8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növényvédelem

Elképesztő összegbe kerülnek az emberiségnek az invazív rovarfajok

Agrofórum Online

A szám pedig valószínűleg emelkedni fog a klímaváltozás és a nemzetközi kereskedelem növekedésének hatására.

Az invazív rovarok évente több tízmilliárd dollárba kerülnek az emberiségnek, számuk pedig valószínűleg emelkedni fog a klímaváltozás és a nemzetközi kereskedelem növekedésének hatására.

Az ausztráliai Adelaide-i Egyetem, a francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CNRS) és a francia Paris-Sud Egyetem kutatói állították össze az első nagy, összehasonlító adatbázist a világgazdaságot az invazív rovarok miatt terhelő költségekről. Kiemelték, adataik vélhetően alulbecsültek, a világ több részében ugyanis hiányosak az ilyen költségekre vonatkozó információk. A korábbi becslések véleményük szerint megkérdőjelezhető minőségűek és hiányosak voltak – írja az ausztrál egyetemre hivatkozva írja az Eurekalert tudományos hírportál.

A Nature Communications című szaklapban bemutatott tanulmányuk szerint az idegenhonos rovarok miatt évente legalább 70 milliárd dollár (19 ezer milliárd forintot) kárt okoznak a különböző termékekben és szolgáltatásokban, emellett évente több mint 6,9 milliárd dollárt tesznek ki a többlet egészségügyi kiadások.

“A legtöbb hátrány a mezőgazdaságot és az erdészeteket éri az állatok okozta károk és a termés csökkenése, valamint az eltakarításuk, kiirtásuk és a megelőzés költségei miatt. De dollármilliárdokat kell költeni olyan fertőzések megelőzésére és kezelésére is, mint a dengueláz, a nyugat-nílusi vírus és a csikungunya, amelyeket az egyre újabb országokat elözönlő rovarok okoznak” – véli Corey Bradshaw és Hubert Wilkins, az Adelaide-i Egyetem környezetvédelmi intézetének klímaváltozással foglalkozó testületének tagjai.

A legtöbb költséget generáló rovarok között van a formózai földalatti termesz (Coptotermes formosanus), amely Kelet-Ázsiából terjedt el a világon és naponta 400 gramm fa elfogyasztására is képes, és az eurázsiai eredetű gyapjaslepje (Lymantria dispar), az egyik legpusztítóbb kártevő a keményfák számára.

A tudósok szerint ezek a költségek csak a “többnyire láthatatlan és még fel nem mért jéghegy csúcsát” jelentik, mert a világ számos régiójában, például Afrika és Dél-Amerika több területén még fel kell mérni a károkat. A minimális mintavétel torzításainak kijavításával az éves költségek világszerte elérhetik a 270 milliárd dollárt.

“Végső soron az átlagpolgár fizeti meg a költségek nagy részét, de általánosan csökkenthetők a legnagyobb károk azzal, hogy többet fordítunk a mielőbbi felismerésre és a korai felszámolást célzó intézkedésekre” – mondta Bradshaw.

A költségek valószínűleg növekedni fognak a szakértők szerint. Két fő jelenség, a globális felmelegedés és a nemzetközi kereskedelem az, ami a legtöbb kárt okozó idegenhonos fajok elterjedését gyorsítja. Az éber tervezés, a figyelemfelkeltő kampányok és a közösségi részvétel viszont enyhíthetik a társadalmat sújtó dollármilliárdos éves költségeket – fejtette ki Franck Courchamp, a CNRS kutatója.

https://www.eurekalert.org/pub_releases/2016-10/uoa-iic100316.php

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Laposféreg a szobanövényeken: új invazív faj a kertészetekben

2025. február 19. 07:10

A húsevő laposféreg az elmúlt időszakban terjedni kezdett és most már komoly veszélyt jelent a talaj egészségére.

Kíméletes módszerek a szobanövények kártevői ellen

2025. február 4. 09:40

A fertőzött növényeket mindig azonnal el kell különíteni, hogy megakadályozzuk a kártevők további terjedését a többi növényre.

Fel kell készülni a japán cserebogarak támadására!

2025. január 8. 14:40

Svájcban már megjelent a japán cserebogár. A kártevő a gyümölcsösök, szőlő, dísznövények gyökerét rágja meg, óriási pusztítást okozva.

Óriási károkozásra képesek a szúfélék

2025. január 1. 16:10

Itthon a néhány száz hektáron növő lucfenyőkben már nem tesznek számottevő kárt, de például Ausztriában 2024-ben is fertőztek a betűzőszúk.

Inváziós kártevők: a nyugati virágtripsz

2019. március 28. 09:03

A nyugati virágtripsz egy ma már világszerte elterjedt, rettegett inváziós kártevő, mely hazánkban a hajtatott zöldség- és dísznövénytermesztés meghatározó károsítója. Európában megközelítőleg 30 éve van jelen, és az ellene való védekezés több kultúra védelmét alapjaiban határozhatja meg.

Elkezdődött a parlagfűszezon!

2019. április 25. 07:39

A hatékony védekezések időpontja a parlagfű fő csírázási-kelési időszakában, áprilisban van. Az utóbbi évek tapasztalatai bebizonyították, hogy a parlagfű ellen a virágzást közvetlenül megelőző kaszálás nem a leghatékonyabb védekezési mód.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.

Csemegeszőlők növényvédelme

2019. március 20. 06:55

A csemegeszőlő betegségei és károsítói megegyeznek a borszőlőével, mivel mindketten egy családba (Vitaceae) tartoznak, így növényvédelmük is hasonló.