21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Terményárak

Több mint két százalékos plusszal kezdte a hetet a kukorica

Agrofórum Online

Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a terménypiacokon a hét első kereskedési napján, míg kontinensünkön egyértelműen a vevők kerültek fölénybe. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica pedig 2,2 százalékkal drágult, miközben a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Arlan Suderman, a StoneX fő nyersanyagpiaci közgazdásza szerint az El Niño időjárási mintára való átállás hűvösebb hőmérsékletet hozott az Egyesült Államokban a közép-nyugati régióban az elmúlt a hétvégén.

Még mindig szembe kell néznünk azzal a kockázattal, hogy a kukorica és a szójabab trend alatti hozamot hoz, amíg ez az átállás be nem fejeződik az időjárásban. Ennek az átmenetnek a hossza még nem ismert”

– tette hozzá.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) jelentését is várták a kereskedők a piac zárásakor. Suderman szerint a hétvégi „kiábrándító” esőzések „várhatóan további csökkenést eredményeznek az USDA heti terméshaladásról és állapotról szóló jelentésében”.

„A kukorica a kereskedés elején emelkedett, miután a hétvégi esőzések sok kívánnivalót hagytak maguk után” – áll a Stewart-Peterson Inc. Grain Market Insider hírlevelében. Ezt a pluszt záráskor is fel tudta mutatni a termény, hiszen több mint két százalékos pluszt lehetett látni este. Colorado közelében és Michigan államtól keletre már csak gyenge eső várható, és a hétvégén nem esett jelentősebb csapadék.

A szójababot illetően a Grain Market Insider azt közölte, hogy „a szójabab árszintje reggel emelkedett, de nem tartotta a lépést a kukorica növekedésével. A hétvégi szárazság erős faktor volt, de a szójabab egy kicsit tovább várhat az esőre, mielőtt problémát okozna.” Egy százalék alatti mínusszal zárta a napot a szójabab.

Al Kluis, a Kluis Commodity Advisors ügyvezető igazgatója szerint az USDA-jelentés „valószínűleg 2-4%-os csökkenést mutat a kukorica és a szójabab termésbesorolásában”.

Európában a malmi búza 3,75 eurós plusz után 238,25 euróba, a kukorica 2,5 eurós áremelkedést követően 235 euróba, a repce 6,75 eurós megugrás hatására 440 euróba, a takarmánybúza pedig 5 angol fontos plusz után 180,5 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Repce vagy kalászos vetését tervezi? Több és jobb hozamot talajjavítással érhet el!

2023. augusztus 9. 06:10

Hamarosan időszerű lesz az őszi vetésű növényfajok előtti talajmunka és így a szükségszerű talajjavítás is.

A RAPOOL új repcéi 2020-ban

2020. július 2. 15:29

Kiemelkedő olajtartalmú, kompakt, tarlórépa sárgaságvírusának és fómának ellenálló hibridek a portfólióban.

BREAKING NEWS! Repcerekord a KWS közreműködésével

2023. július 20. 08:49

Rekord mennyiségű repcét takarított be az Abaúji Papp Charolais Kft. július 18-án a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Homrogd község határában. Ismét jól vizsgázott a KWS genetikája.

Repce vetőmagok jellemzői a 2019-2020-as szezonban

2020. június 22. 10:06

A Kleffmann és Partner Kft. független piackutató cég, mely 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag a gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag, műtrágya, valamint növényvédő szer piacot. Alábbi összeállításunkkal is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármelyik kutatásunkban segítségünkre voltak. 2019 őszi felmérésünkben 378 gazdaság vett részt, akik a terület 16 százalékát művelték. Mintánk megyére és repce területre is reprezentatív.