25℃ 17℃
június 18. Arnold, Levente, Doloróza
Zöldség-Gyümölcs

Európai narancskereskedelmi körkép

Agrofórum Online

A freshplaza.com globális narancskereskedelmi körképe alapján elmondható, hogy a tavalyi évben a koronavírus pandémia kitörése kapcsán magas volt a narancs iránti kereslet, ugyanakkor idén kissé kedvezőtlenebbül alakulnak a piaci körülmények.

A nemzetközi piacon nagy mennyiségű gyümölcs kering: főleg spanyol, marokkói, török, valamint egyiptomi forrásból. Az első szüretek a déli féltekén kezdődtek meg, így a következő hónapokban várható a nagyobb szállítmányok érkezése. A dél-afrikai időjárás miatt voltak ugyan fennakadások, ám ettől függetlenül átlagos és jó minőségű szállítmányra lehet számítani. Hogy milyenek a körülmények az első negyedév vége felé Európában, az a következőkből kiderül.

Hollandiában a narancs eladhatósága jelenleg problémába ütközik. Miközben a tavalyi járványos év kapcsán sokkal nagyobb volt a vásárlási hajlandóság, mostanra csökkent a lendület. A vendéglátóipar, mely rendszerint nagy mennyiségben veszi fel a narancsot, jelenleg nagyrészt kiesik a vásárlói körből. Magyarán szólva jóval kevesebb narancs fogy, mint amennyi hozzáférhető. A spanyol termesztők jóval többért kínálják a termést, mint amennyit a piac hajlandó lenne megfizetni, miközben Egyiptom szinte végeláthatatlan kínálattal áll elő.

Belgiumban a többletmennyiség nyomást gyakorol a piacra. A narancspiac körülményei az egész szezonban pozitívak voltak. A december nagyon intenzívnek bizonyult, idén a kereslet azonban visszaállt a normális szintre. A főleg spanyol, jó minőségű áru mellett megtalálhatók a török, marokkói és egyiptomi szállítmányok is. Utóbbiak többlete bizonyos nyomást gyakorol a piacra, ami kedvezőtlen az árak alakulása szempontjából.

Németország piacát Spanyolország és Egyiptom dominálja. Spanyolország főleg a friss piacra értékesít az olyan kései érésű fajtáival, mint Lane Late, Navelate, Salustiana. Egyiptom elsősorban a lénarancs beszállításban játszik fontos szerepet (Valencia Late). Törökország a Washington Navel nevű fajtával jelenik meg, míg Olaszország egyedüli vérnarancs-exportőrként szerepel a piacon (Moro). A vérnarancs idei áralakulása jóval meghaladja a tavalyi év ezen időszakában tapasztalt árfekvést. Egyiptom továbbra is egyre nagyobb teret hódít, különösen a diszkont szegmensben. Jelen pillanatban egyre kevesebb értékesítési lehetőség marad a marokkói és török narancs számára. Igény mutatkozik azonban a friss fogyasztású, különleges asztali fajták iránt.

Olaszország esetében a szicíliai és a jón térséget érintő narancskrízis meghatározza a piaci folyamatokat. Szicíliában ilyen, mondhatni ellentmondásos szezon még sosem alakult ki, mint az idén. Az árak rendkívül hirtelen változnak, egyik nap 0,25 eurón állnak, a másik napon már 0,30-0,50 eurón. Komoly hatást gyakorolt a termesztésre az 55 napig tartó téli esőzés, melynek hatására 30%-os terméskiesés keletkezett. Ennek ellenére túlkínálat jelentkezik, melyre a feldolgozóipar bevonása kínál megoldást. Az európai kereslet drámaian csökken, a Naval narancs felvásárlási ára leginkább a 0,15 eurós kilogrammonkénti ár körül mozog. Jórészt Albánia formál igényt az olasz termelésű narancsszállítmányokra. Egy kereskedő elmondása szerint Itália északi részén a nagy méretű narancs esetében a nagykereskedelmi árak 1,20 és 1,40 euró/kg között mozognak. Más a helyzet a bionarancs esetében, amelyre nagy igényt formál a vásárlóközönség, és ezáltal kivételt is képez a narancskrízis helyzetben.

Spanyolország jelenleg a Lane Late-tel áll a porondon, áprilisban azonban megkezdi a Barfield, a Powel és a Chislett Navel szállítását, amelyet május és június végén a Valencia követ majd. Az egyiptomi és török narancs ára nagyjából megegyezik a spanyoléval, így nehéz profitálni a helyzetből. A fagy miatt visszaesett az andalúz kései fajták termésmennyisége. A mostoha időjárás okozta, minőségre gyakorolt negatív hatások miatt a kereskedők és az exportőrök is aggodalmaskodnak – a megfelelő termésellátás biztosítása és az eladások megvalósíthatósága miatt. Az egyiptomi és török narancs kivitele várhatóan május-júniusig húzódik el, jóllehet az idénygyümölcsök megjelenésével a kereslet is csökkenni fog. Egyiptom egyre hevesebb versenytársnak bizonyul, mivel termesztéstechnológiai fejlesztései, a termékminőség és a versenyképes árak lehetővé teszik ezt. A harmadik országbeli termelés évről évre egyre fenyegetőbbé válik, és ez a tény nagy kihívások elé állítja a spanyol termelőket.

Forrás: https://www.freshplaza.com/article/9301884/overview-global-orange-market/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Savanyításra tökéletes: káposztafajták Horvátországból

2025. június 9. 15:10

Kiváló íz, jó tárolhatóság és savanyíthatóság: ezek a káposztahibridek ideálisak a késő őszi termesztéshez.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Kanadában és Hollandiában terjeszkedik a klímaszabályozó rendszereket gyártó cég

2023. március 31. 13:34

A Voshol, a nemzetközi üvegház-kertészeti ipar számára modern klímaszabályozó rendszereket (fűtés, szigetelés és elektrotechnika) szállító vállalat mindkét társaságával csatlakozik a GreenV-hez, a kertészeti beszállítók nemzetközi csoportjához: a Voshol Warmte Elektrotechniek-kel Hollandiában és a JV Energy Solutions-szel Kanadában.

Bajban a holland kertészeti ágazat a koronavírus miatt

2020. március 23. 08:02

Az elmúlt két hétben az árak 50 %-kal alacsonyabbak lettek, mint normális esetben. Múlt pénteken 20 %-a a készletnek megsemmisült, mert nem volt rá vevő.

Kísérleti klímasemleges üvegházat építenek Hollandiában

2020. március 23. 13:03

Az itt megszerzett eredmények ösztönzést adhatnak a kertészek számára, hogy új fejlesztésekben gondolkodjanak és megvalósulhasson az a céltűzés, amely szerint a holland kertészeti ágazatnak húsz éven belül klímasemlegessé kellene válnia.

Modern technológiával szűrik ki a forma- és méreteltéréseket a szalagon

2023. február 28. 10:09

A Gearbox olyan csúcstechnológiás robotikai megoldásokat gyárt, amelyek lehetővé teszik, hogy a kertészeti ágazat szereplői okosabban, adatvezérelt módon dolgozzanak.