Állattenyésztés

Magyar kezdeményezésre változik a mézjelölés az EU-ban

Agrárminisztérium

Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát az unióban – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy hazánk még 2019 novemberében tett javaslatot a méz irányelv módosítására, ami a származásjelölés szigorítására vonatkozott. A magyar kezdeményezésről most az Európai Bizottság és az Európai Parlament között is megszületett a megállapodás.

Hazánk céljainak és a gazdák érdekeinek megfelelően így egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek, milyen arányban találhatók meg az adott termékben.

A jövőben minden származási országot fel kell majd tüntetni csökkenő sorrendben a mézkeverékek címkéjén a pontos százalékarányok megjelölésével.

Emellett pedig további intézkedési lehetőségek is a nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak majd. Ennek értelmében például a 30 grammnál kisebb csomagok esetén a származási országok neve kétbetűs ISO-kóddal is helyettesíthető. 

Nagy István kifejtette, a szigorításnak köszönhetően a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, melyek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, hanem a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, az unión kívülről érkező mézek elleni fellépést.

Az agrártárca elkötelezett a mézhamisítás elleni küzdelemben, és kiemelt figyelmet fordít a méhészeti ágazat támogatására – hangsúlyozta Nagy István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Nincs kereslet a magyar mézre?

2019. október 8. 10:17

A vegyes méz – amely a belföldi bolti forgalom 80 százalékát adja – ára stagnál, illetve csökken.

Kistermelői ajándékok karácsonyra

2019. november 19. 05:36

Hamarosan elérkezik a kereskedelem legpörgősebb időszaka és egyben (amennyiben a saját oldalunkat is nézzük) a lehetősége annak, hogy a pénzünkkel „szavazzunk”. Arra szavazunk, hogy a multik szeptember óta csillivilli módon csalogató termékeivel lepjük meg szeretteinket, vagy idén adunk valami újat nem csak az ajándékozottaknak, hanem hazai kistermelőknek, akik szívből készítik termékeiket?

Díjazták az idei év legjobb magyar mézeit

2022. december 11. 09:34

A győztesek jogosultak arra, hogy jövőre a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.

Ennyire sokoldalú a méz!

2024. március 21. 05:40

A méz mára már alapanyaga kozmetikumoknak, természetes ételeknek, cukrászati termékeknek ugyanúgy, mint akár gyógyító készítményeknek.