Növényvédelmi előrejelzés

Most a mandula, a kajszi és az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat

Agrofórum Online

A száraz január és február után március első hetében bőséges csapadékkal kárpótolta a gazdákat a természet. A csapadék miatt csökkent ugyan a nappali átlaghőmérséklet, de éjszakánként nem fagyott. Az esős periódus elmúltával kiderült az ég, a nappali hőmérséklet 10 Celsius fok körül alakul, viszont a felhőmentes éjszakák miatt néhány fok fagy várható.

A gyümölcstermő növények közül márciusra a mandula teljesen virágba borult, a kajszi piros bimbós állapotban várja a melegebb időt, már csak napok kérdése a virágzás kezdete. A többi csonthéjas és almatermésű növény is a rügyfakadás stádiumában van, sőt a bogyósok már több levelet is hoztak.

Kajszi korai piros bimbós állapota

Növényvédelmi szempontból most a mandula és a kajszi, valamint az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat. A csonthéjasok moníliás virág- és hajtásfertőzésének a megakadályozása kell, hogy legyen a fő csapásirány. A kórokozó a virágzás stádiumában a bibéken és a virágszirmokon, valamint a csészeleveleken keresztül fertőzi meg a csonthéjas növényeket, most aktuálisan a mandulát és a kajszit, utána pedig a többi csonthéjast. A befurakodó kórokozó először a virágok hervadásos elhalását, elbarnulását idézi elő, később pedig vesszők, ágak, ágrészek elhalását okozza.

Kajszi hajtásmonília

A télvégi rezes lemosó permetezés, majd a lombosodás előtti kontakt kezelések jó alapot adnak a betegség leküzdésére, de virágzáskor és utána csak a felszívódó készítmények valamelyikével végzett permetezések adnak megnyugtató védelmet. A virágzás kezdetén, fővirágzásban és sziromhulláskor kijuttatott felszívódó fungicidekkel, tehát több alkalommal végzett permetezéssel háríthatjuk el a fertőzést. Az egyes fajták érzékenysége között igen nagy különbségek lehetnek, így ezt a növényvédelmi tervek készítése során érdemes figyelembe venni. A korábbi évek tapasztalata alapján felhívom a figyelmet arra, hogy egyre gyakrabban jelentkezik a kórokozó tünete későn, jóval a virágzás után, az intenzív hajtásnövekedés időszakában, tehát a virágzási perióduson túl is indokolt a védekezés, különösen, ha csapadékos az időjárás, ami kedvező a fertőzés folyamatának.

A mostani, mérsékelten meleg továbbra is kedvező az őszibarack tafrinás levélfodrosodás fertőzés számára. Az őszibarackfák rügyei közvetlenül fakadás előtti állapotban vannak, fertőzésre fokozottan érzékenyek. A fogékony stádium csak a tartós meleg megérkeztével múlik majd el. Addig is védjük a fákat rózsaszín bimbós állapotig valamelyik réz tartalmú gombaölő készítménnyel, utána pedig más kontakt szerrel, levélfakadástól pedig felszívódó fungicidekkel. Fontos, hogy megfelelő keménységű vízzel készítsük a permetlevet, használjunk vízlágyítót és tapadást elősegítő adalékanyagokat.

Körtelevélbolha

A körtelevélbolhák imágó alakban telelnek át, a napokban várható megjelenésük. A körte levélfakadása minden fajtán megindult, így a tojásrakás feltételei adottak. Figyeljük a kártevő megjelenését, és lehetőleg még peterakás előtt kezdjük meg a védekezést!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: felkészülhetünk az őszi lemosó permetezésre

2022. október 5. 14:12

A legnagyobb veszélyben most a szüretelésre váró szőlő, a késői érésű szilva, a téli alma és a birs van, de a gyökérzöldség féléknél is hasonló a helyzet.

A borsó-aknázólégy

2019. január 19. 05:38

Az inváziós kártevők sorozatban ezúttal a borsó-aknázólégy földrajzi elterjedését, biológiáját, tápnövénykörét és az ellene való védekezés lehetőségeit mutatjuk be.

Hogyan védekezhetünk az őszi árpa egyik legveszélyesebb kórokozója ellen?

2025. november 5. 04:56

Tábla szélén rovatunkban ismét árpa árvakelésben fedeztük fel az őszi árpát fenyegető hálózatos levélfoltosságot.

Így öntözzünk ősszel, ha kevés a csapadék és hideg az este

2023. október 7. 14:40

Ősszel már kicsit másképp kell öntözni, mint korábban tettük, mert megváltoztak a körülmények, és ehhez igazodni kell öntözés terén is.