Kukorica, szója, napraforgó, cirok – Minden egy helyen, Szegeden
A Gabonakutató Nonprofit Kft. szeptember 5-én tartotta Kiszombor Dénes majorban a címben felsorolt növények országos fajtabemutatóját.
A megnyitót és a vendégek köszöntését Dr. Szarka Béla, a nemrégiben debütált ügyvezető igazgató tartotta, aki elmondta, hogy oda tért vissza, ahol egykor, mint fiatal kutató az intézet munkatársa volt. Ezért nem ismeretlen számára az itt folyó munka, és a munkatársak jelentős része sem.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_1.jpg)
A kukoricával kapcsolatban elismeréssel szólt a kutatók munkájáról, mivel a rendkívül erős mezőnyben is sikerült helytállniuk. Ennek köszönhető, hogy minden ötödik zsák kukorica – amit a termelők megvásárolnak – szegedi hibrid.
*
Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója, egyetemi tanár, a korábbi években is rendszeresen tartott előadást, köszöntőt a szegedi rendezvényeken, most pedig már hivatalból is, mint aki az FM alá tartozó kutatóintézetek munkájának koordinációját végző intézmény vezetője.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_2.jpg)
Előadása során méltatta az itt folyó nemesítési munkát, amelynek eredményei nem állnak meg a határainknál, mivel a szegedi fajták számos országba eljutnak, ezzel is öregbítve a hazai nemesítés nemzetközileg is elismert hírnevét.
Kitért az öntözésre is, amit a kukorica, és még néhány vízigényes növény vetőmagtermesztése esetén nélkülözhetetlen technológiai elemként említett. Ebben nem sokat léptünk előre, pedig a lehetőségeink és a források is meglennének rá.
Jó munkát, eredményes tanácskozást és a hasznosítható ismeretek elsajátítását kívánta, és javasolta a bemutató során.
*
A GK Kft. kukorica és cirok hibridjeit Dr. Szél Sándor főosztályvezető vetített képekkel gazdagított előadásában mutatta be.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_3.jpg)
Mit tartogat a Gabonakutató kukorica hibrid ajánlata? – tette fel a kérdést.
A válasz: Széles körű változatosságot a szuperkoraitól a késői tenyészidőig. A felhasználási irányoknak megfelelő hibrideket. A csőfuzáriumra az átlagosnál ellenállóbb hibrideket, és a változó feltételekhez való alkalmazkodást.
Az előadó kitért arra is, hogy milyen típusú kísérletekkel segítik a termelők munkáját. Ezek a vetésidő és tőszám kísérletek, valamint a gyomirtószer rezisztenciavizsgálatok, a beltenyésztett vonalak tesztelése, és a Duo System technológia alkalmazására vonatkozó, a BASF-fel közös kísérletek.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_4.jpg)
Bemutatta, hogy az évjáratoktól függő stresszhatásokra milyen jelentős termésingadozásokkal válaszol a kukorica, és azt a célkitűzést is, hogy a GK Kft. ennek mérséklésére milyen nemesítési programot valósít meg. Ennek irányai: hőtűrés, szárazság-tolerancia, csőfuzárium ellenállósság.
Ez a nemesítők programja, mondta az előadó, de a termelőknek is számos feladata van a stresszhatások mérsékelésére: Optimalizált tápanyagellátás, gyommentesség, megfelelő tőszám, öntözés, helyes tenyészidejű hibrid választás.
Tájékoztatójában kiemelte a szuperkorai hibrideket, és azok jelentőségét, így a TK 175-öt (FAO-189), a GKT 211-et (FAO 220) és a GKT 3213-at (FAO 240). Ezek a hibridek még június elején is vethetők, ideálisak a másodvetésre, és kíváló (megfelelő) előveteményei az ősz vetésű gabonáknak, miután korán betakarulnak.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_5.jpg)
A különböző felhasználási célnak megfelelő hibridek;
Szemes kukorica: Sarolta, GKT 288, Csanád, GKT 372, GKT 370, GKT 386, Kenéz, stb.
Silókukorica: Szegedi 475, Szegedi 521, GK Silostar
Élelmiszeripari feldolgozásra: Sarolta, GKT 376
Rezisztens fenyércirok irtásához a Kenéz DUO.
(A tenyészidő besorolás a GK Tavaszi fajtaajánlatában és az intézet honlapján is megtalálható).
Az Ukrajnában, Oroszországban és Moldáviában forgalmazott hibridek: GKT 250, GKT 211, GK 288, Szegedi 386.
