Növénytermesztés

P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid – Termésbiztonság minden évjáratban!

Agrofórum Online

A Pioneer® P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid immár harmadik éve szerepel a köztermesztésben.

A Pioneer® P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid immár harmadik éve szerepel a köztermesztésben. Az elmúlt két – egymástól teljesen eltérő – évjárat mindegyikében kiemelkedett termésével. Meg vagyunk győződve arról, hogy a P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid esetében egy olyan korszakos hibridről beszélhetünk, amely a lehető legnagyobb hektáronkénti hozam mellett, relatív alacsony szárítási költséggel tárolható be.

A Pioneer évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy egy olyan nemesítőállomást hoz létre Magyarországon, melynek speciális célja a hazai száraz kontinentális éghajlatra leginkább alkalmas hibridek nemesítése. A sikeres hódmezővásárhelyi nemesítői munka első eredménye a P9241-es Optimum® AQUAmax® kukoricahibridünk. A hibrid az elmúlt két év során bizonyított a Kárpát-medence szélsőséges időjárási körülményei között, de Európa más részein is nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Mindez azt eredményezte, hogy a P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid immár Európa-szerte az egyik legfontosabb kukoricahibrid lett. Különösen nagy büszkeség ez számunkra, hiszen Magyarországon nemesített hibridről van szó.

Melyek is azok a tulajdonságok, amelyek miatt kihagyhatatlan a vetéstervből?

• Kimagaslóan nagy terméspotenciál
• Termésbiztonság, nagyon jó alkalmazkodó képesség
• Kiemelkedően jó aszály- és hőstressztűrő képesség
• Koraiság, gyors vízleadás
• Gyors korai fejlődési erély, alkalmas a korai vetésekre is
• Nagyon jó csőegészség
• Erős szár és gyökér

Aszálytűrésében fontos szerepet játszik koraisága. Korai virágzása előnyös lehet, mert még a nagy hőség előtt megtörténhet a megtermékenyülése. Ez a tulajdonsága 2015-ben is előnyösnek bizonyult, gyakran tonnákban mérhető terméstöbbletet jelentett.

A legfontosabb tulajdonsága természetesen a nagy termőképessége, melyre számíthatunk aszályos és normál körülmények között is. Kiváló bizonyíték a megbízhatóságára, hogy az elmúlt két eltérő évjárat mindegyikében egyaránt nagyon jól szerepelt. Az 1-es ábrán látható a 2015-ös Pioneer nagyüzemi kísérleteiben elért eredménye.


A P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid csöveinek látványa is önmagáért beszél, hatalmas csöveket hoz. Szemei igen fajsúlyosak, méréseink szerint a P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid rendelkezik a legmagasabb hektolitersúllyal a hibridjeink között.


A Pioneer kukoricahibridekkel mindenki megfelelő megoldásokat talál a területére kialakítandó vetésszerkezet optimalizálására, valamint gazdálkodása eredményességének növelésére.

A DuPont Pioneer a korszerű növénygenetikai megoldások világvezető fejlesztője és szállítója, amely világszerte több mint 90 ország gazdálkodóit látja el kiváló minőségű vetőmagokkal. A Pioneer agronómiai támogatás és szolgáltatások nyújtásával segíti a gazdálkodókat termelékenységük és jövedelmezőségük növelésében, és arra törekszik, hogy a világ minden részén fenntartható mezőgazdasági rendszereket fejlesszen ki. *Science with Service Delivering Success®.

Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.

*Tudomány a siker szolgálatában

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Hamarosan: Új repceszakkönyv

2018. augusztus 8. 08:28

Elsősorban a termelőknek szeretnénk segítséget nyújtani Volker H. Paul Repce című szakkönyvének magyar kiadásával.

Fogytán a bőtermő szója vetőmagok

2018. február 28. 14:42

Érdemes sietni a szója fajtaválasztással, mert a Karintia Kft. stabilan teljesítő bőtermő szójafajtáiból idejekorán hiány várható.

26 cég állíthat elő GMO-kukorica és -szójabab vetőmagot

2024. január 26. 13:40

Kína számos vállalat számára hagyta jóvá GMO-kukorica és -szójabab vetőmag előállítását.

Új növényegészségügyi rendszer és új nyilvántartási kötelezettségek

2019. november 26. 08:32

A rendelet szerint bővül a nagy veszteséget okozó, idegenhonos károsítók terjesztésére képes, éppen ezért vizsgálatköteles termékek köre.