Növénytermesztés

A csapadék hátráltatja a kukorica betakarítását Komárom-Esztergomban

Agrofórum Online

Az elvetett kukorica mintegy felét takarították be eddig Komárom-Esztergom megyében.

Az elvetett kukorica mintegy felét takarították be eddig Komárom-Esztergom megyében, a munkálatokat a szemek nedvességtartalma és helyenként fuzáriumfertőzés hátráltatja – mondta el a megyei agrárkamara igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Kalmár Zsolt tájékoztatása szerint a megyében 28 ezer hektáron vetettek kukoricát, ebből 16 ezer hektáron befejeződött a betakarítás. A termésátlag 8 és fél tonna hektáronként.

Az aratás előtt tonnánként 45 és 40 ezer forint közötti árakon lehetett szerződést kötni az értékesítésre, míg most az azonnali leadási árak 33-34 ezer forint között mozognak.

Főként a kisebb gazdálkodók vannak csúszásban a betakarítással, mert a nyári és a szeptemberi csapadék hatására a szemek természetes vízvesztése nem indult meg, a mesterséges szárítást pedig igyekeztek elkerülni.

Mostanra sorban állás alakult ki a szárítók és tárolók előtt. Esetenként csak napi 5 hektárt aratnak egy-egy kombájnnal, mert azt a mennyiséget tudják leadni.

A megyei agrárkamara igazgatója elmondta, egy hektár kukorica termelési költsége 200-250 ezer forint. A termésátlag mellett, a korábban lekötött felvásárlási árakkal számolva, a termelés nyereséget hoz. Ha azonban a jelenlegi árból még a szárítás 7000-8000 forintos díját is ki kell fizetni, az önköltség felett csak kevés nyereség érhető el.

A nedves időjárás következtében egyes kukoricatáblákban az állomány fuzáriummal fertőzött. A fertőzöttség mértéke változó, a kereskedők azonban sajnos gyakran a kirívó eseteket használják fel a felvásárlási árak kialakításakor – tette hozzá Kalmár Zsolt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

A hibák betakarításkor derülnek ki (II.)

2023. november 7. 10:10

A gyökérzöldségek esetében felmerülő minőségi hibák okait vizsgálva, kétségtelenül első helyre kívánkoznak a rossz talajszerkezetből és a nem megfelelő talaj-előkészítésből adódó fejlődési zavarok, de a talaj kedvezőtlen tápanyagösszetétele is sok esetben közrejátszik.

A New Holland bemutatja a CH CROSSOVER HARVESTING kombájnokat

2020. július 27. 10:48

A New Holland bemutatja a CH ‘CROSSOVER HARVESTING’ kombájnokat, amelyek új alapokra helyezik a középkategóriás kombájnokat kapacitás és sokoldalúság szempontjából.

Rekord búzatermés a Brexit árnyékában

2019. október 20. 06:47

Becslések szerint az idei brit búzatermés 16,19 millió tonnára növekszik az előző szezon 13,56 millió tonnájával szemben.

Sütni vagy díszíteni? – A tökfélék őszi kavalkádja

2025. október 18. 07:10

Az ősz igazi sztárjai a tökök – de nem mindegy, melyik kerül a sütőbe és melyik a teraszra. Segítünk eligazodni a fajták között!