21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Zöldség-Gyümölcs

Mérgező gyomok lehetnek a gépi betakarítású, csomagolt zöldségek között

Agrofórum Online

Komoly egészségügyi következményei lehetnek, ha a zöldségekkel együtt mérgező gyomok is a fogyasztók asztalára kerülnek. A modern rendszerek ezt már képesek lényegében 100 százalékos biztonsággal kiszűrni.

A kézi munkaerő égető hiánya az egész világon problémát jelent a betakarításban. Megoldást jelenthet a gépek alkalmazásának egyre szélesebb körű elterjesztése, ám ez nem várt egészségügyi kockázatokkal is járhat.

Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a betakarított zöldségek mellé mérgező gyomok (a leggyakrabban csattanó maszlag vagy nadragulya) is bekerülnek, és ha a tisztításnál, szortírozásnál nem ügyelnek rájuk különös figyelemmel, akkor akár a fogyasztókhoz is eljuthatnak. A csattanó maszlagból 15 szem mag is elegendő lehet a halálos mérgezéshez, különösen a gyerekek esetében.

Alapvető fontosságú tehát, hogy a toxikus gyomokat eltávolítsák a zöldségek feldolgozása során, és szerencsére erre már létezik megfelelő technológia. Pedig nem könnyű a feldolgozók helyzete ezen a téren, főleg azóta, hogy megnőtt a vásárlói igény az organikusan termesztett zöldségek iránt, miközben egyre szigorítják a növényvédő szerek használatát.

A belga TOMRA Food által készített szortírozórendszer maximális hatékonysággal képes a zöldségek és gyomok szétválogatására. Optikai válogatógépekről van szó, amelyek elsősorban arra szolgálnak, hogy a nyersanyagok közül eltávolítsák a selejtes, beteg, minőséghibás, illetve színhibás termékeket, valamint a szerves és szervetlen idegen anyagokat.

De tökéletesen alkalmasak arra is, hogy a toxikus gyomok se kerülhessenek a fogyasztók asztalára. A TOMRA 5B és TOMRA 5C gépek közül előbbit akkor használják, mielőtt a zöldségek feldarabolásra, szétbontásra kerülnének, míg utóbbit a végső ellenőrzés során, mégpedig az IQF (alagútfagyasztó) és a csomagolóállomás között.

A TOMRA 5C úgynevezett BSI technológiát használ, vagyis biometrikus azonosítást, és így nemcsak a mérgező növényeket sikerül kiszűrnie, de – például csonthéjasok esetén – a héj sérüléseit, valamint a legapróbb rovarokat is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dinnye, csak hazai? Most tényleg ellenőrzik!

2025. július 2. 13:10

Nem csak az íz számít: az NKFH országos ellenőrzéssorozata garantálja, hogy a dinnye valóban hazai és szabályosan címkézett legyen.

Savanyításra tökéletes: káposztafajták Horvátországból

2025. június 9. 15:10

Kiváló íz, jó tárolhatóság és savanyíthatóság: ezek a káposztahibridek ideálisak a késő őszi termesztéshez.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

A sikeres zöldségtermesztés és zöldségfeldolgozás lehetőségei napjainkban

2021. szeptember 30. 05:42

Szabadföldi és üzemi sajtószemlére nyílt lehetőség a Malagrow Kft. és a Róna Mezőgazdasági Szövetkezet szervezésében Szabadszálláson.

Együnk-e rendszeresen instant leveseket vagy sem?

2024. november 10. 10:10

A ramen olcsó, finom és könnyen elkészíthető étel. Az ezt fogyasztó ázsiai emberek, jóval magasabb életkort élnek meg, mint mi európaiak.

Milyen magas legyen a magaságyás?

2024. augusztus 16. 14:40

Sokan nincsenek tisztában vele, milyen mély talajban érzik jól magukat a zöldségnövények. Magaságyás-okosító.

Csomagolás nélkül odalesznek a zöldségek és gyümölcsök – átgondolatlan a szigorítás?

2023. december 4. 07:10

Vajon mi lesz a több tízezer embert foglalkoztató csomagoló-ágazattal, ha a Parlamentben és az Európai Tanácsban úgy döntenek, hogy a csomagolóanyagoknak veszniük kell?