Állattenyésztés

Nehéz lesz a szarvasmarha-ágazatnak a kibocsátáscsökkentés

Agrofórum Online

Még a 2021-es glasgow-i COP26 klímacsúcson több mint 100 ország csatlakozott a globális metánegyezményhez, amely azt a célt fogalmazta meg, hogy 2030-ig 30%-kal csökkentik a globális metánkibocsátást. Egy évvel később az Egyesült Államok bejelentette a COP27-en, hogy új lapot nyit, és 20 milliárd dollárt fektetne be a metánkibocsátás csökkentésére.

A kezdeményezés azonban az élelmiszer-ágazatra összpontosít, a legtöbb metáncsökkentési erőfeszítést itt akarja elérni. A legnagyobb metánkibocsátó, körülbelül 40%-kal a mezőgazdaság. Ennek ellenére a szabályozó hatóságok szerte a világon csak lassan kezdenek megbirkózni ezzel a kérdéssel, és mindössze 16 ország tűzte ki célul a metánkibocsátás csökkentését a mezőgazdaságban, miközben az iparban is lennének teendők.

Konkrét célok nélkül

A marhahús- és tejtermelők számára is számos országban vakfolt a terület, bár a szarvasmarha-ágazat felelős a mezőgazdasági metánkibocsátás több mint 70 százalékáért a szakértők szerint. Míg a világ 60 legnagyobb fehérjetermelőjének 82%-a tette nyilvánossá általános kibocsátási adatait, közülük csak öt vállalat a metánkibocsátását. Ráadásul csak hárman határoztak meg konkrét célokat a metánkibocsátás csökkentésére.

2023-ban a Danone lett az első olyan nagy élelmiszeripari vállalat, amely konkrét célt fogadott el a metán mennyiségének 2030-ra történő 30%-os csökkentésére a tejtermelésben.

A tejágazat számára fontos fejlemény történt a tavalyi COP28-on, amikor fél tucat márka, köztük a Bel Group, a Nestle, a Danone, a General Mills és a Lactalis American Group csatlakozott a tejipari metáncsökkentési akciószövetséghez. Ebben vállalták, hogy jelentést állítanak össze éves metánkibocsátásukról, és nyilvános cselekvési tervet készítenek ezek csökkentésére az idei év végéig. A Clover Sonoma és a Starbucks áprilisban csatlakozott a szövetséghez.

Termelékenységi kérdés

Szakértők szerint a vállalatok kezdik belátni, hogy itt valóban az üzletmenet folytonosságáról, az ellátási lánc rugalmasságáról és kockázatáról van szó. A szarvasmarha-tenyésztők és a tejtermelők az éghajlati hatások frontvonalában állnak, amelyek már itt vannak. Aszályok, áradások, erdőtüzek okoznak stresszt az állatállományban és hatással vannak a termelékenységre.

Növényi alapú származékok

A Nestlé például a metáncsökkentését a jobb mezőgazdasági gyakorlatok ösztönzésével érné el, és megmutatta a tejtermelőknek, hogyan növelhetik bevételeiket és csökkenthetik kibocsátásukat egyidejűleg. Számos versenytársával együtt a Nestlé is a tejtermékek növényi alapú származékokkal való helyettesítését tervezi egyes termékkészítményekben – számolt be a Reuters brit hírügynökség.

Ára van a környezetvédelmi intézkedéseknek

A metán a fermentáció mellékterméke, amivel a tehén gyomrában lévő baktériumok a füvet energiává alakítják – magyarázza Duncan Williams, a fenntarthatósági non-profit Forum for the Future élelmiszer- és regeneratív mezőgazdasági igazgatója. Minél durvább a rost, például a szalma és a széna, annál nehezebben bomlik le, és annál több metánt termelnek a mikrobák az erjedés során.

A szervezet egyetért abban, hogy az olyan étrend-kiegészítők, mint a Bovaer, fontos előrelépést jelentenek a kibocsátás elleni küzdelemben, de felteszik a kérdést: „Ki fog fizetni érte, amikor a tejtermelők árrése már olyan alacsony?”

Kulcsfontosságú a fogyasztói hozzáállás

Miközben a metáncsökkentés piacai kezdenek kialakulni, különösen az Egyesült Államokban, kulcsfontosságú, hogy a termékekkel egy időben változzon a fogyasztói hozzáállás is, hiszen ez kell ahhoz, hogy a metánkibocsátás-csökkentési célokat széles körben elfogadják.

A teljes hús- és tejiparnak holisztikusabb módon kell kezelnie a metánkibocsátást a szakértők szerint, többek között innovációval, hogy szelektív tenyésztési programokkal csökkentsék a kibocsátást.

Szabályozói felelősség

A Danone pénzügyi igazgatója, Juergen Esser szerint fontos, hogy a szabályozó hatóságok támogassák azon vállalatok erőfeszítéseit, amelyek a metánkibocsátás csökkentése érdekében tesznek lépéseket.

„Amikor a Danone bejelentette, hogy ígéretet tett a metánkibocsátás csökkentésére, mi voltunk az első olyan vállalat a világon, amely ezt megtette. A társainktól kapott visszhang nem volt pozitív, mert ez nyomást gyakorol másokra – mondta. – De a mezőgazdaságban dolgozók számára ez a módja annak, hogy csökkentsük a metánkibocsátást, ami nem egyszerű. Ez egy olyan kezdeményezés, amely hatással van az iparágra, és szabályozó hatóságoknak is el kell fogadniuk az érveket.”

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Elképesztő! A telep, ahol a galamboknak már semmi esélyük

2025. november 24. 07:10

A gazdák már majdnem feladták, amikor bevetettek egy döbbenetes módszert – a ragadozó madarak percek alatt rendet tettek a telepen.

Ez a kutyák kedvenc szava, sokat elárul házi kedvenceinkről

2025. november 21. 09:10

A kutyák nemcsak a szövegkörnyezet alapján találják ki az emberi szavak jelentését, de valóban értik is azokat. Melyik lehet a kedvencük?

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

A halból készült tej előnyei

2024. december 3. 08:10

Van egy ország, ahol ugyan kevés tejelő szarvasmarha él, de egy meglepő ötlettel abból készítenek „tejet”, amiből viszont sok van: halból.