A dolgozat első részében egy nagyon ritka, a második részben pedig egy világszerte elterjed, a gyümölcséért termesztett és dísznövényként tartott körtéken egyaránt gyakran előforduló gubacsatkát mutatunk be.

A körte (Pyrus) nemzetség a Rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Király, G. et-al. (2009) határozókönyvükben a Magyarországon előforduló alábbi fajokat említik:

Pyrus austriaca – osztrák körte, (őshonossága kérdéses, régi gyümölcsösökben),

Pyrus communis – nemes körte (multihibrid eredetű kultúrfaj, aminek gyümölcsét frissen/téli tárolás során nyersen fogyasztva, kompótnak, pálinkának hasznosítanak.

Pyrus magyarica – magyar vadkörte (a Pannon-medence bennszülött /endemikus faja, kipusztulással veszélyeztetett, fokozottan védett),

Pyrus nivalis – vastaggallyú körte (őshonossága kérdéses, kipusztulással veszélyeztetett, védett faj, hibridizálódik a vadkörtével, állandósult hibridje az osztrák körte)

Pyrus pyraster – vadkörte/vackor (Magyarország egész területén gyakori, a nemes körte/Pyrus communis egyik szülőfaja)

Pyrus salviifolia – zsályalevelű körte (őshonossága kérdéses, igen ritka)

A felsoroltakon kívül hazai gyűjteményekben, arborétumokban további fajok is megtalálhatók. Ezek közül kiemeljük a Pyrus calleryana – kinai körte fajt, amelyet a települési zöldfelületek egyik kedvelt növénye. A FATÁR adatbázis szerint Budapesten a FŐKERT gondozásában álló közterületeken mintegy 59.000 db fasori és 47.000 db parkfa található. Ezeknek viszonylag kis hányada (2,3 % = 2422 db) tartozik a Pyrus nembe. A körtefajok között legnagyobb számban a Pyrus calleryana (82 % és a Pyrus pyraster (7%) a legjelentősebbek.

A Plant Parasites of Europe weblap kigyűjtése szerint a Pyrus nemzetségen kialakuló életközösségben mintegy 380 ízeltlábú faj (atkák, rovarok) és mintegy 50 mikrogomba faj található.

A fentebb említett atkák a Gubacsatkák – Eriophyidae (5 faj), a Lapostestű atkák – Tenuipalpidae (10 faj), Takácsatkák – Tetranychidae (9 faj) családokba tartoznak.

Az Eriophyidae család fajai mindenféle mikrohabitatban (mikroélőhely) megtalálhatók. Egyes fajok különböző alakú és szerkezetű gubacsokat vagy erineumot okoznak, illetve a levél felszínén, szabadon élnek. (Ripka, G. 2009)

A gubacsatkák a növényparazita atkák második legjelentősebb csoportját alkotják. A gubacsatkák teste hosszan megnyúlt, többnyire hengeres alakú, 2 pár előreálló lábuk van. Szúró-szívó szájszervükkel gazdanövényük szövetnedveit fogyasztják. A kifejlett egyedek hossza 0,1-0,2 mm így szabad szemmel nem láthatók és csak kellő nagyítású fény-, ill. elektronmikroszkóppal vizsgálhatók.

A gubacsatkák váltivarúak, évente több nemzedékben fejlődnek, szaporodási folyamatuk bonyolult. A petékből – két lárvastádiumon át – a kifejlett alakok eléréséig 10-14 napra van szükség. Csak a nőstények képesek áttelelni.

A Gubacsatkák családjából 3 nemzetség fajai fordulnak elő a körtéken, de gubacsokat okozó fajokat csak a Epitrimerus, és az Eriophyes nemekben találunk. Az Aculus nem (Aculus schlechtendali) valamint a Lapostestű atkák – Tenuipalpidae, Takácsatkák – Tetranychidae családok fajai szabadon élnek a levelek felszínén (angol elnevezésük vagrant = csavargó, kóborló) és gubacsot nem okoznak.

A világon kb. 110 Epitrimerus fajt tartanak nyilván GBIF adatbázis A PESI portál adatbázisában Európában 74, Magyarországon 15 faj fordul elő. (lekérdezések 2024.06.23.)

Ripka, G. (2007) hazai irodalmi adatokon alapuló ellenőrző listájában is 15 érvényes Epitrimerus faj szerepel. Itt emlékeztetünk arra, hogy több – korábban ide sorolt – fajt más nemekbe soroltak át. Néhány példa:

Epitrimerus armatus = Calepitrimerus armatus (Canestrini, 1891)

Epitrimerus gigantorhynchus = Diptacus gigantorhynchus (Nalepa, 1892)

Epitrimerus heterogaster = Phyllocoptes heterogaster (Nalepa, 1891)

Epitrimerus massalongoanus = Rhinophytoptus massalongoianus (Nalepa, 1893)

Epitrimerus pyri ssp. orientalis = Aceria orientalis Fockeu, 1892

Epitrimerus salicobius = Acaphylla salicobius (Nalepa, 1892),

Epitrimerus trinotus = Acaricalus trinotus (Nalepa, 1892)

Epitrimerus vitis = Calepitrimerus vitis (Nalepa, 1905)

Az Epitrimerus nembe (jelenleg) sorolt 15 hazai faj közül csak 7 okoz különböző gubacsokat (levélszél sodródása, a levelek ráncosodása, kanalasodás) vagy erineumot.

