Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

Növényvédelmi előrejelzés: a hőség a kártevőknek kedvez

Növényvédelmi előrejelzés: a hőség a kártevőknek kedvez

Agrofórum Online

A sok évre visszatekintő meteorológiai statisztikák alapján a július a legmelegebb hónap. Erre cáfolt rá az augusztus első dekádjára jellemző hőséghullám. A nappali legmagasabb hőmérséklet az utóbbi napokban 30 0C- alatt ritkán járt, az éjszaka pedig nem csökkent 20 0C alá. A hőséget csak ritkán enyhítették záporok, zivatarok.

A citromérésben levő napraforgó érési folyamatai felgyorsultak, lehet készülni a deszikkálásra. A jelenlegi hőség elsősorban a kártevőknek kedvez, kórokozók előfordulása ebben az időszakban csak néhány betegségre korlátozódik.

A napraforgó táblákon foltokban megjelenő elszáradást az egyik ilyen melegkedvelő kórokozó, a Macrophomina phaseolina okozza, mely a növények szárában a bélszövet korhadását okozza. A növények kifakulva száradnak el, innen a hamuszürke korhadás elnevezés. A bélszövetben apró fekete mikroszkleróciumok tömege látható, ami biztos identifikációs támpont lehet. Meleg években, napraforgóban a hamuszürke korhadás az elsődlegesen fellépő száron előforduló betegség. Védekezni a kórokozó polifág mivolta miatt csak a növények jó kondícióban tartásával lehetséges, ugyanis a vetésváltás szinte lehetetlen- több száz gazdanövénye van-, közöttük a kukorica is. A kórokozó terméscsökkentő hatása erősen függ a megjelenés időpontjától, tehát a 6-8 leveles állapotban végzett fungicides kezelés kitolhatja a fertőzés idejét.

A gyapottok bagolylepke hernyók számára kifejezetten kedvező a hőség. A csuhélevelek védelmében a tejes érésben levő szemeket időnként több, különböző fejlettségű hernyó is rágja. A károsított csövek fuzáriumos penészesedése csak a száraz idő miatt nem következett be idáig. A hűvösebb és csapadékosabb napok eljöttével számolni kell a csőpenész megjelenésével is.

A szárazság és a meleg miatt a repcetarlók árvakeléseit tömegesen látogatják a keresztesvirágúak földibolhái táplálkozás céljából. Ez most a túlélést jelenti a bolhák számára, tehát a tarlók ápolásával megszakítható a táplálkozási lánc, így csökkenthető az őszi repcevetéseket támadó bolhák tömege.

Az nyári hőség kertészeti kultúráinkban különösen kedvez a zöld vándorpoloskák számára. A kártevő néhány évvel ezelőtti megjelenése óta teljességgel beépült a hazai rovarfaunába, különösen a közterületeken és a házikertekben. Áttelelése teljességgel biztosított a hazai klímán, és a kitavaszodás első jeleire rendszeresen károsít. Most elsősorban a paprika, a paradicsom, a padlizsán termésein található meg, de rendszeresen felbukkan az érőfélben levő almán, körtén, őszibarackon és szilván is. A terméseken szívogató kártevő minden fejlődési alakja jelen van, a kifejlett alaktól a lárvákig egyaránt. A tápnövények sokfélesége miatt megnyugtató megoldást csak a kertek teljes kezelése adhat, természetesen csak az élelmezés egészségügyi várakozási idők messzemenő betartása mellett.

A július végi esők hatására a házikerteket a meztelen csigák – főként a spanyol – hada lepte el. A különböző fejlettségű kártevő nagy számban jelenik meg az esti órákban, és reggelre kedvenc tápnövényeiket képesek tarra rágni. A védekezés a lehetőségek viszonylag bőséges tárháza mellett is csak korlátozott eredményt ad. A jelenleg károsító egyedek mellett a talajban már megtalálhatók a gyöngyszerűen lerakott friss tojások, tehát hosszú távon kell a kártevővel számolni.

A selyemfényű puszpángmoly lepkéit a feromon csapdák már július eleje óta fogják, kisebb- nagyobb rajzás intenzitással. A mintegy egy hónapja tartó rajzásból az első hernyók már kikeltek, és a bokrok rejtekén rágják a buxus leveleit. Az elhúzódó rajzás miatt többszöri védekezésre kell felkészülni a kertészeknek. Fontos, hogy a rovarölő szert a bokrok belsejébe juttassák, ellenkező esetben hatástalan marad a kezelés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 27. 15:10

Március utolsó hetének időjárására a nagyfokú változékonyság a jellemző. Az ilyenkor megszokottnál még mindig melegebb az átlaghőmérséklet, de éjszakánként gyakran csökkent a hőmérséklet fagypont közelébe. A számára kedvező időjárás miatt erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat.

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 26. 17:10

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

Kísérjük figyelemmel a kártevők rajzását – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 21. 07:10

A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem.

Erősödhet a gabona-lisztharmat terjedése – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 19. 16:10

Március 19-én hajnalra fagyos reggelre ébredtünk, és ez így várható néhány napig, de ez a lehűlés nem befolyásolja a szántóföldi tevékenységet, azonban a virágzásban levő gyümölcsfák idei termése veszélyben van.

Nagyon sok a moníliás fertőzés

2018. szeptember 13. 07:00

Szeptember első dekádját a csendes, nyugodt nyárvégi időjárás jellemezte. A nappali hőmérséklet általában 25-30 0C között mozgott, éjszakánként viszont már nem volt több 10-15 0C- nál. A levegő magas páratartalma miatt éjszakánként erős harmatképződést lehetett tapasztalni. A kedvező időjárás nem akadályozta a mezőgazdasági munkákat. Jó ütemben halad a szőlő szürete és a téli alma betakarítása.

Új, rothadást okozó gombafajt azonosítottak New York-ban

2020. augusztus 5. 08:50

New York-i almáskertekben végzett vizsgálatok után új gombakórokozót azonosítottak a Cornell Egyetem növénypatológusai. A betegség rothadásos megbetegedést okoz az almában. A kutatók egy másik gombafajra is rábukkantak vizsgálatuk során.

Nem jutottak dűlőre a léalma felvásárlási árának emeléséről

2018. augusztus 14. 13:44

A gazdák továbbra is egyöntetűen visszautasítják az önköltségi ár felét sem tartalmazó, 13 forintos feldolgozói ajánlatot, amely a szervezet szerint az üzemek árainak teljes összhangja miatt felveti a kartellgyanú lehetőségét is.

Több ezer tonna eladatlan almával nem tudnak mit kezdeni a szabolcsi termelők

2019. március 18. 12:17

Eddig négyszáz megyei gazdálkodó csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, mely a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzem megépítését célozza meg.