Növényvédelmi előrejelzés

Darazsak, hangyák, monília károsítják az érett termést – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

A jelenlegi időjárásban a rovarkártevők csökkenő ütemű terjedése figyelhető meg, míg néhány kórokozó fertőzési lehetőségei javultak.

Szeptember első dekádjában egy hidegfront hatására egycsapásra megszűnt az idei nyárra jellemző forróság. A lehűléssel együtt hosszú hetek után országos eső is jutott a földekre. A későn jött égi áldás már nem tudja helyrehozni az eddig okozott károkat, de sokat javíthat a később betakarításra kerülő növények állapotán.

Az idei szezonban is igen aktív zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák aktivitása nem csökkent, minden növényfajon csoportosan szívogatnak. A kifejlődött imágók mellett nagyon sok a különböző fejlettségű lárva is, így még jó darabig számítani kell a károsításukra. Telelőre vonulásukra még egy ideig várni kell, mindenesetre az épületek nyílászáróit már most érdemes zárva tartani.

Ázsiai márványos poloska kártétele almán
Ázsiai márványos poloska kártétele almán

Az alma- és a körtefajták szürete mellett még most is tart a termés hullása. A gyümölcsök megfelelő színeződése a kapott csapadék, az éjszakai lehűlés hatására csak most fog elindulni, mert eddig hiányoztak hozzá a feltételek.

A kevesebbet termő fajták gyümölcsein megjelentek a kalciumhiányra jellemző foltok, de a hiánypótlás már nem segít a probléma megoldásában. A korábbi években tapasztaltakhoz képest hetekkel korábban leállt az almamoly rajzása, így újabb károsításra már nem kell számítani.

Az érett termést a fákon és a fák alatt még most is tömegesen károsítják a darazsak és a hangyák. A sérült gyümölcsökön napokon belül kialakul a gyümölcsfertőző monília koncentrikus penésztelepe, vagy mumifikálódik a termés.

Gyümölcsmonília birsen
Gyümölcsmonília birsen

A birs most még nem érett a szüretre, de ott szintén megfigyelhető ez a károsodás. A birs fő rovarkárosítója, a keleti gyümölcsmoly utolsó nemzedéke még rajzik ugyan, de a feromoncsapdák már csak néhány egyedet fognak.

A szilvamoly ugyan rajzik még, de egyre kevesebb lepkét fognak a csapdák, a folyamatos betakarítás miatt kémiai beavatkozásra nemigen van lehetőség. A moníliás gyümölcsfertőzés a szilva esetében is gyakori jelenség, az összeérő gyümölcsök könnyedén átfertőzik egymást.

Selyemfényű puszpángmoly
Selyemfényű puszpángmoly

A selyemfényű puszpángmoly elhúzódó rajzása várhatóan a napokban fog tetőzni. A csapdázott lepkék száma országos szinten változatos képet mutat, de már kevés lepke is képes annyi petét lerakni, hogy az ősz folyamán látványosan károsítsák a puszpángot. Ezek a hernyók már az idén nem fognak bábozódni, hanem a hideg idő beálltáig rágják a növényeket, majd hernyó alakban fognak telelni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: őszi vetések bajban

2025. szeptember 14. 08:10

Az ország nagy részén tovább fokozódik az őszi vetések kritikus helyzete. Kártevők csak épphogy láthatók.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: jön a fordulat?

2025. szeptember 8. 08:10

A kukorica érése felgyorsult, a napraforgó deszikkálása zajlik, a szójában ritkuló állományok, a mezei pocok aktivitása pedig nő.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: őszi káosz a kertekben

2025. szeptember 2. 08:10

Őszre készülve: egyes betegségek visszahúzódnak, de a dióburok-fúrólégy, poloskák és rothadások most is nagy károkat okoznak a kertekben.

Hogyan előzhető meg a birs terméseinek moníliás rothadása?

2023. augusztus 17. 04:38

Kérem segítségüket birssel kapcsolatos problémám megoldásában! Hogyan előzhető meg a birs terméseinek moníliás rothadása?

Mitől lesz foltos a birsalmám?

2020. március 31. 08:38

Három birsalmafánk van. Mi miatt van az, hogy amikor ősszel beérik a gyümölcs fekete pöttyök jelennek meg a termésen és nem elállóak emiatt. A tárolás alatt még több pötty jelenik meg, és egy idő után fogyaszthatatlan lesz. Mivel lehet védekezni ellene?

Mi okozza a birs levelének foltosságát?

2018. szeptember 12. 08:33

K. Balázs kérdése: Birsfám levelei foltosodnak, sőt a termésen is megjelentek már a sötétbarna, összeolvadó foltok, egy-egy le is hullott teljes érés előtt. Mi okozhatja ezt és hogyan tudnék védekezni?

Betakarítás mellett a kártevőkről se felejtkezzünk meg

2018. szeptember 26. 07:30

Az őszi rezes- kénes lemosó permetezés elvégzésével, valamint a lehullott levelek összegyűjtésével és komposztálásával sokat tehetünk a jövő évi egészséges lombozat érdekében.