Állattenyésztés

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

Agrofórum Online

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

A növénytermesztőknél mostanában talán elégedettebbek lehetnek az állattenyésztéssel foglalkozók, hiszen viszonylag stabilabb esztendők állnak mögöttük. A Magyar Állattenyésztők Szövetségének értékelése szerint például a sertéstartás 2024-ben összességében jövedelmező volt, és mivel a takarmányköltségek elfogadható szinten tarthatók, az idei év is okot ad a bizakodásra.

A hízóárak tavaly nagyjából egy szinten mozogtak, csak az utolsó negyedévben volt tapasztalható 10 százalékos csökkenés. 2025 aztán magas hízó- és malacárakkal indult, és mindehhez alacsony gabonaárak társultak. Az aszály azonban kihatott erre az ágazatra is, a rossz termés költségnövekedést eredményezett a sertéstartásban.

Nem szabad megfeledkeznünk a globális fejleményekről sem, köztük Donald Trump januári beiktatásának következményeiről. A régi-új amerikai elnök nagy vehemenciával indította második amerikai elnöki ciklusát, amelynek meghatározó eleme a protekcionista gazdaságpolitika, és főleg a különböző mértékben kivetett büntetővámok.

Erre aztán a többi állam válasza sem késlekedett, már csak azért sem, mert az Európai Unió is elővette ezt a gazdasági fegyvert. Már tavaly ősszel csörtébe kezdett az EU Kínával, az ott gyártott elektromos járművekre akart a közösség 45 százalékos büntetővámot kivetni, amit az ázsiai szuperhatalom értelemszerűen nem fogadott nagy lelkesedéssel.

„A sertéstenyésztők fizetik meg az árát az autóipari csatározásoknak”

– foglalta össze találóan a helyzetet a német Land&Forst szakoldal cikke. Kína ugyanis olyan büntetővámokat rótt ki az elektromos járműveit ért „inzultusért” cserébe, ami az európai állattartóknak fáj a leginkább. A németországi sertésfelvásárlási árak például néhány hét alatt 25 eurócenttel zuhantak kilogrammonként, és lényegében már az előállítási költségeket sem fedezik.

Kína fontos vásárlója Németországnak a sertéshús tekintetében, ők még azokat a részeket is importálják (láb, fül), amelyek a mi kontinensünkön nem igazán értékesíthetők. A büntetővámok pangást okoztak a piacon, ráadásul a hosszabb távú tárolás sem megoldható, egyedül a szintén emelkedő marhahúsárakban bízhatnak a tenyésztők, hátha az a sertés felé billenti a fogyasztást.

Izgalmas dokumentumfilm, közelkép a németországi sertéstenyésztésről:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A stresszes sertés nem jó sertés

2019. augusztus 21. 07:17

A Farmerexpo adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.

A megvalósult integráció: sertéstenyésztés családi tulajdonban

2024. szeptember 5. 09:40

A dániai Troldgaarden gazdaságban a takarmánytól a késztermékig minden helyben, az állatjóléti szempontok figyelembevételével történik.

2,3 millió forintos büntetés egy sertéstartónak, nem tudta kijátszani a hatóságokat

2025. október 3. 09:10

Az állatjóléti intézkedések kiszélesítése üdvözlendő dolog, még akkor is, ha ez pluszmunkát, pluszterheket jelent a gazdáknak.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.