Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

Syngenta Kft.

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.

Hibrid őszi árpa, őszi búza, durumbúza valamint rozs  is megtalálható a Syngenta portfóliójában. Széles genetikai bázissal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy évről évre új és a piaci trendekhez igazodó fajtákat/hibrideket kínáljon a termelőknek.
A durumbúza fajtáink olyannyira sikeresek a világban, hogy Európa egyik vezető olasz tésztagyártó vállalata is nagymennyiségben használja alapanyagként a Syngenta fajtáit.

Magyaroszágon 2015-ben debütált a vállalat kalászos kínálata. Ezidáig őszi búza és hibridárpa portfólió állt a magyar gazdák rendelkezésére,de a közeljövőben a termelők megismerkedhetnek durumbúza fajtákkal is.

Az őszi búza fajták sikeresen termeszthetők hazánkban is, az elmúlt évben már több mint, 30.000 hektáron vetettek fémzárolt Syngenta vetőmagot. A Hyvido hibridárpa program keretében bevezetett Jallon hibridet pedig nagyságredileg 5000 hektáron termeszetenek. Ahhoz azonban, hogy maximalizáljuk  hibridárpánk termőképességét szükség van az alábbi agrotechnikai kritériumok betartására:

  • Aprómorzsás magágy
  • 3 cm maximális vetésmélység
  • Őszi gyomkikapcsolás
  • Szárszilárditás
  • Folyamatos fejtrágyázás (2-3 alkalommal)

A Syngenta Magyarországon is a hazai termelői és feldolgozóipari igényeket valamint az exportlehetőségeket figyelembevéve állította össze a kalászos fajtakínálatát. Nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt években/ évtizedben a búza minőségével kapcsolatos fókuszpontok átalakulását és értékmérő tulajdonságokat érintő változásokat. A kiemelkedő sikér és fehérje paramétereket egyre kevésbé honorálta a felvásárlópiac, ehelyett a közepes, európai átlagnak megfelelő, de azt stabilan teljesítő őszi búzát lehetett könnyen, akár tárolás nélkül is értékesíteni. Ez a piaci elmozdulás a búzanemesítést is meghatározta, s a Syngenta magyarországi búzafajtaválasztékának gerincét adó fajták is ebbe a trendbe illenek be.

Mire törekszünk a búza vetőmagkínálatunk kialakításakor?

  • stabil minőség
  • évjárati hatásokat jobban toleráló fajták
  • kimagasló terméspotenciál

A kínálatunk egyik alappillére  a SY Moisson fajta, mely méltán kapta a hibridbúzák kihivója címet. Stabilan teljesíti az alap minőségi csoport értékeit, akár 10 t/ha termésszinten is.

Falado őszi búzánk igazi rekordernek bizonyult az elmúlt években. Az országos fajtasorok első helyezésén kívül már nagyüzemi eredményekből is láthatták a gazdálkodók, hogy rekord termés mellett sem kell lemondani a jó malmi paraméterekről ennek a fajtának a termesztésekor.

Az intenzív búzatermelés másik ága a kifejezetten magas beltartalmi paraméter igényeket támasztó hazai és külföldi exportkereslet kielégítése.  Ebbe a szegmensbe illeszkedik a Bologna javítóbúza, mely a többi Syngenta genetikát képviselő fajtához hasonlóan kiválóan terem extra minőségi paraméterek mellett, mely eddig szinte ismeretlen volt a hazai szereplők számára.

Az elmúlt évek kiszámíthatatlan időjárási körülményei rámutattak egy fontos fajtaválasztási kritériumra azokban a régiókban, melyek fokozottan kitettek az aszálynak  vagy hőstressznek.  Ilyen helyeken gazdálkodóknak javasoljuk az Illico malmi fajtánkat, amely  kifejezetten jól bírja  a hőstresszes , kitett körülményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KWS kukoricahibridek: a jövő terméshozama

2024. december 18. 10:10

A kukoricatermesztés során számos tényező befolyásolja a terméshozamot, beleértve az időjárási viszonyokat, a talajminőséget és a kártevők jelenlétét.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Elatus Era – Prémium megoldás a kalászosok növénykórtani problémáira

2022. április 5. 14:16

Régóta ismert tény, hogy a növénytermesztés jellegzetesen időjárásnak kitett ágazat, illetve tevékenység. Sikerességét nagymértékben befolyásolja az ismert tényezőkön (táblaválasztás, fajta- vagy hibridválasztás, alkalmazott növényvédelem stb.) túl az adott évjáratban lehulló csapadék mennyisége és eloszlása.

Másfél hónapja hőhullám és aszály uralkodik Skandináviában

2018. július 25. 10:15

A takarmány hiánya már több tehenészetet arra kényszerített, hogy állományuk nagy részét a vágóhídra küldjék.

Termelési kockázat mérséklése = megbízhatóan magasabb termés

2019. december 18. 14:02

Megfelelő termőhely választás esetén, jó előveteménnyel, jó tápanyag-ellátottság mellett, kiegészítve jelen hibrid esetében egy optimális vetésidő választással az SY Premeo kiváló tőszámreakciót mutatott.

Vírusrezisztens zöldségfajtákat mutat be a Syngenta a Fruit Logisticán

2024. február 7. 15:10

Több díjnyertes zöldségfajtája mellett számos innovatív újdonsággal várja a Syngenta Zöldségvetőmag üzletága a közönséget a 2024-es Fruit Logistica kiállításon, amelynek Berlin ad otthont február 7-9. között.