18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növénytermesztés

Drámai különbségek a búza- és repceföldeken: ezt mutatják az országos kísérletek

VSZT

A szélsőséges időjárás erősen rányomta bélyegét az idei GOSZ–VSZT–NAK fajtakísérletek eredményeire, jelentős különbségeket okozva az egyes országrészek között. A búzánál különösen élesen kirajzolódott a nyugati és keleti termőhelyek közötti eltérés, miközben a repceállományokat az aszály mellett rovarkártétel és helyenként fagy is próbára tette.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködésében zajló posztregisztrációs vizsgálatok ugyanakkor ilyen évjáratban különösen értékes információkat szolgáltatnak. Az egységes módszertannal, több termőhelyen végzett kísérletek eredményei a gazdálkodók fajtaválasztását segítik.

A mezőgazdasági termelésben egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy a gazdálkodók ne kizárólag egy-egy kiugró terméseredmény alapján döntsenek a fajtákról. Sokkal pontosabb képet adhatnak azok a vizsgálatok, amelyek során több, eltérő adottságú termőhelyen, azonos módszertan mellett hasonlítják össze a fajták teljesítményét. Ezt a célt szolgálja a GOSZ, a VSZT és a NAK közös posztregisztrációs fajtakísérleti rendszere.

Hatalmas különbségek alakultak ki a termőhelyek között

Takács Géza, a VSZT elnöke szerint rendkívüli időjárási körülmények között kellett helytállniuk a növényállományoknak. Mint fogalmazott, május óta gyakorlatilag nem érkezett számottevő csapadék, különösen az ország keleti részén.

Az eredmények alapján búzatermesztési szempontból gyakorlatilag kettészakadt az ország, és az egyes kísérleti helyszínek között rendkívül nagy különbségek alakultak ki. Takács Géza hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a genetikai háttér megfelelő, a vizsgált fajták mindegyike alkalmas köztermesztésre.

A tapasztalatok ismét arra hívják fel a figyelmet, hogy a fajtaválasztást minden esetben a helyi adottságokhoz igazítva, lehetőség szerint táblaszinten érdemes meghozni. A több termőhelyen végzett kísérletek ehhez fontos tájékozódási alapot biztosítanak, ezért a VSZT stratégiai jelentőségűnek tartja a program folytatását.

Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke kiemelte: külön elismerés illeti a kísérletek kivitelezőit, akik a rendkívül nehéz évjárati körülmények ellenére is megfelelően le tudták bonyolítani a vizsgálatokat. A 2025–2026-os kísérleti évben a rendszer ismét teljesítette alapvető feladatát, vagyis objektív információkat szolgáltatott a termelők számára a fajtaválasztáshoz.

Nyolc helyszínen 48 búzafajtát hasonlítottak össze

A 2025 őszén elvetett őszi búza posztregisztrációs kísérleteket nyolc helyszínen – Abaújszántón, Bólyban, Füzesabonyban, Hajdúböszörményben, Martonvásáron, Mosonmagyaróváron, Szarvason és Szombathelyen – végezték el. Összesen 48 fajtát vizsgáltak, amelyek közül 29 a korai, 19 pedig a középérésű csoportba tartozott. A kisparcellás kísérletekben valamennyi fajtát egységes vetőmagnormával vetették.

A szakemberek a terméseredmények mellett számos agronómiai tulajdonságot és minőségi paramétert is értékeltek. Mind a nyolc helyszín terméseredménye bekerült az elemzésbe, emellett vizsgálták többek között a szemtermés nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmát. Három helyszínről sütőipari minőségi adatok is rendelkezésre állnak. Az eredményekben markánsan megjelentek a területi különbségek: a nyugati és délnyugati országrész termőhelyei egyértelmű előnyt mutattak.

Az aszály és a rovarkártétel a repcét sem kímélte

Az őszi káposztarepce fajtakísérleteiben eredetileg hat helyszínen – Bólyban, Taktaharkányban, Kéthelyen, Dunaszigeten, Jánossomorján és Mecséren – összesen 19 hibridet vizsgáltak. A mecséri kísérletet azonban a súlyos aszálykár és a jelentős rovarkártétel következtében ki kellett zárni az értékelésből.

A hibridek közül 14 a középérésű, öt pedig a korai éréscsoportba tartozott. A terméseredmények mellett a repcehibridek olajtartalmát is meghatározták a NAK berendezésével. Az értékelés során az ismétlések közötti eltéréseket és azok szórását szintén figyelembe vették.

A repcekísérleteket az egész tenyészidőszak során komoly időjárási kihívások érték. A vetést száraz és meleg periódus előzte meg, majd a csapadékosabb és téliesebb időjárás miatt a vetések elhúzódtak, az állományok kezdeti fejlődése pedig vontatottá vált.

Tavasszal ismét jelentős csapadékhiány következett, amelyhez egyes területeken fagy is társult. A tenyészidőszak későbbi részében tovább súlyosbodó aszály és nyári forróság nehezítette a növényállományok fejlődését.

Napraforgóval bővült a fajtakísérleti rendszer

A búza és a repce mellett 2026-ban első alkalommal napraforgó-kísérlet is indult, míg a kukorica immár huszadik alkalommal szerepel a vizsgálati rendszerben. Ezeknek a kísérleteknek az eredményei ősszel várhatók.

A GOSZ-VSZT-NAK őszi búza és őszi káposztarepce kísérletek idei és korábbi eredményeiről készült összefoglaló kiadványok itt érhetőek el:

Őszi búza: https://vszt.hu/oszi-buza-posztregisztracios-kiserletek/

Őszi káposztarepce: https://vszt.hu/oszi-kaposztarepce-posztregisztracios-kiserletek/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Kockázatok és nehézségek a repce tavaszi klórpirifoszos kezelésének időzítésében

2019. február 26. 09:44

Az őszi káposztarepce tavaszi növényvédő szeres kezelései során gyakran használunk olyan rovarölő szert, ami a méhekre mérsékelten, vagy éppen kifejezetten veszélyes. Ezeknek a készítményeknek az engedélyokirata a kijuttatás legutolsó időpontját is meghatározza.

Veszélyes kártevők: A repcefénybogár

2019. március 29. 11:12

A repcefénybogár kártevővé nyilvánításán mintegy fél évszázadon át vitatkoztak. Az 1800-as évek derekán és végén, kifejezetten veszélyes kártevőként említették, majd az 1900-as évek elején a szakemberek megosztottá váltak.

Még mindig tömeges a repcebolha populáció a vetéseken. Védekezzünk ellenük!

2019. október 8. 08:34

A korábban kikelt álhernyókkal együtt igen nagy fertőzési nyomás nehezedik a repcére, amit csak folyamatos védekezéssel lehet feloldani.

Idén is meggyőző eredmények

2023. augusztus 7. 11:10

A DEKALB őszi káposztarepce portfóliójának hibridjei terméseredményekkel bizonyítanak: eltérő adottságú termőhelyeken jövedelmező, a termőhelyi átlag feletti eredményeket mérhettünk.