A borászat a borkészítés ismeretrendszerét vizsgáló tudományág. Magába foglalja a borok előállítását, kezelését, fejlődését és a stabilizáció során végbemenő folyamatokat, illetve bizonyos fokig a borszőlőtermesztéssel kapcsolatos tudnivalókat és előírásokat, továbbá a borkultúrát. Hétköznapi értelemben borászati üzemet is értenek alatta. Magyarország éves bortermelése 2017-ben 3,58 millió hektoliter volt, melyhez a szőlőt az 5 borrégióban, 22 történelmi borvidéken érlelték (KSH). A hegyközségek, a bortermelés hivatalos alapegységei. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2018-ban 100 hegyközséget tartott nyilván, melyhez összesen 2236 település tartozott. Az Agrofórum Online Szőlő-bor rovatában megtalálja a borászattal kapcsolatos, aktuális híreket.
2018. november 28.
A szerző bemutatja Lengyelország szőlőtermesztésre alkalmas vidékeit a fajtahasználat főbb jellemzőit és megtudhatjuk azt is, hogy mit gondolnak a lengyel fogyasztók a magyar borokról.
2018. november 20.
Az Opten közleménye szerint, 2015-ben a magyar borkészítő vállalkozások éves nettó árbevétele meghaladta a 102 milliárd forintot, a tavalyi évet több mint 108 milliárd forinttal zárták.
2018. október 30.
A konferencia mottójaként megfogalmazott „Hagyomány és innováció” látszólag ellentmondásosnak tűnhet, ám a hagyomány nem azonos a megszokással. Innováció nélkül pedig lemaradunk a nemzetközi versenyben.
2018. október 12.
Az ellenőrzés rámutatott, hogy a vizsgált egységekben a technológiai és adminisztrációs fegyelem jellemzően magas, bár kisebb hiányosságok több esetben előfordultak.
2018. szeptember 27.
Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglalkozó magyar cégek száma, ezzel párhuzamosan a szektor árbevétele évről-évre emelkedett.
2018. augusztus 1.
A mátrai borvidéken az idén nem emelkednek az árak, kilónként, fajtától és minőségtől függően, 80-120 forintért vásárolják majd a szőlőt. Az egri borvidéken minden szőlőnél 5-6 százalékos emelkedés várható.
2018. július 25.
A szüret minden évben a Balatonboglári borvidéken kezdődik el a csabagyöngyével, amiből Európa első újbora készül, és amely már augusztus második felében a polcokra kerülhet.
2018. július 23.
Ahhoz, hogy a szőlőárak a folyamatosan növekvő termelési költségek ellenére is méltányos jövedelmet biztosítsanak a gazdák számára, elengedhetetlennek tűnik a borok kereskedelmi átadási árának emelése.
2018. július 23.
A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák.