Inváziós kártevők: Eperfa-pajzstetű

A XIX. században került be Európába, a magyar nyelvű szakirodalomban többféle néven is találkozhatunk vele. Az egyik gyakori névváltozat a japán pajzstetű, ami kelet-ázsiai eredetére utal, jellemzően a múlt században a 70-es évekig találkozhatunk ezzel. A másik gyakori név az angolszász szakirodalomban elterjedt név tükörfordítása: fehér őszibarack pajzstetű (white peach scale), ami utal arra, hogy az őszibarack az egyik legsúlyosabban érintett kultúrnövény a mediterrán és mérsékelt éghajlatú területeken.

Rendszertani besorolás

Az eperfa-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona (Targioni Tozzetti, 1886)) rendszertani besorolás szerint az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjébe, a növénytetvek (Sternorryncha) alrendjébe, a pajzstetvek (Coccomorpha) osztagába, a kagylós pajzstetvek (Diaspididae) családjába tartozó inváziós faj. A kagylós pajzstetvek családjába tartozó az állatok nőstényeinek testét viaszból készült, gyakran kagyló alakú pajzs borítja, amely könnyen leemelhető. Az egész osztag erről a családról kapta a nevét, bár a többi családban a szó szoros értelmében vett pajzs nincs. Szívó szájszervvel rendelkeznek, és valamennyi fajuk élő növényeken szívogat.

Leírás

A nőstény helyhez kötött életmódot folytat. A nőstény viaszpajzsa 2,0-2,5 mm átmérőjű, fehéres színű, ovális alakú, enyhén domború, excentrikus körökkel, melyeknek közepén a világosbarna levedlett bőrök láthatók (1. kép).

Gyakran az ágak kérgét borító vékony viaszos epidermiszhártya alá rejtőznek, ami leginkább az eperfánál figyelhető meg, illetve a kiwi termésénél is. A nőstény a viaszpajzs alatt található, testének színe sárga, 0,8-0,9 mm hosszú, lába nincs. A fiatal nőstény teste körte alakúak, a peterakó nőstény teste majdnem kerek, potroha jellegzetes lebenyekkel tagolt (2. kép).

Határozásuk a nőstények kutikulájában lévő mirigyek alapján történik, melyhez mikroszkópi preparátum készítése szükséges.

A nőstény a petéket a pajzs alatt rakja le (3. kép). Érdekes jelenség, hogy egy egyed által a hamarabb lerakott peték narancssárgás színűek és nőstény utódok lesznek belőlük, míg a később lerakott peték fehéres színűek és hím utódok lesznek

A lárvák tojásdad alakúak, 3 pár lábbal és 1 pár csáppal rendelkeznek. A nőstény lárvák sokkal aktívabbak a hímeknél, távolabbra vándorolnak az anyaállattól, mint a hímek lárvái, amelyek szinte helyben maradnak. A nőstényeknek 2 lárva stádiumuk van, a hímek egyedfejlődése hosszabb, 5 vedlés alatt érik el a kifejlett kort.

A hím pajzsa 1 mm hosszú, fehér, 3 hosszanti éllel és egy sárga folttal az egyik végén (4. kép). A kifejlett hímek narancssárga színűek, kb. 0,7 mm hosszúak, egy pár szárnyuk, hosszú csápjuk és hosszú párzószervük van, 1 napig élnek, nem táplálkoznak.

Elterjedés

Az eperfa-pajzstetű kelet-ázsiai eredetű, őshazája valószínűleg Kína és Japán lehetett. Ma gyakorlatilag minden kontinensen megtalálható, elsősorban melegebb éghajlatú területeken. Szabadföldi jelenléte 109 országból ismert (1. ábra), valamint hidegebb éghajlatú országokban üvegházakban előfordulhat. Több országban karanténlistán szereplő faj.

Európába a XIX. században jutott el, Olaszországba hurcolták be véletlenül 1885-ben. Az 1970-es évekig a mediterrán országokban volt csak jelen, és valószínűleg a globális klímaváltozás hatására kezdett el ekkortól észak felé terjedni (2. ábra). Mára csaknem minden európai országban előfordul.

Magyarországon először az 1920-as években találták meg Baranya megyében. Az 1970-es évek elejéig nem volt jelentős változás a hazai elterjedési területében. Ugrásszerű terjedését, Európához hasonlóan, az 1970-es évek közepétől figyelték meg, mára gyakorlatilag mindenhol megtalálható (3. ábra).

Az eperfa-pajzstetű melegkedvelő, természetes módon lassan terjedő ízeltlábú, ezért a klímaváltozás monitorozására kiválóan alkalmas faj. Ugrásszerű terjedésében azonban valószínűleg antropogén hatások is jelen vannak. Mind az intenzív dísznövény-kereskedelem, mind a megnövekedett közúti és légi forgalom szerepet játszhat a terjedésében.

Tápnövények 

Az eperfa-pajzstetű rendkívül polifág állat, tápnövénykörébe mintegy 300 növény tartozik, amelyek 83 növénycsalád több mint 200 nemzetségéhez sorolhatóak. Elsősorban fás szárú lombhullató gyümölcsfák, főleg csonthéjasok és dísznövények kártevője. A legtöbbször eperfán, őszibarackon, fekete ribizlin, cseresznyén, sárgabarackon, szőlőn, kiwin és dión okozhat károkat, illetve a dísznövények közül gyakori az orgonán (Syringa), a japánakácon (Sophora), a szivarfán (Catalpa), kecskerágón (Euonymus), császárfán (Paulownia), díszalmán (Malus), leanderen (Nerium).

Az eperfa-pajzstetű az egyik legfontosabb kagylós pajzstetű kártevő a világon. Súlyos gazdasági károkat okoz az USA-ban, a dél-amerikai országokban és Franciaországban elsősorban őszibarackon és cseresznyén. Görögországban és Törökországban az őszibarack és kiwi egyik legveszedelmesebb kártevője. Magyarországon szintén az őszibarack termesztésben okoz gondot.

Életmód

Az eperfa-pajzstetű ivarosan szaporodik. A klimatikus viszonyoktól függően 2-4 nemzedéke lehet. Magyarországon általában két nemzedéke van, hosszú, meleg ősz esetén részleges harmadik nemzedék is megfigyelhető. A faj megtermékenyített nőstény alakban telel. Közép-Európában a peterakás május közepén kezdődik, míg Dél-Európában egy hónappal korábban. A nőstények 100-150 petét raknak tápnövénytől függően. A lárvák 3-4 nap múlva kelnek ki. Mint a legtöbb kagylós pajzstetűnél, itt is az első lárvastádium az, amely leginkább terjedni képes. Kb. 1 m-re tud saját erőből odébb vándorolni, nagyobb távolságok megtétele a szél, a rovarok és a madarak segítségével történik. A kikelés után kb. 12 órával letelepednek és táplálkozni kezdenek. A nőstények két vedléssel, míg a hímek öt vedléssel érik ez az ivarérett kort, ami hőmérséklettől függően 1-3 hónapig tart. Közép-Európában az első generáció hímjei általában július elején, a második generáció hímjei szeptember közepén kezdenek repülni. A nőstények szexferomont termelnek, a hímek ennek segítségével találják meg őket. A hímek 1 napig élnek, párzás után elpusztulnak. A peterakás kb. két héttel a párzás után kezdődik.

Kártétel

Az eperfa-pajzstetű leginkább az hajtások tövénél található meg nagy egyedszámban. Gyakran a hím pajzsok láthatóak, kókuszreszelékszerű fehér bevonatot képezve az ágakon, melyek messziről nézve akár gombafertőzésnek is tűnhetnek. A fertőzés többnyire az ágakon jelentkezik, időnként a gyökereken is megjelenhetnek. A leveleket és a gyümölcsöket nagyon ritkán kolonizálják őszibarack esetében, de például a kiwi gyümölcsén gyakran megtelepednek.

A nagyon erős eperfa-pajzstetű fertőzés, amit könnyű észrevenni a fehér hím és nőstény pajzsok alapján (5. kép), a fertőzött ág, vagy akár az egész növény elszáradását okozhatja néhány év alatt. A fiatal növények sokkal érzékenyebbek a fertőzésre. Sokszor a károsítás kezdete alig észlelhető. Gyakran a gerinces növényevők ellen kirakott háló védelme alatt a törzsön jelennek meg először a kártevők, mivel az felfogja a permetlé nagy részét, így alattuk akadálytalanul fejlődhet az eperfa-pajzstetű. Idősebb ültetvényekben is azt figyelték meg, hogy a fiatal pótlásfákról, a törzsről kiindulva jelentkeznek a feltűnő károsítások.

Az eperfa-pajzstetű fertőzés tünetei a következők:

Levél: abnormális levélhullás, nekrotikus területek megjelenése, sárgulás, elszáradás.

Gyökér: külső szívogatásnyomok.

Hajtás: elszáradás, kéregelszíneződés, torzulás, külső szívogatás nyomok.

Gyümölcs: csökkent méret, korai lehullás

Egész növény: törpülés, korai öregedés, kiszáradás, a növény elpusztulása.

Védekezés

 Előrejelzés

A pajzstetvek gyakran észrevétlenek maradnak, amíg nem szaporodnak fel annyira, hogy gazdasági kárt okozzanak. Fajspecifikus szexferomon csapdák segítségével a kártevő gazdasági szempontból még elhanyagolható méretű populációjának jelenléte is kimutatható, egyes becslések szerint a tényleges kártételi tünetek megjelenése előtt akár tíz évvel is.

A megfelelő védelemnek alapvető feltétele a kártevő fejlődésének nyomon követése. Szexferomon csapdák segítségével pontosan nyomon követhető a hímek rajzása, továbbá információval szolgál a populáció aktuális méretével kapcsolatban is, ami segítséget nyújthat a kémiai védekezés megfelelő tervezéséhez és időzítéséhez.

Kémiai védekezés

A rovarölő szerek használata lehetőség szerint kerülendő, mivel a természetes ellenségek populációit is megritkítja. Ha mégis szükséges az alkalmazásuk, akkor a védekezés időzítéséhez ismernünk kell azokat az életszakaszokat, amelyekben a pajzstetű leginkább sebezhető. Ez a kagylós pajzstetvek esetében az első lárvastádium. Az első lárvastádium megjelenésének pontos meghatározásához támpontot nyújt a feromoncsapdás hím-rajzás követés, de ezt ki kell egészíteni a hajtások mikroszkópi vizsgálatával, mivel a párzás idejéhez képes a lárvák megjelenése időjárás függvényében elég nagy szórást mutathat. A permetezés megfelelő időzítése fontos, mivel később az egyedek viaszpajzsot képeznek és az igen jó védelmet nyújt nekik a különböző rovarölő szerekkel szemben.

Az ásványi vagy növényi olajos permetezés kombinálva szappanos lemosó permetezéssel hatékonynak bizonyult szabadföldi kísérletekben az eperfa-pajzstetű különböző fejlődési stádiumú alakjaival szemben, mivel a viaszpajzsot bevonva megakadályozza a légzést és az állatok pusztulását okozza. A populáció méretének csökkentéséhez ehhez legideálisabb a tél végén végzett lemosó permetezés. A rovarölőszerek hatásfokát növeli, ha olajos permetezéssel kombinálják azt.

Őszibarack esetén a kémiai védekezést korlátozza, hogy a termésérés ideje egybeesik az eperfa-pajzstetű második generációs lárváinak megjelenésével.

Természetes ellenségek

Az eperfa-pajzstetű elleni védekezésben a természetes ellenségeknek kiemelt szerep jut, mivel a kémia védekezés lehetőségei korlátozottak.

Számos katicabogár (Coleoptera: Coccindellidae) és fátyolka (Neuroptera: Chrysopidae) faj fogyasztja az eperfa-pajzstetűt. Emellett a parazitoidok fajok is jelentős szerepet kapnak a populációszabályozásban. Sok helyen sikerrel alkalmazzák biológiai védekezésként az Encarsia diaspidicola nevű parazitoid fürkészdarázs fajt. Az eperfa-pajzstetű monitorozására szolgáló szexferomon-csapdák vonzó hatást gyakorolnak az adott faj parazitoidjaira is. Magyarországon a feromon csapdás gyűjtések alapján a következő parazitoid fajok a leggyakoribbak: Thomsonisca amathus (Walker 1838), Arrhenophagus sp. (Hymenoptera: Encyrtidae; az eperfa-pajzstetű elsődleges parazitoidjai), Encarsia berlesei (Howard 1906), Encarsia perniciosi (Tower 1832), Encarsia citrina (Crawford 1891) (Hymenoptera: Aphelinidae; az eperfa-pajzstetű, a kaliforniai pajzstetű és több kagylós pajzstetű faj elsődleges parazitoidjai), Coccophagus sp. (Aphelinidae; a pajzstetvek elsődleges parazitoidjai), Aphytis spp. (≈2 faj) (Hymenoptera: Aphelinidae; több kagylós pajzstetű faj elsődleges parazitoidjai).

