Növényvédelmi előrejelzés

Védekezni kell az aranka és a hamuszürke szárkorhadás ellen, egyre több a gyapottok bagolylepke

Agrofórum Online

A hetek óta tartó hőségnek csak az augusztus közepén érkezett kisebb hidegfront vetett véget, de a nappali hőmérsékletek így sem csökkentek 30 Celsius-fok alá, inkább az éjszakák lettek kissé frissítőbbek. A tartós meleg hatására szántóföldön és a kertészetekben is rohamosan érnek a növények, tartják időbeli előnyüket más évekhez viszonyítva.

Ha nem lesz sok csapadék, akkor biztonságban van a napraforgó

Sokéves tapasztalatok alapján a napraforgó deszikkálására augusztus utolsó dekádjában- szeptember első napjaiban kerül sor. Most a termelők jó része már túl van ezen a feladaton, mert a kaszatok nedvességtartalma természetes száradás következtében 20 % alá csökkent, viszont a tányér és a szár még jórészt vizes.

A vegyszeres termésszárítás előtti határszemlék tapasztalatai alapján a legtöbb megbetegedést a hamuszürke szárkorhadás kórokozója, a Macrophomina phaseoli okozta, mellette az egyéb betegségek kisebb kárt idéztek elő. A szárakon és lombozaton kisebb mértékben még megfigyelhető volt az alternáriás levél- és szárfoltosság, a tányérokon pedig a szürke- és fehérpenészes rothadás tünete. Ha az aratás idejéig nem hull jelentősebb mennyiségű csapadék, ezekből a fertőzésekből nem keletkezik nagyobb mértékű kár.

Az aratás gyorsaságán múlik…

kukoricaállományok állapotán is megfigyelhető a hőségnapok káros hatása. Még megfelelő nedvességellátottság mellet is megégtek a felső levelek és megkezdődött a természetes száradás.

Az előrehaladott érés ellenére még most is a gyapottok bagolylepke rajzás erősödése figyelhető meg a feromoncsapdák fogási adatai alapján. A kártételi viszonyok alapján már most készülni kell arra, hogy csak az időjárási tényezőkön és az aratás gyorsaságán fog múlni, hogy mekkora lesz a bagolylepke által okozott kár, illetve a kár mértékéhez szorosan kapcsolódó fuzáriumos csőpenész fertőzés nagysága.

Az eddig igen intenzív amerikai kukoricabogár rajzás immár a múlté, egyre kevesebb a bogár a kukorica csöveken. A kukoricamoly második nemzedékének lepkéi legintenzívebben augusztus első hetében repültek, azóta a rajzás mértéke csökkenő tendenciát mutat. Az érőfélben levő növényeken már jól megfigyelhető a korábbi fertőzésekből eredő címer- és szártörés.

Mezei pocok, aranka

Most zajlott le a lucerna kaszálás negyedik szakasza. A tarlókon jól látható az aranka fertőzés foltjai, ezért most végezzék el a foltok vegyszeres perzselését a további fertőzések megelőzése érdekében. Az évelő pillangós területek mezei pocok fertőzöttsége jelenleg csak kevés helyen haladja meg a veszélyességi küszöbértéket jelentő 1 db/ 100 m2-es szintet. Ennél magasabb fertőzöttség inkább az árokpartokra és a ruderális területekre jellemző.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Időszerű a fuzáriózis elleni védekezés

2023. május 25. 05:36

Az őszi búzát megfertőző kórokozók által előidézett növénybetegségek közül a gazdálkodók számára az egyik legnehezebben leküzdhető akadályt a kalászfuzáriózis jelenti.

A borsó-aknázólégy

2019. január 19. 05:38

Az inváziós kártevők sorozatban ezúttal a borsó-aknázólégy földrajzi elterjedését, biológiáját, tápnövénykörét és az ellene való védekezés lehetőségeit mutatjuk be.

Intenzív búzafajtákhoz hatékony növényvédelmi technológia

2021. április 22. 10:48

2021. március elején az látszott, hogy a tél hiánya miatt ismét számítani lehet a kórokozók korai megjelenésére. A különböző szintű védekezési programokhoz a Bayer 2021-ben négy kalászos fungicidet ajánl.

BASF együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért

2019. november 6. 09:02

A fenntarthatóság eszméje csak akkor válhat a termelők hétköznapi valóságává, ha gazdaságilag is megvalósítható megoldások születnek, ehhez pedig szükség van az innovációra, a digitalizációra és a megfelelő szabályozó környezetre.