23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor
Terményárak

Terményárak: megújuló remények – enyhe áremelkedéssel

Agrofórum Online

A lanyha forgalom és a különösebb új hírek hiánya az elmúlt két hétben gyengülést hozott a főbb piacokon és csak az időszak végére jött el a fordulat.

A gabonafélék ára vett először fordulatot, azonban ez inkább technikai tényezők miatt következett be. A tőzsdei jegyzések mind az USA-ban, mind Európában olyan értékeket értek el, melyek korábbi minimumok közelébe kerültek és ez a korábbi eladási pozíciók lezárását vagyis vételi hullám elindulását eredményezte. Ennek eredménye lett, hogy az előző hét folyamán lassú emelkedés kezdődött.

Az olajosmagvak esetében ez nem volt egyértelmű, ott más tényezők is szerepet kaptak, így a repce jegyzése nem tudott visszafordulni – továbbra is inkább lanyhulásra hajló maradt. A hangulatot az is befolyásolta, hogy november utolsó napjaiban újabb találkozóra kerül sor a tervek szerint az amerikai és a kínai elnök között és ennek elsősorban a szójabab piacának rendeződése lehet az eredménye.

A helyzet változását az is mutatja, hogy a szójabab piacán a kereslet hirtelen lecsökkent az amerikai árut helyettesítő brazil áru iránt és emiatt a fizetett árak jelentősen csökkenni kezdtek. Ezzel egyidőben az esetleges amerikai kínálat is megjelenhet és mivel ott rekord-termést takarítottak be és az exportnál az eddigi lemaradás pótlása majd csak alacsonyabb árszintet eredményezhet. Ez vezetett az olajosmagvak piacának további gyengeségéhez.

A gabonaféléknél továbbra is határozottan látszik a jelentős többlet miatti kínálati nyomás, de ez most átmenetileg csökkenhet, mert a legnagyobb kínálatot adó orosz és ukrán területeken rövidesen várható hideg, fagyos idő miatt az export lassulhat.

Mindezek mellett az európai export ajánlatok nem tudtak versenyképesekké válni, a 200,-EUR/to fölötti búza árakat a piacok nem fizették meg. A legutóbbi üzletek árszintje is azt mutatja, az USA-ból és a fekete-tengeri ajánlatok mellett nem tudtak a kereskedők ajánlatot adni. A legutóbbi egyiptomi tender eredménye azt is mutatja, hogy a korábbi „visszafogottabb” eladók lényegesen nagyobb tételekkel versenyeztek. Míg nem is túl régen egyetlen ajánlatot sem kapott a vevő, most a meghirdetett 240 ezer tonnás tenderre 13 cég összesen 17 ajánlatot adott. Az ajánlatok 60 ezer tonnás hajókra vonatkoztak január 10 és 20 között szállítással. Az elfogadott ajánlatok között egy orosz, egy román és két amerikai hajó szerepelt és az egyes ajánlatok között csak néhány USD/to-s eltérés volt. A jelentések kiemelték, hogy az amerikai tételek jelenléte egyértelműen az ottani piaci helyzet változására utal – a chicagói jegyzés emelkedésére nem számítanak.

A kukorica jegyzésénél a novemberi határidő kifutása és az EU-n belüli új szállítási irányok okozta árcsökkenés is meg tudott torpanni és az elmúlt héten összességében tartott, sőt kicsit emelkedő árszint alakult ki. Ez azonban nem jelent fordulatot, csak a korábbi mélypontok fölötti kereskedést.

A következő időszakban Európában és a Fekete-tenger térségében is a rendelkezésre álló árualapok exportcélú kiszállításának ütemezése lesz a meghatározó tényező. A búzánál az EU28-ak kivitele jelentősen elmarad az időarányosan tervezettől, míg a kukorica esetében az ukrán lehetőségek adnának havi közel 2,5 millió tonnás feladatot – de eddig ezt a szintet nem tudták elérni. Térségünk forgalmát ezért továbbra is az időről-időre kényszerből agresszívvá váló eladók fogják meghatározni, a vevők várhatóan inkább továbbra is a kivárásra játszanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Trump vámfenyegetése visszafogta a kukorica drágulását

2025. május 24. 11:10

Európában a malmi búza 2,5 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a repce 1,1 százalékkal, takarmánybúza 2,4 százalékkal került többe.

Az esőzések fogták vissza a búza drágulását

2025. május 17. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 2,3 százalékkal, a repce 1,6 százalékkal került többe ezen a héten.

Az időjárásra figyelnek a terménykereskedők

2025. május 10. 11:10

Európában a héten a malmi búza 1,4 százalékkal, a kukorica 3,5 százalékkal, a repce 4,5 százalékkal került kevesebbe, a takarmánybúza 1,3 százalékos áremelkedést ért el.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

A szójabab árcsökkenése magával húzta a búza és a kukorica kurzusát

2023. június 15. 06:36

A szójabab esetében a keresleti forgalom negatívuma 1,6 millió tonna visszaesés az Európai Unió szójabab importjában.

Elmarad az előzetes várakozásoktól az exportértékesítés

2023. március 24. 07:36

A chicagói határidős kukorica árának mozgása megfordult és növekedésből csökkenésre váltott, így csütörtökön alacsonyabb értéken zárt.

JANOSH. Az új repcegeneráció tudásával felvértezve

2024. július 9. 11:40

A RAPOOL új hibridje szántástól az aratásig kamatoztatja kiemelkedő genetikai képességeit, aminek végeredménye a kiemelkedően magas hozam.

Megjelent és ingyenesen letölthető a Nufarmer Magazin őszi száma (pdf)

2019. szeptember 10. 16:34

A tarlókezeléstől a csávázáson, majd a vetésen át egészen a téli nyugalmi állapotig lépésről lépésre foglalkozunk az aktuális teendőkkel, kollégáinkon kívül gyakorló szakemberek is megosztják tapasztalataikat, javaslataikat.