Házikert

Erre különösen figyeljen a rebarbara termesztésénél!

Agrofórum Online

A rebarbara igazán népszerű kerti növény, mely könnyen ültethető, viszont a megfelelő hely megtalálása és a kellő mennyiségű tápanyag elengedhetetlen.

A rebarbara ültetésére a kora tavaszi időszak a legalkalmasabb.

A növény helyének kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy meghálálja a napos, tágas helyet. Rendszeresen öntözni kell, ám a pangó vizet nehezen bírja. Mivel nagyon szívós, nem igényel védelmet a fagy ellen.

Ugyan az első szárakat már az ültetés követő évben betakaríthatjuk, célszerű a növénynek hagyni időt, hogy megerősödhessen és csak a harmadik évben szüretelni.

Figyeljen oda arra, hogy soha ne távolítsa el az összes szárat! A rebarbarának szüksége van a megmaradt hajtásokra, hogy a következő évben is fotoszintetizálni tudjon és ismét vastag szárakat képezzen.

A rebarbaraszárakat csak kicsavarni szabad, levágni nem. A leveleket viszont csak késsel szabad eltávolítani, ellenkező esetben kórokozók vagy gombák juthatnak be a vágott felületeken keresztül és károsíthatják a növényt.

Betakarítási ideje június végén végetér. Ha a rebarbara még júniusban virágzik, a hajtásokat el kell távolítani, mivel sok energiát vesznek el a növénytől.

Ha nincs kert, a rebarbarát cserépben is lehet termeszteni, csak az ültetőedény legyen minél nagyobb és legyen rajta lyuk, hogy a felesleges víz el tudjon folyni. Valamint a megfelelő tápanyag-utánpótlásról sem szabad megfeledkezni.

Tipp:

Ha tavasszal szeretné felgyorsítani a rebarbara növekedését, az első hajtások megjelenésekor helyezzen ideiglenesen egy vödröt vagy átlátszatlan dobozt a növény fölé.

Ez elősegíti a rebarbara növekedését, ami így különösen hosszú és szép szárakat képez. Íze igazán enyhe lesz és kevésbé savasodik. A hajtások erőltetése azonban meglehetősen nagy erőfeszítést jelent a növény számára, ezért ezt a módszert nem szabad minden évben alkalmazni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így válasszunk dísznövényt a munkahelyünkre!

2024. december 22. 05:40

Nem minden növény alkalmas munkahelyi környezetbe. Ha szeretnénk, hogy a növények valóban hozzájáruljanak a kedvező munkahelyi légkörhöz, figyelembe kell venni néhány alapvető szempontot.

Mit tegyünk, hogy a madáritató ne fagyjon be a tél folyamán?

2024. december 21. 16:10

Mivel a hideg évszakban itthon maradnak, a legtöbb vízforrásuk befagy, így friss vizet találniuk ebben az időszakban igencsak nehéz lehet.

A szobai azálea teleltetése: így virágzik újra

2024. december 21. 10:10

Az azáleák egyenletes bimbóeloszlással rendelkezzenek, és a bimbók körülbelül fele már színesedjen. Ez az egészséges növények egyik legbiztosabb jele.

Biodiverzitás a kertben: mit is jelent valójában?

2024. december 21. 05:40

A legtöbb kertészkedő azt gondolja, hogy a biodiverzitás önmagában annyit jelent, hogy sokféle, kesze-kusza növényt, adott stílusban elültetünk, és már minden oké is. De valóban ez az igazság?

A szántóföldi növénytermesztés munkabiztonsága

2019. január 24. 05:37

A szántóföldi növénytermesztés tekintetében oda kell figyelni arra, hogy a gépkezelők rendelkezzenek az általuk kezelt gépekre érvényes vezetői engedéllyel – a gépek pedig rendelkezzenek a szükséges felülvizsgálati, karbantartási dokumentációkkal, kockázatértékelésekkel.

A New Holland bemutatja a CH CROSSOVER HARVESTING kombájnokat

2020. július 27. 10:48

A New Holland bemutatja a CH ‘CROSSOVER HARVESTING’ kombájnokat, amelyek új alapokra helyezik a középkategóriás kombájnokat kapacitás és sokoldalúság szempontjából.

Világrekord született! 41,4 tonna kukoricát takarított be egy hektárról

2019. december 31. 13:17

Sikerült új világrekordot elérnie az Amerikában megrendezett országos kukoricatermesztő verseny első helyezettjének.

Végre: az embernél jóval gyorsabban dolgozó betakarító robot született

2023. november 11. 09:10

A Four Growers a közelmúltban uborkaszedéssel bővítette a betakarító robotja tudástárát. Ez a Four Growers betakarító robotjának legújabb fejlesztése, amely egyike az első olyan gépeknek, amelyek az embernél már lényegesen gyorsabban tudnak dolgozni.