Zöldség-Gyümölcs

Zöld Kert-TÉSZ: a prémium minőség garantált

Agrofórum Online

„Amikor létrehoztuk ezt a szövetkezetet, akkor valamennyien, az alapító tagok az addig felépített vállalkozásunkat, tudásunkat, kapcsolati rendszerünket, vagyonunkat tettük bele. Ennek köszönhető az is, hogy a pénzintézetek mindezt elegendő fedezetnek tartva, hitelt biztosítottak számunkra, mi pedig folyamatosan tudtunk építkezni. Mára eljutottunk oda, hogy a szövetkezet többé-kevésbé önállóan tud gazdálkodni, és ami nagyon lényeges, a tagok munkájukért minden esetben megkapják az ellenértéket.” Terdik Mihályt, a Zöld Kert-TÉSZ nyíradonyi telephelyének vezetőjét nemcsak a kezdetekről, hanem a küszöbön álló változásokról is kérdeztük.

Ahogyan az a beszélgetés első pár percében kiderül, a TÉSZ jelenleg átalakítás előtt áll, a tervek szerint 2020-ban egy profiltisztításra kerül majd sor, mely után a gyümölcs- és zöldségágazat kettéválik. A gyümölcságazat központja Csenger marad, a zöldség pedig integrálódik a GUTHKELED AGRO Zöldség- és Gyümölcstermelői Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezettel, amelynek székhelye Nyíracsád. Mint azt Terdik Mihály siet leszögezni, semmifajta harag, békétlenség nincs a vezetőségben, de mára belátták, hogy sokkal professzionálisabban tudják piacra juttatni a termékeiket, ha külön-külön szakmai szervezetbe tömörülnek:

„2003 februárjában jött létre a Zöld Kert-TÉSZ, azzal a határozott szándékkal, hogy az Európai Unión belül olyan piacokra juttassa el a termékeket, ahol a kiváló minőséget és nagy mennyiséget megfelelő mértékben dotálják. 2008-ban a TÉSZ kibővült a zöldségágazattal, addigi kapcsolatrendszerünket, tudásunkat, kollegáink munkáját, piacainkat mind ’behoztuk’ ide. A szövetkezet, az első öt évben előzetes elismerésben részesült, ez lehetővé tette a működésének a megindulását is, ezen túl plusz támogatást kaptunk a tagi forgalom után is. A működési programunkat elfogadta a szaktárca, a szigorú ellenőrzéseknek is meg tudtunk felelni. Összefoglalva, létrehoztunk egy, már az induláskor mérhető eredményekkel rendelkező szövetkezetet. A termelőinkkel éves szerződést kötünk, és mindig és mindenkor kifizetjük őket. Ez az együttműködés alapja, volt olyan eset, szerencsére a kezdetekben, hogy a szövetkezet felé a vásárló nem rendezte a számlát, mi azonban akkor is eleget tettünk a termelők felé a kötelezettségünknek. Mára pedig csak olyan cégekkel állunk kapcsolatban, amelyeknek a fizetési morálja teljességgel megbízható.”

 Az uborka ment, spárga jött

A zöldségágazat, tudom meg, akkoriban némileg más képet mutatott, mint manapság. Míg ma a paprika a legmeghatározóbb termék, addig akkoriban igen hangsúlyos szerepet kapott az uborka is, és ennek következtében a termelői létszám is lényegesen magasabb volt, mint a jelenlegi.

„Nagyon nagy létszámmal indultunk el, a 2000-es években rengetegen foglalkoztak a házi kertben felfutatott kis méretű uborkával. Sajnos, ez mára már leépült, bár a piac most is igényelné, de a kézi munkaerő hiánya meghatározóvá vált, az uborka ugyanis aprólékos, összetett termesztési technologiát követel meg.” Akik ’kitartottak’, azoknak az állhatatossága megtérült, mondja Mihály, mivel immár a piac is megfelelően értékeli a befektetett munkát. Ennek ellenére, a feldolgozóüzemekbe a meghatározó mennyiség továbbra sem a Nyírségből, hanem sokkal inkább az óceánon túlról, Indiából érkezik.

