31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Környezetvédelem

Ökológiai védekezés mezei pocok ellen

Pilisi Parkerdő Zrt.

Frissen telepített, cser elegyes kocsánytalan tölgyes erdőben jelentek meg a tél folyamán a mezei pockok, nagy kárt okozva.

A Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészete az Újszülöttek erdeje program keretében 2023 őszén 1,5 hektár nagyságú területen telepített cser elegyes kocsánytalan tölgyes erdőt Pilismarót határában.

A telepítés sikeres volt, és az elvetett, közel 800 kilogramm makkból rengeteg csemete indult fejlődésnek. A területen megjelent mezei pockok azonban a tél folyamán komoly károkat okoztak a csemetékben, melyre ökológiai védekezéssel reagáltak az erdészek.

Az erdősítést még a tavalyi ősz folyamán a szakemberek további elegyfa fajokkal, többek között házi berkenyével, madárcseresznyével és vadkörtével gazdagították. Az ültetési munkák során lettek figyelmesek arra, hogy a területen nagyszámú mezeipocok-járat jelent meg.

A makkból kelt csemeték vizsgálata során bizonyságot nyert, hogy a rágcsálók az erdősítésben jelentős mértékű kárt okoztak. A csemetéket a földből kihúzva szembetűnő volt, hogy az elszaporodott pockok a gyökérzet feletti gyökfőt elrágták, tönkretéve ezzel az erdészek eddigi munkájának nagy részét.

A mezei pocok amilyen kicsi, olyan falánk és olyan szapora állat. Egy évben akár tízszer is fial, alkalmanként 8-12 utódot hoz a világra. Tömeges elszaporodásának kedveznek a klímaváltozás negatív hatásai, mint az enyhe telek és a csapadékban szegény időjárás.

A túlszaporodott rágcsálók ellen hatósági engedéllyel lehetőség volna méreggel védekezni, azonban az erdészek inkább a pockok természetes ellenségeit, a környéken szép számban jelen lévő ragadozó madarakat hívják segítségül.

T-fa kihelyezése
T-fa kihelyezése

A helyszínen kihelyezett T-alakú ülőfákkal támogatják a környék egerészölyveit, vörös vércséit és különböző bagolyféléit a pockok elleni küzdelemben. Az ülőfákon megpihenő ragadozók közelről figyelhetik a rágcsálók mozgását, növelve ezzel táplálékszerzési esélyeiket. A pocokkár-elhárítási akcióban a szakemberek a légi vadászok mellett a szőrmés ragadozók, köztük a menyétek, görények, rókák és borzok segítségére is számítanak.

Az erdészek az elpusztult csemetéket ősszel tervezik pótolni, bízva abban, hogy a környék ragadozói addigra elvégzik pocokirtási feladataikat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Túl bürokratikus az EU új természet-helyreállítási rendelete

2025. június 21. 16:10

Az EU új, természet-helyreállítási rendelet erős adminisztratív terheket ró a gazdálkodókra – túlterheli a vidéki közösségeket.

Furcsa teknős bukkant fel a holtágban – ne engedje vissza a vízbe!

2025. június 21. 13:10

Egyre több idegenhonos teknősfaj jelenik meg Magyarország természetes vizeiben. Most a mississippi tarajosteknős bukkant fel a Holt-Tiszában.

A szabóméh szerepe a természetben: nem támad, csak beporoz

2025. június 14. 14:10

A szabóméh (Megachile sp.) ártalmatlan rovar: csendes beporzó, aki szó szerint „levélből varrja” a fészkét.

Újabb források az agrárium fenntarthatóságának növelésére

2025. június 12. 14:10

Több mint egymilliárd forintos támogatást kap az ÖMKi a fenntartható mezőgazdaságért folytatott kutatásainak folytatására.

Idén is problémát okozhatnak a mezei pockok

2018. február 19. 11:42

Bár a védekezés nem egyszerű, számos praktika áll a termelők rendelkezésére, amivel megelőzhető a szántóföldeken és a gyümölcsösökben okozott kár.

Veszélyben az őszi vetések

2023. október 13. 15:40

Az idei év során a kellő mennyiségű és jóval kiegyenlítettebb eloszlású csapadék nemcsak a kalászosok számára volt előnyös, hanem a kalászosok betegségeit előidéző kórokozók számára is.

Elmaradhat a kalászosok bokrosodása és jön a vetésfehérítő is

2019. március 12. 10:36

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kellemes tavaszi idő. A kiadós csapadékot hozó időjárási frontok továbbra is nagy ívben elkerülik a Kárpát-medencét. A talajok felső rétegében aggasztó mértékű a kiszáradás. Az áttelelt növények fejlődését most nem a hőmérséklet, hanem a vízhiány gátolja.

Határszemle a fagyok után

2025. február 26. 11:10

Érdemes szemlézés során felmérni az áttelelő növénykultúrák állapotát, hogy a károk elhárítására kellő időben fel lehessen készülni.