Az idei esztendő időjárása bizonyos mértékig emlékeztetett a 2010. év időjárására, annak ellenére, hogy a napraforgó tenyészidejében ez évben nem esett annyi csapadék, mint 2010-ben. Azt szinte természetesnek kell tekintenünk, hogy a lehullott csapadék szeszélyes területi elosztást mutatott. Bár az Alföld is – északi peremének kivételével – bőségesen kapott csapadékot, a Dunántúlon, különösen annak déli részén még több eső esett. Átlagosnál több csapadékot hozott a május, továbbá júliustól egész szeptemberig ismét a sokévi átlag fölött hullott csapadék.

Az időjárás idei alakulásáról az Agrofórum hiteles és részletes tájékoztatást nyújt majd a szakember – a meteorológus – tollából, a magam részéről az előzőekben csupán saját feljegyzéseim, tapasztalataim alapján foglaltam össze a napraforgó betegségeire ható legfontosabb időjárási elemeket.

Ezek után nézzük, hogy az egyes betegségek milyen mértékben jelentek meg az idei évben!

Plasmopara halstedii – a kórokozó változékonysága jelenti a veszélyt

A napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii) nem jelent meg számottevő mértékben, azonban több jel mutat arra, hogy a kórokozó biológiai tartalékai jelen vannak, árvakeléseken vagy gyomgazdákon áttelelő petespórái újratermelődnek. A 2010-es csapadékos évben fokozottan jelentek meg a betegség tünetei, sőt a rendkívül változékony kórokozónak egy eddig Magyarországon nem ismert patotípusának (704-es patotípus) hazai jelenlétét is leírták pályatársaim. A betegség kismértékű megjelenése ugyan még nem jelent közvetlen veszélyt a termesztésre, de hosszú ideje nem rendelkezünk kellően kiterjedt vizsgálatokra arra vonatkozóan, hogy milyen patotípusok vannak jelen hazánkban. Amennyiben a hazai patotípus-struktúra megváltozott és több új patotípus is megjelent, úgy a termesztett hibridek rezisztenciájára vonatkozó tudásunk már nem naprakész. Egy ilyen helyzetben már csak a megfelelő csávázás véd a betegség ellen. A csávázás védőhatását egy nagyon csapadékos keléskori időjárás számottevően korlátozhatja a csávázószer hatóanyagának felhígulása, kimosódása miatt és az esetleges új patotípusok jelenlétében számottevő károk keletkezhetnek (1. kép).

1. kép: Napraforgó-peronoszpóra szisztemikus fertőzésének tünetei: törpülés, zsúfolt levélállás, erekről kiinduló klorózis – a klorotikus foltokon, a fonákon megjelennek a zoosporangium-tartók a zoosporangiumokkal

Diaporthe helianthi, Phoma macdonaldii, Alternaria spp. – a szárfoltosságot okozók

Az évjárat nagy előnye, hogy a szárfoltosság okozók közül egyedül az alternáriás szárfoltosság okozott gondot – ez is csak a vegetációs idő vége felé a vontatott, elhúzódó érésmenet miatt.

A valamikor rettegett diaportés szárfoltosság (Diaporthe helianthi) gyakorlatilag nincs jelen az ország szántóterületein.
A fómás szárfoltosság (Phoma macdonaldii) megjelent ugyan, de gyakorlatilag alig terjedt.

Az alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternaria spp.) megjelent ugyan, de a betegség terjedése hosszú ideig visszafogott volt. Eleinte csak a közepesnél fogékonyabb fajtákat támadta, majd ezeken augusztus folyamán a betegség terjedése felgyorsult: helyenként a betegség szártörést is okozott és megjelent a tányérokon is. A csapadékos nyár és őszelő nagyon lassúvá tette az érést, amit tetéz, hogy most – szeptember utolsó napjaiban – a felázott talajok teszik vontatottá a betakarítást (2-3. kép).

2. kép: Alternáriás szárfoltosság tünetei: szürke színű diffúz jellegű foltok

A hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) megjelenése jelentéktelen volt.

