UMBERTO KWS kiváló fómarezisztenciával rendelkezik, a megdőlésre kevésbé hajlamos. Hiába voltak idén nagy viharok, a repce nem feküdt el. Ráadásul a tavalyi tapasztalatom alapján kipergésre sem hajlamos. A gazdatársaim számára azért ajánlom az UMERTO KWS-t, mert a gazdaságuk számára stabil bevételt tud biztosítani a megbízható terméseredményével, a magas olajtartalmával. A hibrid jövedelmezősége tehát jó” – zárta gondolatait Bosits Tamás.

Ha Ön is szeretne Umberto repcét vetni a következő szezonban, keresse a KWS Magyarország Kft. munkatársait.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

Védekezni kell repcében, kalászosokban

2018. március 28. 14:12

A kajszi termését elvitte a fagy. A kalászosokban és a repcében már védekezni kell, megjelentek a szárormányosok, a fénybogár, illetve a levélfoltosság és a sárgarozsda.

Áremelkedéssel fejeződött be a hét a terménypiacokon

2022. július 9. 10:07

Európában a malmi búza 357 euróba, a kukorica 316 euróba, a repce 693,5 euróba, a takarmánybúza pedig 285 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Továbbra is védekezzünk a mezei pockok ellen!

2020. február 26. 10:17

Változatlanul igen aktív a mezei pocok. A bőven rendelkezésre álló zöld táplálék és a száraz idő elősegíti szaporodását, így az eddigi kolóniák mellett friss fertőzések is láthatók repcében, kalászosokban, pillangós területeken és gyümölcsösökben.

Január végi határszemle, mi a helyzet a repcetáblákon?

2022. január 31. 11:15

Lassan látható közelségbe kerül már a tél vége, mindenképpen érdemes körülnéznünk a repcetáblákon, hogyan néznek ki az állományok, mennyire viselik jól a telet. Ezt talán azért is érdemes megtennünk, hogy lássuk, mire kell készülnünk az indulásnál.