E fajok közül egy Magyarországon nagyon elterjedt faj –a bodza-levélatka – Epitrimerus trilobus kárképét mutatjuk be.

Az atka több nemzedékben fejlődve a levélszél felső oldali besodródását, a levélke főér menti összehajlását és a levéllemez ráncosodását, a levélfonák érközi részeinek hólyagosodását okozza. A levélszél szorosabban/lazábban (2-5 mm átmérő) a levél szélének egy részén, vagy a levéllemez teljes kerületén sodródhat. Erősebb fertőzésnél nyári melegben a levélcsúcsok elhalhatnak, de a levélen sehol sem indukálnak erineumot (rendellenes növényi szőrzet).

A fehéren keretezett belső kép 2 zöldessárga atkát mutat a középér felső oldalán. Több irodalom szerint a bodza levélatka a levél fonákán szívogat. Fényképezéseink során az atkákat csak a levél felső oldalán találtuk. Az atkák által szívogatott felső oldal növekedése (erősebben) gátolt, a levél fonáki oldala kevésbé, ezért a levélszél a felső oldal irányába ’pöndörödik’.

A körték levelén az Epitrimerus nemből két fajt mutattak ki: az Epitrimerus pyri (Nalepa, 1891) a levélen és a gyümölcsön (a csészeleveleknél és vele szemben a szár illeszkedése körüli területen) barnás rozsdaszínű parásodást okoz. A kárkép miatt angol nyelvterületen ’pear rust mite’-nek nevezik amely kb. a ’körte rozsdásodás atkának’ lehetne fordítani.

Mivel dolgozatunk témája a körtén gubacsokat okozó atkák, ezért ezzel a fajjal továbbiakban nem foglalkozunk.

A körtelevél-gubacsatka – Epitrimerus marginemtorquens Nalepa, 1917

Nalepa a fajt Eriophyes marginemtorquens 1917-ben írta le. A hazai cecidológiai irodalomban az alábbi neveken említették: Eriophyes piri ssp. marginemtorquens, Eriophyes piri marginemtorquens, Eriophyes pirimarginemtorquens (sic!), Eriophyes pyrimarginemtorquens (sic!) (Ripka, G. 2007)

A GBIF adatbázis: (letöltés: 2024.07.08.) szerint előfordul az Amerikai Egyesült Államokban, Európában pedig Litvániából jelezték.

A PESI európai elterjedési térképét (letöltés: 2024.07.08.) az alábbiakban mutatjuk be:

A térképen a zöld színnel jelzett következő országokból jelezték a faj előfordulását: Ausztria, Csehország, Magyarország, Montenegró, Németország, Szerbia, Szlovénia,

Farkas, H. (1966) szerint a faj közép-európai elterjedésű, Magyarországon gyakori.

Ripka, G. (2007) a hazai irodalmi adatok áttekintése során gazdanövényként a Pyrus communis – nemes körte, a Pyrus pyraster  – vadkörte és a Pyrus nivalis  – vastaggallyú körte (Prunus nivalis (sic!) fajokat találta.

A kártevők és kórokozók gyűjteményes fényképezése (5K rendszer) keretében (2004-2024) több helyen és több körte-faj (kémiai növényvédelemben nem részesített) nagyon sok egyedét vizsgáltuk, de csak egy fertőzött kínai körtefát (Pyrus calleryana) találtunk a Budai Arborétumban, amelyet több alkalommal is lefényképeztünk.

Moesz, G.(1938) szerint a levél széle, különösen a vállán, keskenyen felfelé göngyölődött.

A tüneteket Farkas, H. (1966) az alábbiakban foglalta össze: „A levél egész kerülete, olykor azonban csupán a levélváll mentén szorosan felfelé sodort. Rendellenes szőrözöttség nem tapasztalható.”

Jermy, T. – Balázs, K. (1988-1996) megemlítik, hogy a károsított levél az egészségesnél mindig valamivel sötétebb színű. Utóbbi tünetet fényképezéseink során nem találtuk.

A levélszél sodrását és a levél kanalasodását alábbi képeinkkel illusztráljuk.

A keskeny sávban (1-1.5 mm), szorosan ’tekert’ sodratok a levélváll felől indulnak és a levélcsúcs irányába haladva kb. a levélhossz feléig torzítják el a leveleket, de a levéllemez jelentősen nem görbül.

A sodratok helyenként pirosasra színeződnek.

