Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: idő kérdése, hogy berobbanjon a fénybogarak rajzása

Agrofórum Online

Március második dekádjában a határ egyre zöldebb arcát mutatja.

Bár az időjárásra a nagyfokú változékonyság a jellemző, a növények fejlődése láthatóan felgyorsult. Még gyakoriak a reggeli fagyok, de napközben már folyamatosan 10 C0 feletti a hőmérséklet. Országos méretű eső továbbra sem volt, egy szakadozott felhőfrontból csak néhány helyen hullott csapadék, helyette inkább az erős, olykor viharos szél a jellemző. A kiszáradt feltalajból többfelé porvihar okozott károkat.

Az őszi kalászos gabonák közül a búza állapota általánosan jónak tekinthető, túlnyomó részt teljes mértékben bebokrosodott, sárgulásos tüneteket csak az idős leveleken látható. Az őszi árpán viszont, elsősorban a kora októberi vetésűeken gyakori a foltszerűen sárguló állomány, ami a nitrogén fejtrágyázás ellenére sem akar javulni. Közelebbről megvizsgálva az ilyen növényeket a levélsárgulás mellett gyenge, fejletlen gyökérzetet figyelhetünk meg. Az ok teljes valószínűséggel az árpa sárga törpülés vírus, mely már az ősz folyamán megfertőzte a növényeket, ugyanis az őszi hosszan tartó gabona levéltetű és kabóca kártétel sikeresen terjesztette a kórokozót. Azokon az árpatáblákon, melyeket később, több esetben a búza után vetettek el, ezeket a vírusos tüneteket nem lehet látni, és a többi kórokozóból is kevesebbet figyelhetünk meg.

A fejlett, buja növekedésű állományokon már most is általánosan előfordul a gabonalisztharmat, a levélfoltosság betegség komplex, de az erősödő terjedést egyelőre a csapadékhiány és a viszonylag alacsony hőmérséklet sikeresen gátolja. Ugyancsak ez vonatkozik az árpa törperozsdára és a sárgarozsdára is, pedig ez utóbbi kórokozó hűvös időben terjed, de hiányzik hozzá a nedvességborítás. Többfelé már késő ősszel elvetették a tavaszi árpát is. Ezek a vetések is szépen fejlődnek. A gabonák rovarkártevői közül egyelőre csak a vetésfehérítő bogarak szórványos betelepedése figyelhető meg. Az általuk okozott levélhámozgatás minimális nagyságú, de jelzi, hogy a hőmérséklet emelkedésével egyedszámuk is gyarapodni fog.

Az őszi káposztarepce szárba indult, a főszáron kifejlett zöldbimbós virágzat figyelhető meg. Azok a termelők, akik az elmúlt napokban védekeztek a veszélyhelyzeti küszöbérték feletti létszámban jelenlevő repce-szárormányos ellen, sikeresen megelőzték a peterakást. Akik várakozó álláspontra helyezkedtek, ott most is tart a tojásrakás a szárban és a levélnyélben. Már csak idő kérdése, hogy berobbanjon a fénybogarak rajzása, így továbbra sem maradhat el a sárgatálas és ragacsos fogólapos megfigyelés és létszámellenőrzés. Ha a felmelegedés gyors lenne, a virágzás gyorsan lezajlana, akkor a fénybogarak károsítása kisebb mértékű lenne. Ellenkező esetben elhúzódhat a repce virágzása, ez pedig növekvő károsítást idézhet elő.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Eső miatt estek az árak Chicagóban

2021. június 25. 06:37

Európában a malmi búza ára 1,1 százalékkal, a kukoricáé 1,5 százalékkal, a repcéé pedig 0,4 százalékkal mérséklődött.

Az időjárás igen kedvező a levéltetű-kolóniák gyors kialakulásához a kelő állományokban

2019. október 15. 11:13

A kedvező időjárásban egyre több őszi árpa és búza bújik elő. A kelő állományok most még a kevés csapadék miatt meglehetősen egyenetlenek. Az 1-2 leveles növényeken máris megjelentek a szárnyas gabona-levéltetű egyedek.

Kiváló hibridek Magyaratádon – 25 éves a KWS

2024. szeptember 12. 10:10

Az idei esztendő is megmutatta, hogy a növényvédelmi problémák vagy a toxinok jelenléte a terményben mennyire meg tudja keseríteni az életünket.

A legjobb fajtákat és a fajtakísérletek résztvevőit is díjazták

2023. január 28. 07:39

A budapesti AGROmashEXPO és Agrárgépshow keretében a GOSZ által rendezett Szántóföldi Szakmai Napon minden vizsgált növényfaj valamennyi éréscsoportjának első három helyezettjét díjazták, valamint oklevelet vehettek át a kísérletben résztvevő fajtatulajdonos vállalatok.