Áttérve a cirokra, ismertette, hogy a ciroknemesítésnek több évtizedes hagyománya van a GK Kft.-nél. Mindegyik típus megtalálható: a szemes és silócirok, továbbá a szudánifű. Van egy biogáz előállításra alkalmas speciális hibridjük is, a Farmsugro 180. Ezt elsősorban a német piac igényli. Tömegtakarmányozásra a Róna 1, a GKK Áron, GK Erik és a GK Balázs javasolható.
*
Áttérve a szójára, Garamszegi Tibor területi képviselő vette át a szót. Először a szójatermesztés helyzetét ismertette (Import szója, GM-mentes hazai termelés stb.).
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_7.jpg)
A támogatásokról szólva bemutatta, hogy a területalapú támogatáson felül 2016-ban 64.700 Ft/ha fehérjenövény támogatást vehettek fel a termelők, továbbá zöldítés címén 11.500 Ft-ot hektáronként. (Ez utóbbi kapcsán erős a felháborodás az EU vegyszert korlátozó rendelete miatt. Erről – nem éppen hízelgő módon – a Tábla széléről blogban is olvashatnak, jelen beszámoló szerzőjének tollából.)
A GK Kft. vezető szójafajtája a Pannónia Kincse – mondta, rátérve a fajták ismertetésére. Tripszininhibitor szegény fajták: Aires és Bahia.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_8.jpg)
Előadásában kitért a szója vetőmag minőségére is, ami a méretazonosság mellett a magas csírázóképességnek és a korszerű oltóanyagok használatának köszönhető.
*
Virágné Pintér Gabriella osztályvezető az őszi vetési szezon előtt a kalászos vetőmaghelyzetről adott tájékoztatást. A felújítási arány változatlanul katasztrofális. (Tudjuk. Szabó Sándor, a Nébih munkatársa, októberi lapszámunkban be is számol róla.)
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_9.jpg)
Az osztályvezető elmondta, hogy az elmúlt időszak nemesítői munkájának és a folyamatos innovációnak köszönhetően új, nagy termőképességű szálkás búzák jelentek meg a portfóliójukban. Valamennyi tenyészidőre van fajtaajánlatuk. Kiváló az ajánlott fajták vetőmagminősége, zökkenőmentes az értékesítés, sőt, minden megrendelt mennyiséget a helyszínre szállítják, a legkisebbet is. (A GK fajtakínálata, ahogy azt a kukorica esetében már említettük, az intézet fajtaajánlatában és a honlapján részletesen megtalálható.)
Pintérné az ismertetés során kiemelt néhány fajtát, bemutatva azok előnyös termesztési és felhasználási tulajdonságait.
Az utóbbi évek során az őszi búza fajtaválasztásban nagy teret nyert a mennyiségi szemlélet. Ehhez jó választás a GK Szilárd fajta, amely átlagtermése alapján évek óta a GOSZ-VSZT kísérletekben az elsők között szerepel, valamint üzemi szinten is hozza a tőle elvárt magas termésmennyiséget.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_10.jpg)
Mindemellett a GK Szilárd minőségét tekintve a malmi kategóriába sorolható, de minimum EU minőséggel bír, tehát piacképes fajta. Ebbe a kategóriába tartozik a GK Körös fajta is.
A kínálat két új, bőtermő búzával bővül a 2017. évi szezonban. A GK Arató szálkás fajta elsősorban kiemelkedő terméspotenciálja miatt tarthat számot a nem korán érő típusokat kedvelő termelők körében. Új minősítésű a GK Bagó korai fajta is. Elsősorban a kiváló és stabil malmi minőségével tűnik ki, emellett termőképessége és termésstabilitása is figyelemre méltó.
A GK Csillag évek óta a piac élmezőnyében van, ami annak köszönhető, hogy ebben a búzában tökéletesen ötvöződik a mennyiség és a malmi minőség, az évjárattól független stabil, kiegyenlített fajta. A GK Békés a hazai javító búzák közül kiemelkedően bőtermő, amely jelentős területen terjedt el.
Durumbúzában GK Julidur név alatt új fajtával jelentkezünk a már jól ismert GK Bétadur minőségének megfelelően, de magasabb termésszint mellett.
![](/sites/default/files/0906_gabonakutato_11.jpg)
Közismert, hogy tritikáléban a GK Szemes a legnagyobb területen termesztett fajta hazánkban. A két évvel ezelőtt elismerést nyert GK Maros tritikálé fajta szintén rekordtermésekre képes.
*
Az előadásokat követő szántóföldi bemutatón a GK Kft munkatársai ismertették a fajtákat, kiemelve azok jelentőségét, amelyekre az előadók a pajta alatt külön figyelmet szenteltek.
(Agrofórum Online – Dr. Bódis László)