Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a palántanevelés kapcsán a földkeverékek minősége és használhatósága körül zajlik. Még mindig vannak, akik az úgynevezett „melegágyi földben” nevelik a palántát, ami nem más, mint magas szerves anyag tartalmú, többször használt kertföld. Ezek a közegek nem az összetételük, szerkezetük vagy tápanyagtartalmuk miatt alkalmatlanok palántanevelésre, a többszöri használat, a gyakran minden higiéniát figyelmen kívül hagyó tárolási körülmények miatt olyan mértékben fertőzöttek, hogy az így kiültetett palántákból fejlődő növények nagy valószínűséggel betegek lesznek.
A palántanevelő közegeknek (szaporítóföldek, cserépföldek, tápkockaföldek) alapvetően a következő tulajdonságoknak kell megfelelnie:
- Fertőzésmentesség, azaz mentes legyen gyomtól, állati kártevőktől (pl. fonálféreg), gombás (pl. palántadőlés) és baktériumos betegségektől.
- Jó és stabil szerkezettel rendelkezzen. Legyen bizonyos mértékű víztartó képessége, de öntözéskor ne telítődjön, minden esetben maradjon a gyökerek számára levegő is benne.
- Száradás után könnyen újranedvesíthető legyen.
- Bizonyos mértékű adszorpciós és pufferképessége is legyen.
- Ne tartalmazzon a növény számára toxikus és olyan anyagokat, amelyek a növények víz- és tápanyag-felvételét akadályozzák. Kémiailag legyen indifferens.
A fertőzöttség veszélye minden olyan közeg esetében fennáll, amelyet már növénytermesztésre használtak. Fertőtlenítésük a szigorított környezetvédelmi szabályok és a termesztésből kivont vegyszerek miatt egyre nehezebben megvalósítható, ezért, mint lehetőségek a palántanevelésre, a kerti komposztok és a melegágyi földek nem javasolhatók. Maradnak palántanevelő földeknek a különböző minőségű tőzegek, esetleg számításba jöhet még a kókuszrost használata is.
A tőzegek általában a fenti szigorú szerkezeti, kémiai és sterilitásra vonatkozó előírásoknak megfelelnek, noha köztük minőség tekintetében vannak lényeges különbségek.
A tőzegeknek alapvetően két nagy csoportja létezik: az úgynevezett felláptőzegek és síkláptőzegek. A felláptőzegek tőlünk északabbra, sok csapadék hatására speciális mohanövényekből (Sphagnum) képződtek. Felső rétegek a kevésbé elbomlott fehértőzeget adják, az alsók az erősebben humifikálódott feketetőzeget. A fehértőzeg lazább szerkezetű, könnyű, a feketetőzegnek kétszer nagyobb a térfogattömege. A síkláptőzegek, amelyek nálunk is előfordulnak, tavak, folyók holtágaink fokozatos kiszáradása (lefűződése) útján keletkeztek. Szerkezeti és kémiai tulajdonságaikban a felláptőzegekhez viszonyítva jelentősen különböznek.
A felláptőzegek kiváló szerkezetűek, stabilak, kiszáradás után is jól újranedvesíthetőek. Tápanyagban nagyon szegények (oligotrof anyagok), kémhatásuk erősen savas, sóértékük alacsony.
A nálunk előforduló tőzegek (Duna mentén található bányák, Kis-Balaton, Dráva menti telepek, hansági tőzegek) az úgynevezett síkláp tőzegek csoportjához tartoznak. Ezekre a gyengébb szerkezet, erős humifikálódottság, semleges vagy enyhén lúgos kémhatás a jellemző. Nem egy közülük magas sótartalma miatt kertészeti termesztésre nem javasolható. A felláptőzegekhez képest nagyobb tápanyagkészlettel rendelkeznek, mindenekelőtt sok mésszel.
Kiszáradás után nem, vagy csak nagyon nehezen nedvesíthetők újra. Minél inkább lebomlott egy tőzeg, annál nagyobb az a víztartalma, ami már a gyökerek számára nem használható. A bomlás mértékével együtt növekszik a térfogattömeg érték, amely csökkentőleg hat a pórustérfogatra, a növény által hasznosítható vízmegtartó képességre. Kórokozókat és kártevőket ugyan nem tartalmaznak, de sok esetben erősen gyomosodnak. Gyengébb szerkezetükből adódóan kevésbé használják palántanevelő földek (tápkockák, cserépföldek, szaporító közegek) készítésére. Ezért nálunk is a tőzeg alapú palántanevelő közegek és keverékek már szinte kizárólag az ugyan drágább, de jobb minőségű külföldi eredetű rostos tőzegekből készülnek.
A tőzegek esetében – függetlenül attól, hogy felláptőzegről vagy síkláptőzegről van szó – tápanyag-kiegészítésre van szükség, ami kétféle módon történhet:
- tűzdelés előtt lassított hatású műtrágyáknak a tőzegbe történő bekeverésével és
- a palántanevelés ideje alatt folyamatos tápoldatozással.
Az úgynevezett lassított hatású komplex műtrágyák valamennyi növényi tápanyagot tartalmazzák, kevés foszfor kiegészítést (2-3 kg/m3 20%-os szuperfoszfát) érdemes a jobb gyökérképződés miatt végezni. A kereskedelemben kapható lassított hatású komplexekből általában 1-2 kg/m3 a gyártók által javasolt mennyiség. Amennyiben savanyú felláptőzeg kerül felhasználásra, a pH érték emelése céljából további 4-5 kg/m3 Futor (mészkőpor) kiegészítés is szükséges.
Főleg tálcás palántanevelés során, de van kertészet, ahol tápkockás és cserepes palántanevelés esetén is a folyamatos tápanyag-kijuttatást, azaz a tápoldatozást választják. Ilyen célra vízben tökéletesen oldódó, úgynevezett foszforsúlyos (magas foszfortartalmú) tápoldatozó műtrágyák használata jöhet számításba. Kisebb térfogatú gyökérközeg esetén (pl. tálcás palánták) kisebb mennyiségű (1-2 mm, azaz 1-2 liter/m2), de gyakoribb, akár napi kétszeri-háromszori tápoldatozásra is szükség lehet. Nagyobb földlabdák esetén lehet egyszerre több tápoldatot (4-6 mm-t) is kiadni. Napsütéses időben hígabb, 0,1-0,2%-os, borús időben valamivel töményebb, 0,2-0,3%-os oldattal tápoldatozzunk. Természetesen nagy meleg esetén ezen felüli öntözésre is szükség lehet, ami alkalmanként 1-2 mm.
A kereskedelemben kapható palántanevelő közeghez egyéb ásványi anyagokat is kevernek, amely anyagok számításba jöhetnek a házi készítésű tápkockaföldek esetében is. Ilyen a jobb nedvesedést, jobb vízvezetést biztosító agyagmentes (folyami) homok, a víztartó képességet javító vermikulit és perlit. Az apróbb méretű perlit (2-500 μm) a közegnek a növény számára könnyebben felvehető nedvességtartalmát növeli, a nagyobb szemcséjű (2000-3000 μm) a közeg levegőzöttségét javítja. Homok és perlit takarással a magvetéseket is szokták védeni a kiszáradás ellen.
