8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Szőlő-Bor

Késik Európa, ezzel együtt hazánk első szürete

Agrofórum Online

Elsőként Európában a Varga Pincészet ma megkezdte a Csabagyöngye szőlő szüretelését. Immár sok éves hagyomány, hogy minden évben a Balatonboglári borvidéken található Ordacsehiben kezdődik a szüret Magyarországon, így az is hagyomány, hogy a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora.

Ez a szőlőfajta gyors szüretelést igényel, hiszen a darazsak és a madarak szeretik megdézsmálni, és az esős időre is érzékenyen reagál. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös, szőlőízű, kiváló fröccsalapanyag, de önmagában fogyasztva is nagy élmény a kóstolása. Könnyed gyümölcsös stílusa miatt sokak kedvence, de leginkább a fiatalokat, kezdő borivókat lehet vele elvarázsolni.

„A későinek számító szüret elsősorban a szokatlanul hideg májusnak köszönhető” – nyilatkozta Varga Máté Péter ügyvezető. Majd hozzátette: „A májusi átlagos középhőmérséklet 4 Celsius-fokkal volt alacsonyabb a sokévi átlagánál, ez példátlanul nagy különbség a korábbi években megszokottakhoz képest. Ennek köszönhető, hogy a tavalyi szürethez viszonyítva idén három héttel később tudjuk csak elkezdeni a munkálatokat. A másik ok pedig a tavaszi szárazság, hiszen ebben az időszakban lenne a legnagyobb szüksége a szőlőnek a csapadékra, az elmaradás a virágzás időszakában látszódott meg a legjobban. Tavaly május végére már elvirágzott szinte az összes szőlőfajta, míg idén ez csak június legelején kezdődött el. A későbbi érés a minőséget nem befolyásolja, de a szőlő mennyisége el fog maradni az előző évtől.”

A hétfőn megkezdett szüretelt mennyiség idén várhatóan 300 ezer kg lesz, amelyet 38 hektárról, több mint 50 termelőtől vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngye az egyetlen fajta, amely borként is megőrzi a szőlő eredeti ízét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Tokaj 3 hét előnyben: augusztusban kezdődhet a szüret

2018. július 18. 09:50

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Beteg a szőlőm?

2021. március 19. 04:37

Néhány idősebb szőlőtőkémen nem látok rügykezdeményeket, félek, hogy nem hajt ki. Mi lehet az oka?

Márciusban a Csillagok

2022. április 6. 11:38

Országosan szervezett kóstolók, a borhoz párosított éttermi fogások, rendezvények: ez év márciusában az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa első alkalommal rendezte meg március 10. és 17. között az Egri Csillag Hetet.

Egy, csak egy leány van a gáton - Hotyek Zita szőlész és kádármester

2021. december 10. 04:36

Hotyek Zita szőlészként dolgozik, de a kádár mesterséget is elsajátította, és ha ideje engedi, részt vesz a családi műhely munkájában.