Az uborka még jelen van, de sokkal kisebb volumenben, emellett érkeztek új termékek, közülük az egyik, a zöld spárga, melyet 60 hektáron termelnek, és amellyel immár több, mint öt éve foglalkoznak a tagok: „A spárga is munkaigényes, mint minden egyéb zöldség, naponta kell szedni, foglalkozni vele, de esetében a növényvédelemre fordított összeg minimális és az itteni talaj, a laza nyírségi homok tökéletes alapot biztosít számára. Természetesen öntözni kell, tápanyagot biztosítani szintén szükséges, de a spárga vitathatatlan előnye, hogy egy korai árbevételt jelent a termelőnek, és ami szintén lényeges, hogy a betakarítás időszakában, áprilistól június közepéig, még rendelkezésre áll a szükséges munkaerő is.”

A tagok közül jópáran, közöttük Terdik Mihály is, mintegy 20 hektáron szuperédes kukoricával is foglalkoznak, amelyet étkezési célra termesztenek. Szintén munkaigényes növény, hiszen a prémium minőségű tengerit kézzel törik.

Azért még mindig a paprika az úr

A szövetkezet húzóága azonban továbbra is a paprika, amelyből kápiát, tv-t és olyan alternatív fajtákat termesztenek, mint pl. a chili, pepperoni és a cseresznye. Akárcsak a többi zöldség esetében a paprika 80%-át is külföldön értékesíti a szövetkezet: „Kezdetben más volt az arány, hiszen a zöldségek 50%-a idehaza maradt, szomorú, hogy ma már nem így van, de a magyar feldolgozóipar, a hazai kereskedelmiláncok, tisztelet a kivételnek, hosszú ideig nem akarták megfizetni a minőséget.

Márpedig a Zöld Kert-TÉSZ által előállítottak vitathatatlanul minőségi termékek. „A paprika biológiai növényvédelemből származik, műtrágyaféleségeket használunk, de talajtól felfelé nem permetezünk. A betakarítást követően azonnal beszállítjuk a telephelyünkre, ahol lemérjük, felcímkézzük, elvégezzük a szükséges adminisztrációt. Majd ezt követően, hűtött körülmények között, osztályozzuk, csomagoljuk.” A csomagolás során 500 grammos egységeket hoznak létre, amelyet fóliával besütnek, vonalkóddal ellátnak, illetve rákerülnek a szükséges engedély számok is. Mindenek következtében a szállítás és az értékesítés bármely pontján vissza lehet követni egészen a vetőmagig a termelési folyamatot. A TÉSZ immár tizenhárom éve ugyanazzal a kereskedő céggel dolgozik a Garten Kft.-vel.

„A gyorsaság nagy szerepet játszik a sikeres értékesítésben, a betakarítást követő egy héten belül a paprikának meg kell érkezni a rendeltetési helyére, a boltok polcaira. Mindez maximális pontosságot igényel, tervet készítünk arról, hogy melyik raklapon melyik termelőnek van a paprikája és az hová kerül a kamionban.

Természetesen nem csak logisztikai kívánalmaknak kell megfelelni a szövetkezetnek

„Az átvétel külföldön történik, egy kidogozott séma alapján szúrópróba szerint megnézik, hogy a szállítmányban hány százalék a hibás áru. Abban az esetben, ha ez átlépi az előírt mértéket, akkor még szigorúbban átvizsgálják, és, ha ez az eredmény sem megfelelő és úgy dönt az ottani minőségi kontroll, akkor visszaküldik a kamiont. Ez óriási veszteség, de szerencsére csak igen ritkán fordul elő.” Kérdésemre, hogy ezt követően mi történik az áruval, Mihály elmondja, hogy versenyfutás az idővel, hiszen azt kicsomagolják, átvizsgálják, és ami megfelelő, azt újra csomagolják és igyekeznek újra piacra dobni…

És mi történik akkor, ha a szerződésben foglaltaktól nagy mértékben eltérő mennyiségű termés ígérkezik?