Amennyiben a sodrat a levélszegélyen körbeér, akkor a levél a felső oldal irányába kanalasodhat.

A levélszegély lokális intenzív sodródása és görbülése okozhatja a levéllemez helyi hullámosodását.

A vegetáció későbbi időszakában (2017.06.20.) ismét lefényképeztük a fát, de a sodródott levelek enyhe hullámosodásán és mérsékelt sárgulásán kívül egyéb tünetet nem találtunk. Lásd a 6. képet.

A körtelevél-gubacsatka ritka előfordulása és gazdasági jelentéktelensége miatt nem került a kutatások középpontjába. Ennek megfelelően az életmódjára vonatkozó adatok is hiányosak. Internetes kereséseink során a kisszámú találatok jelentős részében a faj nevét rendszertani besorolásokban, esetleg faunisztikai felmérésekben találtuk meg, de gazdasági kártételét jelző leírásokra nem leltünk.

A faj életmódját Jermy, T. – Balázs, K. (1988-1996) az Eriophyes pyri PAGENSTECHTER – körte-gubacsatka életmódjához hasonlónak értékeli. A kifejlett atka telel át a rügypikkelyek alatt. Rügyfakadást követően azonnal a fakadó levelekre vándorol, ahol táplálkozása következtében az előzőekben leírt kárképet okozza. Nemzedékszáma ismeretlen.

Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy több körtefajon is él egy másik (tisztázatlan hazai nemzedékszámú) kártevő is amelyik szintén sodratot okoz a levél szélén, ez pedig a körtelevél-gubacsszúnyog (Dasineura pyri). Véleményünk szerint az említett két faj kárképe karakteresen különbözik egymástól. Az alábbiakban a körtelevél-gubacsszúnyog kárképének azonosítását szeretnénk elősegíteni az általunk készített néhány kép bemutatásával.

1. sz. belső kép: Eltérő mértékben sodródott levelek egy fiatal hajtásvégen. A levelek szétterülése előtti stádiumban megfertőzött levelek nem, vagy csak részlegesen bomlanak ki. A levélszélek a levél felső oldala felé, a középérrel párhuzamosan, szorosan vagy lazábban sodródnak. A torzulások kiterjedhetek az egyik vagy mindkét levélszélre, azok egy részére vagy egészére is. A károsodott részek megpirosodhatnak, később megbarnulnak; végül az egész levél elszárad és korán leesik a fáról. Gazdanövény: vadkörte (Pyrus pyraster). Készült: Budapest – Budai Arborétum, 2016.04.18.

2. sz. belső kép: A mindkét levélszélet érintő sodrat levélsíkra és a középérre is merőleges metszete nemes körtén (Pyrus communis). A levéllemez érintett részein feltűnő vastagodás nem látható, de a hengeres szerkezet és a normálisnál kissé porcosabb-keményebb tapintású levélrétegek megfelelő védelmet biztosítanak a sodratban táplálkozó gubacsszúnyog nyüveknek. Készült: Mosonmagyaróvár, 2018.04.24.

3. sz. belső kép: Egy széthajtogatott sodrat részlete. A levél felső epidermiszének védett részeken táplálkozó nyüvekkel.  A károsodott részek pirosodnak, később barnulnak, majd lehullanak. Gazdanövény: vadkörte (Pyrus pyraster). Készült: Budapest – Budai Arborétum, 2016.04.18.

4. sz. belső kép: a sodratból kivett fejlett gubacssúnyog lárva dorzális nézetben. Készült: Mosonmagyaróvár, 2018.04.24.

Ismereteink szerint a körtelevél-gubacsatka ellen eddig nem volt szükség védekezésre.

A dolgozat második részében a világszerte elterjedt és rendszeresen előforduló körte-gubacsatkáról (Eriophyes pyri) összegyűjtött ismereteket mutatjuk be.

A felhasznált fényképek a kártevők gyűjteményes fényképezése során (5K rendszer) készültek, az egyéb források a képek alatt kerültek megnevezésre.

Felhasznált irodalom:

• Moesz, G. (1938): Magyarország gubacsai. – Kir. Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 110 pp.
• Farkas, H. (1966): Gubacsatkák – Eriophyidae. In: Fauna Hungariae: 81(18). (Gall Mites – Eriophyidae. In Animals of Hungary). Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 1–164.
• CABI, 1970: Distribution Maps of Plant Pests (nyomtatásban: 1970, online: 2005) (https://www.cabidigitallibrary.org/doi/10.1079/DMPP/20056600273) (hozzáférés: 2024.07.08.)
• Ripka G. 2007: Checklist of the eriophyoid mite fauna of Hungary (Acari: Prostigmata: Eriophyoidea). – Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica 42: 59–142. https://doi.org/10.1556/APhyt.42.2007.1.7
• Ripka, G. (2009): Növényvédelmi akarológia. Budapest: Agroinform Kiadó.