Agrotechnológia

Ültetés előtt: Kerüljük az eperfa-pajzstetűvel fertőzött dugványok ültetését. Vegyük figyelembe a szélirányt az új facsemeték telepítésekor, mivel azok hamarabb fertőződnek, ha a szélirány felőli oldalon az ültetvény pajzstetűvel már fertőzött.

Növekedési időszakban: Vágjuk le az eperfa-pajzstetűvel fertőzött hajtásokat és égessük el.

Szüret után: Vágjuk le az eperfa-pajzstetűvel fertőzött hajtásokat és gyűjtsünk össze minden fertőzött növényi részt, majd égessük el.

Irodalom

• Bayoumy, M.H., Fetykó, K., Tóbiás, I., Konczné Benedicty, Z., Szita, É., Kozár, F. (2011): A geographical study on Pseudaulacaspis pentagona and its parasitoids in Hungarian highways using pheromone traps and molecular markers. Entomologica Hellenica, 20: 3-17.
• CABI (2017): Invasive Scpesies Compendium: Pseudaulacaspis pentagona. http://www.cabi.org/isc/datasheet/45077.
• EPPO (2002): EPPO Global Database: Pseudaulacaspis pentagona (PSEAPE) datasheet. https://gd.eppo.int/taxon/PSEAPE.
• García Morales, M., Denno, B.D., Miller, D.R., Miller, G.L., Ben-Dov, Y., Hardy, N.B. (2016): ScaleNet: A literature-based model of scale insect biology and systematics. Database. doi:10.1093/database/bav118.
• Kosztarab, M., Kozár, F. (1978): Pajzstetvek – Coccoidea. Akadémiai Kiadó, Budapest.
• Kosztarab, M., Kozár, F. (1988): Scale Insects of Central Europe. Akadémiai Kiadó, Budapest.
• Kozár, F. (1989): Pajzstetvek – Coccoidea. In: Jermy, T., Balázs, K. (eds.): A növényvédelmi állattan kézikönyve 2. Akadémiai Kiadó, Budapest, 193-290.
• Kozár, F. (2003): Alrend: Pajzstetvek – Coccinea. In: Jenser, G., Mészáros, Z., Sáringer, G. (eds.): A szántóföldi és kertészeti növények kártevői: Káros és hasznos állatok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 107-122.
• Kozár, F. (2009): Pajzstetű (Hemiptera: Coccoidea) fajok és a klímaváltozás: vizsgálatok Magyarországi autópályákon. Növényvédelem, 45: 577-588.
• Kozár, F., Konczné Benedicty, Z. (2010): Study on some insect groups in Hungarian highways in relation to climate changes, and transportation. In IENE International Conference on Ecology, Velence.
• Kozár, F., Mazzoni, E., Cravedi, P. (1997): Comparison of flight periods of male Pseudaulacaspis pentagona in Hungary and Northern Italy. In IOBC/wprs Working Group Meeting „Integrated plant protection in stone fruit”, Zaragoza (Spain) 43-49.
• Kozár, F., Nagyné Dávid, A. (1986): The unexpected northward migration of some species of insects in Central Europe and the climatic changes. Anz. Schädlingskde, Pflanzenschutz, Umweltschutz, 59: 90-94.
• Kozár, F., Szita, É., Fetykó, K., Neidert, D., Konczné Benedicty, Z., Kiss, B. (2013): Pajzstetvek, sztrádák, klíma. MTA ATK Növényvédelmi Intézet, Budapest.
• Makó, S., Makóné Buzás, E., Maló, L. (2009): Az eperfa-pajzstetű elleni küzdelem őszibarackosainkban. Agrofórum, 2009/március: 120-124.