12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Növénytermesztés

Milyen állapotban vannak az őszi vetésű növények?

Agrofórum Online

Az idei tavasz nem kíméli az ősszel vetett szántóföldi kultúrákat. A gabonaféléknek és a repcének is hiányzott a téli hótakaró, a tavaszi fagy viszont már kevésbé. Most pedig a száraz időben a kártevők elleni védekezésre kell alaposan felkészülniük a termelőknek.

A Kartali Mezőgazdasági Szövetkezet növényvédelmi szakmai vezetőjét, Sánta Attilát kérdeztem az idei év eddigi tapasztalatairól.

Sánta Attila elmondta, hogy a Szövetkezet mintegy 1200 hektáron gazdálkodik, amelyben idén búzát, repcét, kukoricát és napraforgót, valamint borsót termesztenek. A Szövetkezet termelési praktikumában olyan különlegességek is szerepelnek, mint a durumbúza vagy a fajtarepcék (vetőmag célra) termesztése is. Sok mindent tapasztaltak már az utóbbi években az időjárási szélsőségek közül, ám most Ő is kiemelte a rendkívüli szárazságot, ami a gabonaféléken és a repcetábláikon is megmutatja a hatását. 40-50 mm csapadék hiányzik, amiből az elmúlt hetekben összesen 1,5 milliméter esett a területen.

Elmondása szerint nem egy intenzív technológiát folytatnak, okszerűen védekeznek. Terveznek, de az időjárás és a kártevők megjelenése alapján változtat a terveken, ha úgy tartja szakszerűnek és kifizetődőnek. Idén a búzára még kettő kezelést terveznek, de ebből biztosan a kalászvédelmet végzik el, hiszen az étkezési célú durumbúza nem tartalmazhat toxinokat.

A szerző felvétele

Külön kiemelte, hogy a repceállományokon is meglátszódik a száraz idő, és a hóborítás nélküli tél hatása is. A virágzás nehezen, vontatottan indult, a szemek kitelítődéséhez is szükség lenne a csapadékra. A közös szemlénk során megállapítottuk, hogy igen kevés az elágazás a virágzatokban, sajnos nem várhatunk 2,5 tonnánál nagyobb hozamot. Meglepő volt idén korán tavasszal a hűvösebb idő ellenére a repceszár-ormányosok kártétele, hiszen nem lehetett időben „lecsapni” rájuk.

A szerző felvétele

Azóta itt Kartalon is megjött a várva várt csapadék, igaz több is eshetett volna, de talán ez egy kicsit helyrehozta a Szövetkezet tábláit is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb csapás az aszály után, ez a kártevő már tényleg nem hiányzott a magyar földekről

2025. október 20. 09:10

Viszonylag ritkán mutat akkora aktivitást egy kártevő, mint amilyet most tapasztalnak tőle Magyarország délkeleti csücskében. A példátlan aszály után már csak ez hiányzott Békésben.

Mesteri tervet eszeltek ki a kínaiak, hét év után álltak bosszút

2025. október 19. 16:10

Elképesztő céltudatossággal érte el Kína, hogy sikerült függetlenítenie magát egy fontos mezőgazdasági területen az USA-tól. A játszma végjátéka éppen a szemünk előtt zajlik.

Ijesztő állatok pusztítanak a silókukoricában, a vadkárok háromnegyedét ezek okozzák

2025. október 18. 13:10

Veszélyes vadak tanyáznak ilyenkor a mezőgazdasági táblákon Erdélyben, ahol a kombájnok nem akármilyen ragadozókat ugratnak ki a növények közül.

Kombájnok a Balatonban? Furcsa terv született a tó hasznosítására

2025. október 18. 09:10

Hihetetlen terv fogalmazódott meg néhány évtizede egy magas rangú politikus fejében, örülhetünk, hogy végül nem valósult meg.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzíven rajzik az almamoly és a cseresznyelégy

2022. május 25. 09:06

A lehullott csapadék ellenére az időjárás most elsősorban a rovarkártevők szaporodásának kedvez, különösen erős a levéltetvek inváziója, szinte minden növénykultúrában.

Időszerű növényvédelmi teendők közterületeken márciusban

2024. március 1. 07:40

A virágzó aranyfa, a pünkösdirózsa friss levelei és a kipattant rózsa a tavasz megérkezését jelzik. Az elmúlt évek igazolják a meteorológusok előrejelzéseit, miszerint a Kárpát-medencében aszályos, forró nyarakra, enyhe telekre és fagyos tavaszokra számíthatunk a következő években.

Mi okoz fekete folyást a diófa törzsén?

2019. november 6. 05:36

L. Imre kérdése: Diófám fatörzsén feketés folyás jelent meg idén. Mi okozza, veszélyes a fára?

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.