8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Ősszel érkeznek a legújabb bőtermő búzák, és szójában is tovább erősít a Karintia Kft.

Agrofórum Online - Fotók: Gribek Tímea

20 faj, 100 fajta, 300 parcella és 2500 vendég. Így harangozta be Közép-Európa legnagyobb fajtabemutatóját a magyar gazdáknak a Karintia Kft. Az ausztriai Marcheggben megrendezett szakmai rendezvény a magyar határtól alig egy órányira volt, így nem csoda, hogy június közepén sok termelő volt kíváncsi a Mauthner csoport programjára, ahol számos új terméket is meg lehetett ismerni. Ezeknek egy része hamarosan Magyarországon is megjelenhet.

Teljes képgaléria a marcheggi fajtabemutatóról és oldtimer traktorfelvonulásról >>>

A fajtabemutató sok szempontból más volt, mint az itthon megszokott, hasonló rendezvények. A szakmai eseményt ugyanis egy kisebb mezőgazdasági gépkiállítás, oldtimer traktor felvonulás, több szolgáltató cég, minikonferencia és korlátlan sör, virsli és kolbász kísérte.

A középpontban viszont természetesen így is a Karintia Kft. által forgalmazott vetőmagok és az azokból kihozható lehetőségek álltak. „Az összes fajtánk megtalálható itt különböző technológiával: egy extenzív, egy közepes és egy intenzív módszerrel kezelve.” A folyamatos fejlődés eredményezte kiemelkedő fajtaválasztékunk által is láthatják a partnereink, hogy mekkora erő és innováció áll a Karintia Kft. mögött – fogalmazott a probstdorfi nemesítőházzal kapcsolatban helyszínen készített videónkban Kőrösi Tibor fejlesztési vezető.

Újdonságok búzában szójában és repcében

Borsó, kukorica, zab, zöldítési keverék, búza, szója, és még lehetne folytatni a sort, mennyi kultúrnövény várta a látogatókat Marcheggben. Ezek között azonban négy új fajta is kiemelkedett, amit Facebook oldalunkon visszanézhető videónkban is bemutattunk.

Az egyik újdonság a Topkapi, ami idén ősztől érhető el a Karintia Kft. kínálatában. „Nagyon sokat várunk tőle, az eddigi kísérletek egy nagy mennyiséget adó, ugyanakkor kiváló minőségű fajtáról árulkodnak. Jelenleg kisparcellás és nagyparcellás kísérleteink vannak Magyarországon, ezeknek az eredményei hamarosan megérkeznek, de itt, Ausztria száraz régiójában bizonyított a Topkapi” – mondta el Kőrösi Tibor, aki hozzátette, az eddigi eredmények szerint 8-9 tonna/hektár termésátlaggal stabilan hozza a malmi minőséget, miközben a termék betegségellenállósága és szárazságtűrése is kiváló. „Az általunk forgalmazott fajtákról általánosságban elmondható, hogy jól tűrik a kevés csapadékot, hiszen ezen a környéken, a nemesítés helyszínén is 450 mm alatt van az éves mennyiség. Mivel a nemesítői munka a Pannon régióban zajlik, így ezek az anyagok eredményesen használhatók egész Magyarországon”.

Szintén új fajta a Csiko, ami várhatóan nagyon népszerű lesz a magyar gazdák körében is. Ez a rendkívül korai búza ugyanis a jelenleg Magyarországon köztermesztésben lévő fajták között először lesz betakarítható.

Hazánkban már nem ismeretlen a Maurizio neve, hiszen a GOSZ kísérleteiben is kiválóan szerepelt, ám rendelni csak az idei évtől lehet. „Ez a termék már magyarországi körülmények között is bizonyított, hiszen a hivatalos kísérletekben a mennyiség tekintetében előkelő helyen végzett.” A Maurizio tehát bő termést, magas minőséget ad, hamarosan pedig már a 2018-as eredményekkel is szolgálhatunk” – tudtuk meg a Karintia Kft. fejlesztési vezetőjétől.

A Karintia Kft. neve évek óta nagyon erősen összefonódott a szójával, így nem meglepő, hogy a marcheggi rendezvényen is hangsúlyosan jelent meg a fehérjenövény. A nagy sikernek örvendő Sigalia fajta folyamatosan bizonyít hazánkban, a tervek szerint ugyanakkor komoly kihívóra talál. A Pannon régióra nemesített Angelica ugyanis azonos éréscsoportba tartozik, gyors, korai fejlődéssel rendelkezik, és az eddigi kis- és nagyparcellás kísérletekben kiemelkedő teljesítményével hívja fel magára a figyelmet.

Repce vetőmagban a kiváló ár-értékarányú Pedro hibridet, és a kitűnő télállóságú Harry fajtarepcét, a „hibridverőt” ajánlja a termelőknek a Karintia. Az előzetes betakarítási adatok nagyon kecsegtetőek, nemcsak termésmennyiségben, hanem beltartalmi paraméterekben is. Érdemes megjegyezni, hogy 1-2%-kal alacsonyabb nedvességtartalommal aratják a Karintia repcéit, mint a konkurens hibrideket.

„Amennyiben a gazdálkodók kíváncsiak arra, hogy az idei aratási szezon végeztével milyen terméseredmények születnek kísérleteinkben, forduljanak hozzánk bizalommal, és látogassanak el a honlapunkra (www.karintia.hu). A véleményeket, észrevételeket is várjuk, hiszen nagyon fontos a számunkra, hogy minél jobb termékeket ajánlhassunk magyar partnereinknek” – hangsúlyozta beszélgetésünk során Kőrösi Tibor az ausztriai rendezvényen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A precíziós növénynemesítés termelői megítélése Magyarországon

2025. március 2. 10:10

A precíziós nemesítéssel kizárólag a természetben előforduló, hasznos tulajdonságokat használnak fel a nemesítők.

Vajon lesz-e elég csapadékunk?

2025. február 28. 13:10

A meteorológiai adatok tanúsága szerint nincs érdemi csapadékcsökkenés, sőt az átlagosnál csapadékosabb évtized van mögöttünk.

A Syngenta kukoricák 2024-ben is kimagaslóan teljesítettek

2025. február 28. 09:40

Érdemes a 2024-es évet áttekinteni, hogy mivel néztünk szembe és ennek fényében milyen eredményeket értünk el.

Aktuális gépesítési feladatok a repce termelésében

2025. február 25. 16:10

A termelés oldaláról tekintve a versenyképességhez kifejezetten kedvező talaj és klimatikus feltételek szükségesek.

Összeomlásszerű csökkenéssel zárult a hét

2023. december 9. 13:10

Kissé elromlott a hangulat a hét végére a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb, miközben a repce árszintje 2,6 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, mindeközben a repce drágult.

Megint a vevők voltak többségben az agrárpiacon

2020. január 3. 10:33

A kereskedők a kereskedelmi egyezség első szakaszának január 15-i aláírása miatt voltak optimisták. Szakértők szerint számos friss vásárlás is történt a piacon a várakozások szerint a jövőben növekvő kínai vásárlások miatt.

Az egyiptomi gigabeszerzés miatt esett a búza ára

2020. április 17. 08:02

Egy tonna búzáért 194,14 dollárt adtak, ami 2,2 százalékos zuhanásnak felel meg, ennél valamivel alacsonyabban is járt a kurzus.

Amit mindenképpen tudni kell a sikeres és jövedelmező szójatermesztéshez

2019. február 11. 09:16

Megéri szóját termeszteni, a technológiára a más kultúrákban megszokottnál is jobban oda kell figyelni - derült ki az Agrofórum kerekasztal beszélgetésén.