Teljesen érthető, hiszen a nagyon melegigényes, trópusi eredetű kórokozó támadási esélyeit rontotta a gyakori csapadék által hűtött talaj. (A betegség korlátozásának eszközeként említi az öntözést a szakirodalom.)

3. kép: Alternáriás eredetű tányérfertőzés. (Az itt látható még száraz jellegű folyamat a vegyszeres állományszárítással megállítható – anélkül, sok eső esetén rothadásba megy át.

Sclerotinia sclerotiorum, Botrytis cinerea – a legfontosabb tányérbetegségeket okozó gombák

A két szárfoltosság elmaradása, a harmadik késői fellépése – még ha azután gyorsan terjedt is – tehát kedvező volt. A hamuszürke szárfoltosság minimális jelenléte úgyszintén. Ez volt az a helyzet, úgy augusztus első feléig, amikor rekordtermést vártunk, de legalábbis az eddigi legjobb termés (országos átlag 2,7 t/ha) ismétlődését.

Ezt a várakozást erősítette az a tény, hogy a két legfontosabb tányérbetegség – a fehér- és a szürkepenészes tányérrothadás – a csapadékos időjárás miatt a várhatónál később és kisebb mértékben lépett fel és eleinte lassan terjedt. Sajnos a csapadékos idő miatt 2-3 héttel megnyúlt vegetációs idő és a betakarítás nehézségei arra mutatnak, hogy a kiemelkedőnek várt terméstől az eredmények valamelyest elmaradnak.

A két legveszélyesebb tányérrothadás okozóról általánosságban elmondhatjuk, hogy nagyobb mértékben ott jelentek meg, ahol a csapadékos évjárat által indokolt kétszeri gombaölő szeres kezelésre nem került sor, vagy valamilyen fokozott veszélyeztetésnek volt kitéve a terület (pl. szkleróciumokkal különösen nagy mértékben szennyezett talaj.)

A fehérpenészes szártő- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) szártőbetegség formája nem volt túl gyakori, gyakorisága elmaradt a sokévi átlagtól. Nagyon hosszú ideig az aszkospórás eredetű szárközép- és tányérfertőzés is jelentéktelen szinten volt. Ez különösen az alföldi régióra volt igaz, a dunántúli területeken gyakoribb volt ez a betegségforma.

(A 2010-es évhez hasonlóan ez az év is felveti annak lehetőségét, hogy még a csapadékigényes kórfolyamatok esetében kialakulhat az a helyzet, hogy a szélsőségesen nagy csapadék gátja lehet a betegség elhatalmasodásának – ennek elemzése és átlátása meghaladja ennek a cikknek a célkitűzéseit.)

Augusztus második felétől felgyorsult a betegség terjedése, szeptember első hetében helyenként 10-20 %-os fertőzöttségek is megjelentek, a vontatott érés és késői betakarítás miatt a védetlen állományokban helyenként súlyos, akár 70-80 %-os fertőzés is létrejött (4. kép).

4. kép: Fehérpenészes tányérrothadás

A szürkepenészes tányérrothadásról (Botrytis cinerea) még inkább elmondható, amit a fehérpenészről állítottuk: a várhatónál későbbi megjelenés, de nagymértékű fertőzés csak helyenként alakult ki (5. kép). (Bár már szeptember első hetében a Duna-Tisza közén 40 % körüli fertőzéssel is találkoztam.)

5. kép: Szürkepenész a tányéralapon

Összefoglalóan el kell mondanunk, hogy nagyon sokáig kiváló egészségi állapotban láthattuk napraforgóinkat, a megfelelő agrotechnikai és vegyszeres védekezés a vetésterület nagy részén eredményesen korlátozta a betegségeket. A csapadékos időjárás miatt vontatottá váló érés és a betakarítás nehézségei és elhúzódása miatt a másodlagos organizmusok megjelenésével is számolnunk kellett. A kialakult helyzetben rendkívül nagy jelentőséggel bírt a vegyszeres állományszárítás/érésgyorsítás alkalmazása.

Dr. Békési Pál c. egyetemi tanár
Szentendre

A cikk az Agrofórum szaklap novemberi számában jelent meg!

(Agrofórum Online – Fotó: A szerző felvételei)