Korábbi cikkeimben a történelmi körtefajtákkal, azok jellemző tulajdonságaival foglalkoztam, de valljuk be, a modern termesztés nem feltétlenül róluk szól. A nagyüzemi körtetermesztés napjainkban a haszon maximalizálásáról szól, ehhez pedig fontos szabályokat kell betartani.
A modern körtetermesztő gazdák legfontosabb feladata, hogy a termesztési folyamat során a lehető legkisebb ráfordítás mellett a lehető legnagyobb bevételt produkálja vállalkozása. Nem mindegy tehát, hogyan választja meg a termeszteni kívánt fajtákat, ezen a szinten már nem elég szimpátia alapján dönteni. A fajtaválasztás során az egyik legfontosabb feladat a piackutatás elvégzése, ki kell deríteni, hogy a vásárlók milyen körtefajtát keresnek a boltok polcain, vagy éppen a feldolgozók milyen fajtákat vesznek át nagy tételben. A döntés azonban nem egyszerű, ugyanis a frissen telepített gyümölcsfa nem terem azonnal, így előre kell tekintenie néhány évvel a gazdálkodónak, ez pedig nagyon nehéz feladat.
A másik szempont, amely alapján a termelőnek ki kell választania a megfelelő fajtát, az a termőhely elhelyezkedése. Ha például az Alföldön van termőhelye a termelőnek, hiába ültet olyan fajtát, ami hűvösebb, csapadékosabb körülmények között érzi jól magát, a termésmennyiség el fog maradni az ideálistól. Persze ebben az esetben a fokozott öntözés részmegoldás lehet, de akkor a ráfordítás lesz jóval több, így a profit biztosan alacsony szinten marad.
A harmadik fontos szempont, amelynek figyelembevételével a költségeket csökkentheti a gazdálkodó, hogy olyan fajtát választ, amelyik a betegségekre kevésbé, vagy egyáltalán nem fogékony. Ebben az esetben a növényvédelemre fordított költség minimalizálható, több lesz a haszon.
Íme, néhány olyan körtefajta, melyekkel a termelők nem nagyon nyúlhatnak mellé, termesztésük jó eséllyel lehet gazdaságos.
Itt is van a talán leginkább ismert körtefajta, a Vilmos körte, melyet nagyon sokan szeretnek, így keresett árucikk a boltokban, piacokon, sőt, a feldolgozóipar is szereti használni ezt a fajtát. Ez az Anliából származó fajta jó választás lehet a gazdálkodóknak, ugyanis a betegségekkel szemben ellenálló, sőt, a termőhelyre sem igényes, szinte bárhol gazdaságosan termeszthető. Leveses, zamatos gyümölcse mind a piacokon, mind a feldolgozóiparban megállja a helyét, az intenzív termesztés egyik jolly jokere. Érés előtt egy héttel szokás szedni, fogyasztási időszaka augusztus vége – szeptember eleje.
Picivel későbbi érési idejű (szeptember vége) a Packhams Triumph fajta. Igencsak hasonlít ízében a Vilmos fajtához, gyümölcse azonban nagyobb méretű, továbbá jól tárolható és szállítható is. Fája bőségesen terem, gyümölcse elsősorban azonnali fogyasztásra, piaci értékesítésre ideális. Kicsit igényesebb mint a Vilmos, a homok- és a kötött talajokat nem kedveli, betegségekre viszont nem túl fogékony.
Említést érdemel még egy francia fajta, a Hardy vajkörte. Sárgás, kissé rozsdás fedőszínéről könnyen felismerhető a gyümölcse, amely fűszeres ízzel bír és kifejezetten lédús. Tárolásra és szállításra megfelelő odafigyelés esetén nem érzékeny, nyomódásra azonban hajlamos. Betegségekkel szemben ellenálló, viszont a termőhelyre érzékeny. Megfelelő termésmennyiséget kizárólag minőségi, nedves talajon lehet elérni ezzel a fajtával. Szedése szeptember közepére tehető, október végégig fogyasztható, piaci fajtaként tartják számon.
