Életmód, gasztronómia

Megizzasztott kolbász is kerül az elfeledett magyar paraszti ételbe, ma is megfelelne reggelinek

Agrofórum Online

Jó néhány étele elveszett mára a hagyományos magyar paraszti konyhának, pedig a kófic is érdemes lett volna a megőrzésre.

A hagyományos magyar paraszti konyha kalóriadús ételeket tartalmazott, hiszen a kézzel végzett mezőgazdasági munkákhoz egykoron elkelt az erő. Bár a „reggelizz úgy, mint egy király” kitétel nem feltétlenül a paraszti elődeinkre vonatkozott, a nap első étkezésén igyekeztek mindig valamilyen zsíros, magas energiatartalmú ételt fogyasztani. Egy kissé elfeledett népi ínyencség ezt azért nem feltétlenül támasztja alá.

A kófic nevet az ország középső részén jól ismerik, bár talán másfelé is, ám egyéb tájakon „hitvány, semmirekellő ember” értelemben. A Sárközben viszont tudják, hogy ez egy hagyományos paraszti ételt jelöl, ami talán nem túl minőségi, kissé „összekotyvasztott”, ám reggelinek sokszor megtette. Tolnától északra, a Pakshoz közeli Uszód községben fokhagyma, liszt, törött paprika, olvasztott zsír és tojás jelentették a fő hozzávalókat, néha ecet és friss kenyér is került bele.

A pontos receptért KATTINTSON!

A felsorolás alapján látható, hogy a kófic alapváltozata nem túl laktató étel, a Sárközben ezért adtak hozzá húsféléket is. A fokhagymás kófic buggyantott tojással már sokkal kiadósabbnak bizonyult, hiszen füstölt szalonna és kolbász is került bele. A füstölt szalonnát kakastaréj formában beirdalták, kisütötték, vagyis külön készítették el a kófictól. A karikára vágott kolbászt is másik serpenyőben „izzasztották meg”, és utólag adták a tojásos ételhez.

Ez a recept itt található: KATTINTSON!

Amint látjuk, Sárközben a kófic elsősorban mártásféleséget jelentett, ezt egészítették ki a „kalóriabombának” számító hústermékekkel. Általában reggelire fogyasztották, és akkor már egy nehezebb munkanapon, például aratás idején is kibírták vele az ebédig.

Kófic és más paraszti ételek Uszód környékéről:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Előkerült a húsleves több évszázados receptje, valami egészen szokatlan van benne

2026. szeptember 26. 09:10

A húsleves a 18. században már a magyar paraszti konyhában is ismert volt, bár a drága alapanyagok miatt alighanem ritkán készíthették.

A magyar paraszti konyha „titkos” étele, amit ma már alig ismer valaki

2026. augusztus 16. 09:10

Léteznek a magyar népi gasztronómiának olyan ételei, amelyek sohasem voltak országosan ismertek, csupán egy-egy tájegységre jellemzőek.

Mit ettek a parasztok a lecsó előtt? Elfeledett paradicsomos étel a magyar falvakból

2026. szeptember 4. 09:10

Ki hinné, hogy egy alapvetően krumplis paraszti étel némi paradicsommal „megbolondítható”, és a mai kor igényeinek megfelelően alakítható át?

Hihetetlen alapanyag került a hagyományos magyar népi ételbe – vajon jobb lett tőle?

2026. szeptember 13. 09:10

Vajon nem szentségtörés-e, ha egy hagyományos népi ételt új hozzávalóval próbálunk új életre kelteni? A lecsó élvezhetőségén ez aligha ront.