Címke: MVH

MVH

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (rövidítve: MVH) a magyar kormány által létrehozott, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv volt. Működését 2003. július 1-jén a SAPARD Hivatal és az Agrárintervenciós Központ általános jogutódjaként kezdte meg, az agrárpolitikáért felelős miniszter irányítása alá tartozott. Hazánk az Európai Unióhoz való 2004. évi csatlakozással részese lett a Közös Agrárpolitikának (KAP), mellyel jelentős támogatási források nyíltak meg agrár- és vidékfejlesztési célokra. A KAP agrár és vidékfejlesztési forrásaival való gazdálkodásért és a támogatások felhasználásának ellenőrzéséért felelős szervezetként az MVH ezen forrásokból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások igénybevételére benyújtott kérelmek befogadására, elbírálására és a támogatások folyósítására, valamint piacszabályozó intézkedések működtetésére szolgáló intézmény volt. Az MVH megszüntetéséről, valamint egyes ezzel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 328/2016. (X. 28.) Korm. rendeletnek megfelelően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2016. december 31-ével beolvadásos különválással megszűnt, és 2017. január 1-jétől általános jogutódja a Magyar Államkincstár.

Kapcsolódó címkék

Magyar Államkincstáröntözési támogatáserdészeti géptámogatáserdészeti támogatástámogatásagrártámogatásállatjóléti támogatásfiatal gazda támogatástejtámogatásterületalapú támogatásagrárátámogatásdíjtámogatáskertészeti géptámogatásőshonos állatok támogatásaagrátámogatásgéptámogatáskedvezőtlen adottságú területek támogatásaközvetlen agrártámogatásborászati támogatásszőlészeti támogatáskertészeti támogatásdöntéstámogatásközvetlen támogatáserdősítési támogatásanyatehéntartás támogatásatermeléshez kötött támogatásde minimis támogatásbaromfi állatjóléti támogatásgázolaj támogatásanyajuh-támogatásjövedelempótló támogatásnemzeti támogatásbiztosítási díjtámogatáscsekély összegű támogatássertés állatjóléti támogatásjövedelemtámogatásinduló támogatástámogatási kérelemmezőgazdasági támogatásátmeneti nemzeti támogatásokbaromfi állatjóléti támogatásokegységes területalapú támogatástermeléshez kötött közvetlen támogatásállami támogatásszőlő-bor nemzeti támogatási programtámogatásokmezőgazdasági csekély összegű támogatásuniós támogatáskamattámogatási hitelprogrammezőgazdasági támogatásokállattenyésztési támogatásokvidékfejlesztési támogatásTámogatáspolitikapályázatZöld Forrás pályázatpályázatíróFenntartható Agráriumért ösztöndíjpályázatpályázati felhívásCLAAS Stiftung pályázatvidékfejlesztési pályázatokborászati pályázatfiatal gazdaFiatal Gazda KonferenciaFiatal Gazdák Magyarországi Szövetségefiatal gazdálkodóVidékfejlesztési ProgramEurópai Unióeurópai uniós forrásokKaposvári Állattenyésztési NapokKaposvári Egyetemőszi káposztarepceforgókapaKaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt.káposztafejes káposztakelkáposztarugóskapahagyma káposztafélékKAPvöröskáposztakis káposztalégykáposzta-bagolylepkekáposztamolykáposztalégykaparendszerkáposzta peronoszpórafejeskáposztakáposzta poloskakáposztafélékvörös káposztaKapj rákerti kapaCsülökápoláskáposzta gyomírtásakáposztarepcekapacitásbővítéskáposztalepkekáposztarepce hibridgazdasági kapcsolatokkáposztatermelésCégkapuKaposvárkapszaicinsorközművelő kapaKaprabogárKapszaicinoidtermeltetési kapcsolatokKáposztabolhabirkapörköltStart-munkaprogramkapacitáskapásnövényekKAP-reformkapacitásnöveléstárolókapacitás
Agrárhírek / Agrárközélet

Megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2016. április 8.

Az uniós közvetlen támogatások nagyságrendje 2015-höz képest gyakorlatilag nem változik 2016-ban.

Agrárhírek / Agrárközélet

Hatmilliárd forint kárenyhítést fizet ki az MVH

2016. március 21.

Mintegy 6 milliárd forintot fizet ki a kárenyhítési alapból a gazdáknak a tavalyi károk után.

Agrárhírek / Pályázatok

MVH: február elejéig a gazdák 95 százalékának utalták ki az alaptámogatást

2016. február 10.

Február elejéig a gazdák 95 százaléka kapott alaptámogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól.

Agrárhírek / Pályázatok

MVH: a közvetlen agrártámogatások felét már kifizették

2016. január 25.

2015-ben rekord magas, 800 milliárd forintot fizettek ki agrár- és vidékfejlesztésre.

Agrárhírek / Agrárközélet

Megszűnik vagy átalakul az MVH, a NÉBIH, az AKI és még több más agrárintézmény

2016. január 22.

A tervek szerint 2017. január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Agrárhírek / Agrárközélet

Új helyre költözik az MVH Csongrád megyei kirendeltsége

2015. december 25.

A hivatal Hódmezővásárhelyen egy felújított épületben működik 2016. január 4-től.

Agrárhírek / Pályázatok

Az MVH elkezdte a KAT és a NATURA 2000 támogatások kifizetését

2015. december 23.

A kedvezőtlen adottságú területek támogatására eddig 5128 ügyfélnek közel 1,7 milliárd forintot fizetett ki az MVH.

Agrárhírek / Agrárközélet

Megújította honlapját a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

2015. november 18.

Könnyen áttekinthető, felhasználóbarát honlappal kívánja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdákat segíteni.

Agrárhírek / Pályázatok

Az MVH feljelentést tett a gyanús fiatal gazda pályázatok ügyében

2015. november 15.

Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be.