2021. június 27.
Az ukrán gazdálkodók befejezték a 2021-es tavaszi gabona vetését, 7,5 millió hektár területen különféle növények vetésével - mutatták a mezőgazdasági minisztérium adatai.
2021. június 25.
Európában a malmi búza ára 1,1 százalékkal, a kukoricáé 1,5 százalékkal, a repcéé pedig 0,4 százalékkal mérséklődött.
2021. június 23.
Egy, brit közgazdászok által 2020-ban készített tanulmány szerint a géntechnológiával módosított kukorica és szója használata éves szinten 15 millió autó üvegházhatású gáz kibocsátását spórolná meg.
2021. június 23.
Nem volt határozott iránya a kereskedésnek az agrárpiacokon kedden. Sem a tengerentúlon, sem Európában nem rajzolódott ki egy egyértelmű trend.
2021. június 16.
A napraforgó épphogy kibújt, a kukorica már megmutatta magát, az árpa állománya nagyon szép, a borsó pedig virágzik. Mindez a Püski határában fekvő no-till tartamkísérleti területen, ahol a négy kultúra négy ismétlésben, parcellánként no-till és min-till körülmények között bizonyíthatja a technológiák hatékonyságát, esetleg gyengeségét. Május 19-i szigetközi terepszemlénk során Lajos Mihállyal, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével tekintettük meg a parcellákat.
2021. június 10.
Az ukrán búza exportára az elmúlt héten alacsony kereslet mellett mellett 260–264 dollár volt tonnánként a Fekete-tengernél.
2021. június 9.
Május elején szépen zöldellő bíbor here takarónövénybe vetették a kukoricát a Somogy megyei Pusztakovácsi határában. A helyi homokos, illetve homokos vályog talajjal borított területeken már évek óta folynak kísérletek nagyüzemi körülmények között a no-till, vagyis a talajművelést teljesen elhagyó rendszerrel kapcsolatban. Berend Ferenc régóta alkalmazza a fenntartható, talajvédő módszert, ám ez a tábla nem most az övé. Gelencsér Balázs és unokatestvére, Sudár László évek óta figyeli a környéken zajló tesztelek, 2021-re pedig elhatározták: saját tapasztalatokat szereznek a no-tillről.
2021. június 8.
Európában emelkedést, az Egyesült Államokban csökkenést hozott a hét első kereskedési napja.
2021. június 6.
A takarmány belföldi kínálatának szűkülése és a kínai sertéshús-termelők növekvő kereslete rekordmennyiségű takarmány gabonaimport-vásárlást váltott ki ebben az évben.