-merül fel bennem a kérdés: „A szerződést, amelyet a vevővel megkötünk, tartalmazza a jogot, hogy a vállalt mennyiséget módosítsuk az időjárási kockázat alapján. A tavalyi évben pl. volt olyan parika, amely esetében a vállalt mennyiség 50%-át tudtuk csak teljesíteni, hiszen mintegy 500 tonna kifagyott a termelői körünkben. Ilyen esetekben lehetőségünk van arra, hogy a hiányzó mennyiséget a termelői körön kívülről pótoljuk. A többlet termelésre utaló jelek pedig már nyár elején jól láthatóak számunkra, amikor felmérjük, hogy körülbelül mekkora mennyiséggel kalkulálhatunk, akkor azonnal jelzem a vevőkörünknek, megkeresem azt, hogy hol tudunk értékesíteni. Természetesen, minden évben van egy mennyiség, amely nem felel meg az étkezési paprikától elvárt követelményeknek. Ez kerül ipari feldolgozásra, javarészt szintén külföldre, bár a hazai cégek is kezdik elfogadni azt, hogy a 15 évvel ezelőtti árak már nem tarthatóak.” – kapom meg a választ.

A környezettudatosság meghatározó

Visszatérve az étkezési paprikára, elmondható tehát, hogy a legtöbb esetben mindenfajta probléma nélkül megérkezik a szállítmány oda, ahol a fogyasztók képesek és hajlandók kifizetni a prémium minőséggel együtt járó költségeket. Jelenleg ez az összeg, fél kg termék esetében 1,6-2 euró között mozog. „A német háziasszony inkább ad 600 Ft-ot fél kilogramm paprikáért, mintsem megvegyen nagyobb tételt olcsón, aminek egy része a kukában köthet ki. A fél kilogramm az a mennység, amelyet belátható időn belül elfogyaszt a család. A magyar fogyasztó sok esetben megvesz gyengébb minőségből többet, aztán amikor elkezd ráncosodni, megpuhulni, akkor kidobja. Ha utána járnánk, sok esetben igazolódna, hogy a látszólag drágább paprika a gazdaságosabb. Ma csak egy vékony fogyasztói réteg az Magyarországon, amely így gondolkodik, így mi továbbra is a nyugat-európai, észak-európai piacokra szállítunk.”

Ez a piac azonban nem csak az élelmiszerpazarlásra érzékeny, hanem a környezetszennyezésre is: „Láthatóan egyre közelebb van az a nap, amikor a vevőink nem lesznek hajlandók átvenni olyan terméket, amelynek csomagolása műanyagból készül. Azonkívül, hogy teljességgel egyetértek ezzel az elvvel, be kell látni, hogy a jövőben ez meghatározó követelmény lesz a fogyasztók oldaláról. Németországban számtalan multinacionális cég hirdeti, hogy egy év alatt összességében mennyivel kevesebb műanyagot vesznek meg a termékeikkel. Ez az ottani fogyasztóknak a vásárlás során rendkívül fontos információ, előnyt élveznek azok a cégek, amelyek élen járnak a műanyag kivonásának a terén. Míg korábban az úgynevezett kiwis tálkára tettük a paprikát, majd becsomagoltuk fóliával, ma már csak az utóbbit használjuk. Ez által, a már említett 500 gramm paprika esetében a korábbi 17 helyett mindösszesen 2-3 gramm műanyagot használunk fel.”

Mint azt Mihály elmondja, a következő lépésük az lesz, hogy a fóliát lecserélik lebomló, papír jellegű zacskóra. Mindez természetesen komoly befektetéssel fog járni, de semmiképpen sem megkerülhető annak, aki megfelelő árat szeretne kapni a termékéért.

