Növényvédelem

Repce helyzetkép és aktualitások október végén

DEKALB

Idén ősszel az átlagosnál jóval nagyobb arányban találunk heterogén repceállományokat az országban, hol a vetés utáni csapadékhiány, hol éppen a jelentős mennyiségű csapóesők okozta vontatott kelés miatt. Vannak területek, ahol az állományok jobban tartják magukat és egységesebbek, elegendő vízkapacitás és tápanyag áll rendelkezésükre a talajban. A közös mindkét típusú területben: a jelenleg tapasztalható „őszi tavasz” további kihívások elé állít minket.

Az indiánnyár kitolódik, erre a hétre az előrejelzés napközben 20-24°C körüli hőmérsékleteket is jósol, a legtöbb helyen éjszaka is csak 8-10°C körüli értéket várhatunk.

Különösen ott, ahol némi csapadék is érkezett, tartani lehet attól, hogy a repce tenyészőcsúcsa növekedésnek indul. Ebben az esetben indokolt lehet elvégezni egy (akár a második!) regulátoros kezelést, amit érdemes lombtrágyával kiegészíteni.

Ne felejtsük el! A regulátor nem csupán a télállósság miatt fontos, hanem a növény majdani tavaszi regenerálódását és indulását is segíti. A repce termésmennyiségének 70-80%-a ősszel dől el, így kiemelt fontosságú minden őszi technológiai lépés.

Hogyan állapíthatjuk meg, hogy szükség van-e még ilyenkor regulátoros kezelésre? (Vagy akár már a második kezelésre)

• Árulkodó jel, ha belenézünk az állományba és a szél „bele tud kapni” a levelekbe, felágaskodnak a növények.
Emeljünk ki pár növényt, óvatosan, hogy ne sérüljön a gyökerük.
Vágjuk hosszában félbe a gyökeret, gyökérnyakat és a tenyészőcsúcsi részt, metszetet készítve.
• Vizsgáljuk meg a tenyészőcsúcs keresztmetszetét!
• Ha az már nem kör vagy szív alakú (1. kép), hanem elkezd hosszúkássá válni (2. kép), megnyúlni, akkor indokolt lehet egy (akár második) regulátoros kezelés.

1. kép

2. kép

Az őszi regulátoros kezelés mellé érdemes levéltrágyát is keverni. Nehéz fejlődési körülmények esetén ősszel kimondottan ajánlott a kén, a bór, a cink, a mangán és a molibdén kijuttatása. Ősszel sokan megfeledkeznek a kénről, pedig többek között a kén segíti a N-hasznosulást is és növeli a télállóságot. Az ősszel kijuttatott bór segíti a gyökérnyak és a gyökérzet megerősödését, az egészséges szövetképzést. A cink növeli a gyökérzet betegségekkel szembeni ellenállóságát. A mangán, a magnézium és a molibdén szintén támogatják a repcét a kedvezőtlen időszakban.

A piacon már számos, komplex levéltrágya elérhető, amelyek tartalmazzák a felsorolt elemeket különböző kombinációkban és segítik a repcét a kritikus őszi körülmények között.

(A különböző növényvédő szerek és lombtrágyák keverhetőségéről mindig tájékozódjunk a kijuttatás előtt a forgalmazók weboldalán vagy szaktanácsadóiknál!)

Jelen időjárási körülmények között, a megkésett vetéseknél is érdemes ezt a kezelést elvégezni, ha az állomány 50%-a elérte már a 4 leveles állapotot október végére.

(Akkor is, ha a tenyészőcsúcs ott még nem indult megnyúlásnak.)

A leggyengébb és hiányos állományok esetében, ha a terület felszámolásán gondolkozunk, érdemes meghagyni az állományt (3. és 4. kép), ha október végén a gyengébb területrészeken négyzetméterenként legalább 8-12 növényt találunk (akkor is, ha azok nem egységes fejlettségi stádiumban vannak).

3. kép

4. kép

Tavasszal, kedvezőbb talajadottságú területeken és intenzív technológiai szint mellett, ha négyzetméterenként legalább 8-10 egészséges növény található a területen, ajánlott tovább gondozni az állományt, mert a repce bámulatos módon képes kompenzálni, különösen tágabb térállásban. De erről bővebben: majd február végén beszéljünk!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Növényvédő szerek: két hatóanyagot betilthat az Európai Unió

2024. december 12. 09:10

Az Európai Bizottság visszavonhatja két hatóanyag, a flufenacet és a flutolanil növényvédelmi engedélyét. Egyelőre javaslattervezetekről van szó.

Ha enyhe lesz a tél, megint küzdhetünk a mezei pockokkal

2024. november 26. 13:10

Most érdemes körülnézni a szántóföldön és környékén és felmérni, hogy milyen a pocokhelyzet. A legjobb védekezés ebben az esetben is a megelőzés.

Szappanszerű anyagokat tartalmazó növényeket tesztelnek kártevőirtásra

2024. november 25. 14:40

A bionövényvédelemben, de más területeken is kiválóan felhasználhatóak a szántóföldön megtermelt fehérjenövényekből kivont szaponinok.

Az éghajlatváltozás csökkenti a gyomirtó szerek hatékonyságát

2024. november 22. 16:10

A gyomirtó szerek maximális hatékonyságához optimális körülmények a klímaváltozás miatt egyre ritkábbak. Mire kell felkészülnünk?

Megjelentek a virágbimbók a parlagfüvön

2022. június 30. 09:24

A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott.

Hogyan védekezzünk hatékonyan, organikusan a liszteskék ellen?

2023. szeptember 1. 15:10

Szobanövényekre és üvegházban termesztett növényekre egyaránt veszélyes egy apró kis rovarféle, amely nem elég, hogy táplálkozási szokásaival károsítja az állományt, de számos vírus terjesztéséért is felelős. Ismerjük meg a liszteskéket!

A gombákra kell a leginkább figyelni

2024. július 1. 15:40

Az időjárás továbbra is kedvez a gombák szaporodásának. Akik a szőlő lisztharmata ellen nem védekeztek, azok valószínűleg szüretelni sem fognak idén. Figyelnünk kell a levéltetvek terjedésére is, hiszen az időjárás kedvező életfeltételeket teremt számukra, és ne feledkezzünk meg a poloskákról és burgonyabogarakról sem.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: hamarosan időszerűvé válik a tavaszi regulátoros kezelés

2023. március 7. 09:23

Március közepén továbbra is gyakran borús, hűvös az időjárás. A nappali maximum hőmérséklet nem éri el a 10 C0 fokot, viszont már ritkulnak az éjszakai fagyok.