Növénytermesztés

Javában zajlik a vetés a megyékben

Agrofórum Online

A kalászosok közül már elvetették a tavaszi búzát, az árpát, a zabot, valamint a cukorrépa és a zöldborsó több mint felét is. Fontos lenne a csapadék az őszi növénykultúráknak az optimális kelés elősegítéséhez is. A NAK gazdáktól származó adatai szerint idén is több mint egymillió hektáron termelnek majd kukoricát.

Javában zajlik a talaj-előkészítés és a magágyak megteremtése, a déli megyékben a talaj felső, négy-öt centiméteres része ki van száradva, ez gondot okoz a vetésnél – mondta a Magyar Hírlapnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője. Süle Katalin közölte: kevés a csapadék, télen sem volt sok hó. A februárban kialakult belvízfoltok visszahúzódtak a nap és a szél hatására. A téli hideg idő felfagyásokat nem okozott. A szóvivő hangsúlyozta: a tavaszi árpa, a magborsó és a zab vetési készültsége a vártnál előrehaladottabb állapotban van, a megyék zömében már jórészt a földben vannak ezek a magvak. A cukorrépa és a zöldborsó több mint ötven, a burgonyának pedig a negyvenkét százalékát már elvetették. Csongrád megyében már befejeződött a hideg hajtatott fóliás és a fátyolfóliás burgonya vetése is.

Ha marad a melegebb időjárás, azaz a levegő és a talaj hőmérséklete is kedvező lesz, akkor már a napokban megkezdhetik a szója és a kukorica vetését is. Egyébként a kukoricának van a legnagyobb vetésterülete az országban, a NAK gazdáktól származó adatai alapján ebben az esztendőben is több mint egymillió hektáron termelnek tengerit.

Süle Katalin, aki a NAK Zala megyei elnöki posztját is betölti, hangsúlyozta: ahogyan az őszi kultúrák, a tavaszi vetések esetében is nagyon fontos lenne a csapadék az optimális keléshez. Hozzáfűzte: a határszemlék már megkezdődtek. Az őszi kalászosok fejtrágyázási munkálatai is felgyorsultak, a gazdák kora tavasszal juttatják ki a hatóanyagokat a bokrosodás elősegítésére. Ugyancsak zajlik a gyomirtás, például a kalászosoknál és az őszi káposztarepcénél.

A kalászosok közül már elvetették a tavaszi búzát, az árpát és a zabot, mintegy ötvenezer hektáron, ahogyan a cukorrépa nagy részét is – mondta a Magyar Hírlapnak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Vancsura József. Hozzáfűzte: a mák már március elején a földbe került, a kukorica és a napraforgó vetését a napokban kezdik meg, az optimális talajhőmérséklet 12 fok felett van, s a munkálatokkal május elejére végezhetnek. Az elnök úgy fogalmazott: az őszi vetésű búza és repce már szenvedett a vízhiánytól, ezért örültek a pénteki esőnek, de több csapadékra lenne szükség.

Hazánkban az évi másfél millió hektáros kalászos gabona vetésterületen túlnyomórészt őszi vetésű gabonákat termesztünk. Ennek fő oka, hogy az ősziek lényegesen többet teremnek a tavasziaknál – olvasható a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. tanulmányában. Előfordul azonban, hogy a betervezett őszi vetéseket – főleg időjárási okokból – még megkésve sem tudják jó minőségben elvégezni, így a vetésforgó rendszer megtartása érdekében tavaszi kalászosokkal vetik be a területet. Egyéb okai is vannak a tavaszi vetésnek, például söripari célra még mindig inkább tavaszi kétsoros árpát használnak, hiszen az szolgáltatja a legkiválóbb alapanyagot.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

A javuló kínálati kilátások húzzák vissza a búza árát

2023. november 8. 15:10

Amerikában inkább eladói fölény érződött a keddi kereskedésben, míg Európában kiegyensúlyozottabb volt az összkép. Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,1 százalékkal lett olcsóbb, miközben a repce 1,5 százalékkal drágult. Európában a malmi búza ára stagnált, a kukorica és a repce olcsóbb lett, a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: megjelentek a sárgarozsda első tünetei

2022. május 17. 08:36

A növények intenzív fejlődésével párhuzamosan a most kelő, elsősorban a T4-es életformába tartozó gyomnövényekkel kell megküzdeni.

Romlottak az uniós búza és az árpa hozamkilátásai

2019. április 15. 09:47

Öröm az ürömben, hogy még a mérsékelt előrejelzés is 14 százalékkal magasabb érték a tavalyi terméseredménynél.

Újra drágult a búza

2024. május 24. 13:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce drágult.