Szintén igen komoly költséggel jár és előbb-utóbb megmegkerülhetetlen feladat az, hogy az étkezési paprika teljes területe fedetté váljon. „Jelenleg a 30 hektárból 10-en van fólia, 10 pedig fátyolfólia alatt növekedik, amely aztán lekerül róla. Igyekszünk segíteni a tagoknak, hogy minél nagyobb területet tudjanak fólia alá vinni, hiszen a szélsőséges időjárási viszonyok miatt, enélkül nem lehet már biztonsággal termelni. Egy hektár paprika önköltsége, szedés előtt egy héttel négy és fél millió forint, egy ilyen mértékű veszteség tönkre teszi a termelőt. Ma már nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy ha szabad ég alatt van, akkor áprilistól június végéig semmifajta természeti csapás ne érje.”

Mihály szerint, az étkezési paprika termelés nem fog bővülni az elkövetkező időszakban, azok a termelők, akik jól csinálják, rutinnal rendelkeznek, nem fognak felhagyni vele, de újabbak nem, vagy nem jelentős számban lesznek. Ezért, véli, mivel a mennyiségi oldalt nem lehet növelni, a termék portfoliót kell magasabb szintre emelniük. Céljuk az, hogy a paprikát helyben feldolgozzák, és kész árut készítsenek belőle, majd azt értékesítsék. Faggatni a tervekről hiába való lenne, egyelőre ez még hét lakat alatt őrzött titok.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egész évben birs: három tipp a tartósításhoz

2025. január 27. 09:10

Az éretlen birsalma optimális körülmények között (0-2 °C) akár 3 hónapig is eltartható.

Kis madár, kis ürülék – kis élelmiszer-biztonsági kockázat

2025. január 26. 14:10

Igen, egy kutatás tényleg erről szól: élelmiszer-biztonsági szempontból nem mindegy, mekkora az ürülék, ami a termőterületre pottyan.

A luffatök akár hazánkban is megterem

2025. január 17. 13:10

A luffatök vagy szivacstök fiatalon ehető, kiszárítva pedig felhasználható a műanyag, ezért környezetszennyező mosogatószivacs helyettesítésére.

Gyümölcstermesztés: a korai virágzás és a késői fagyok kombinációja jelenti a legnagyobb veszélyt

2025. január 14. 11:10

A gyümölcstermesztés a melegebb éghajlat miatt magasabb területekre tolódik, azonban ezek a területek is ki vannak téve a késői fagyok veszélyének.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Március

2023. március 19. 05:38

Már kora tavasszal ugrásszerűen megnő a választék a hazánkban idényszerű (szezonális) gyümölcsökből és zöldségekből. Keressük őket a boltokban, vagy termesszük őket otthon! Ebben a hónapban a rukkolával, spárgával és az importból származó kivivel is megismerkedünk.

Káposzta: vitaminbomba 4 ezer hektárról

2020. október 4. 04:37

A káposztafélék azon kevés, fontos zöldségfélék közé tartoznak, amelyekből szinte egész évben hazai termesztésből lehetne a fogyasztási igényeket kielégíteni.

A cékla sokoldalú felhasználása

2020. február 4. 04:36

A cékla egészségre gyakorolt hatása: jelentős a cukor-, pekitin- és C-vitamin-tartalma. Védi az erek falait, így csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések és a stroke kialakulásának esélyét. Csökkenti a koleszterinszintet.

1967 óta nem volt ilyen drága a narancslé – mit fogyasszunk helyette?

2023. november 26. 07:10

A narancs télen az egyik legjobb C-vitamin-forrás, amelyből egy közepes méretű 70 mg-ot tartalmaz. Azonban idén sajnos nincs jó éve a narancsnak, emiatt nagyon elszállt az ára a narancslének is. Mit válasszunk helyette?