19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Elkészült a Syngenta kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisa

MTI

Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron. A 1,5 milliárd forintból megvalósított beruházást csütörtökön adta át az agrárminiszter.

Nagy István a magyar mezőgazdaság „koronaékszerének” nevezte a vetőmag-előállítást, vetőmagtermesztést. Hozzátette: Magyarország vetőmagágazata évente csaknem 190 milliárd forint értékű árut állít elő, amelynek fele exportra kerül. A miniszter azt mondta, hogy csak a folyamatos megújulás képes erősíteni a versenyképességet és biztosítani a jövedelmezőséget.

Rendkívül fontos ezért, hogy a nagy nemzetközi cégcsoportok, így a Syngenta is, Magyarországra hozták a kutatás-fejlesztési tevékenységük egy részét, ami a termelésen túl az ország tudományos előrehaladását is segíti – közölte.

Gaël Hili, a Syngenta európai vetőmagüzletágának igazgatója elmondta: a mintegy 1,5 milliárd forintból felépített, modern eszközökkel felszerelt kutatóállomás fő profilja a kukoricanemesítés, valamint az ahhoz kapcsolódó vetőmag előállítása és tesztelése lesz.

A világ 90 országában tevékenykedő vállalatuk az elmúlt években több stratégiai beruházást hajtott végre Magyarországon, ezek közül az egyik legjelentősebb a három fázisban – mintegy 13,5 milliárd forintból – elkészült mezőtúri vetőmagüzem – tette hozzá.

Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere köszöntőjében kiemelte: a vállalat a város legnagyobb adófizetőjeként és egyik legnagyobb foglalkoztatójaként sportéletükben is kiemelkedő szerepet vállal, támogatása több mint 500 fiatal kézilabdázó, vízilabdázó és labdarúgó versenyszerű sportolását segíti.

A vállalat MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint Magyarországon már több általa nemesített hibridet vetnek a köztermesztésben, és számos fajtájuk regisztrációja várható Franciaországban, Olaszországban, Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban.

2017-től az ukrán nemesítési program szaporítási munkáit is magyar szakemberek végzik. A mezőtúri állomásról történik a román, szerb, horvát és bolgár szántóföldi teljesítménykísérletek koordinációja is, a bázis fontos központja a napraforgó-termékfejlesztésnek is. A több mint 130 ezer parcellás – ez 150 hektár kísérleti területnek felel meg – magyar kísérleti hálózat az egyik legnagyobb Európában.

A Syngenta munkavállalóinak száma meghaladja a 28 ezret. A vállalat csaknem 530 embert foglalkoztat Magyarországon. A cég tájékoztatása szerint a Syngenta Magyarország Kft. értékesítésének nettó árbevétele 56,5 milliárd forint volt 2019-ben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Az alma 2018. évi növényvédelmi érdekességei

2018. október 29. 07:37

A vegetáció kezdetén – március 19. és 24. között – az ültetvényeknek el kellett viselni egy komolyabb lehűlést, melynek közvetlen hatása az almástermésűeket kevésbé érintette.

Ne hagyjuk, hogy az évelő gyomnövények irányítsák döntéseinket!

2020. június 2. 06:01

Szántöldjeink évelő gyomokkal erősen fertőzöttek. Mezei acat, fenyércirok kolóniák keserítik meg kultúrnövényeink életét. Tegyünk ellene, hogy visszanyerjük a termőföldjeink kultúrállapotát! Összehangolt munkával, vetésforgóval, helyes agrotechnikai elemek használatával és célzott növényvédelmi beavatkozással elérhetjük azt, hogy visszaszorítjuk az évelők jelenlétét.

A tarlókezelést ne hagyjuk ki! De mikor végezzük?

2021. július 10. 05:36

A tarlókezelés kihagyhatatlan művelési elem. Ezzel az egyszerű, jól tervezhető gyomirtási beavatkozással tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy a területeinken ne szaporodjon a gyommagkészlet, visszaszorítsuk az állományból nehezen irtható, gyakran már rezisztenciát mutató évelőket. Utána egyszerűbb és hatékonyabb a következő évi gyomirtás.

Nufarm: fontos, hogy helyén kezeljük a dolgokat!

2018. február 8. 11:31

Az ausztrál Nufarm Európában növeli jelenlétét és piaci súlyát, miután jelentős üzletrészeket vásárolt az Adamától, a Syngentától és az FMC-től az elmúlt év végén. Vajon mikor és mit érezhetnek ebből a gazdálkodók?