Szőlő-Bor

A vízüveg és a szőlő

Agrofórum Online

Az ökoszőlészek a kálium-szilikát vizes oldatát, a kálivízüveget elsősorban a lisztharmatfertőzés megelőzésére és a szürkerothadás fellépésének a mérséklésére javasolják.

1. kép: A szakirodalom szerint a virágzáskori vízüvegkezelés lazább fürtszerkezetet eredményez

A kálium-vízüveg alkalmazási területe azonban – a szakirodalom szerint – a jégverés utáni növényvédelemre, a szőlő-levélatkák gyérítésére, sőt még a fürtszerkezet lazítására is kiterjedhet. Mindez kétségtelenül jól hangzik, de valóban ennyire sokoldalú szer a vízüveg? Hogyan fejti ki a hatását, s milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal, kockázatokkal jár a kijuttatása?

Hatásmechanizmus

A vízüvegkezelés eredményessége különböző hatásmechanizmusokon nyugszik. A kipermetezett szuszpenzió a száradás után megszilárdulva kemény bevonatot képez, elkovásítja a bogyóhéj felületén található apró repedéseket.  Fizikai védőhatása az epidermisz-sejtek mechanikai megerősítésén alapul, oltalma ebből adódóan csupán arra a felületre terjed ki, ahol a bevonat létrejött (Kast et al. 2008).

A vízüvegréteg fokozza a bogyók természetes ellenálló képességét, amely a zsendülés időszakától – a cukortartalom növekedésével – rohamosan csökken (Hofmann 2007). A felületi sérülések mentén különböző mikroorganizmusok telepedhetnek meg. A K-vízüveg jégverés utáni használata lehetővé teszi a sebek lezárást (Hofmann 2003). A vízüveg egyik előnye ugyanis, hogy hatása nem fajspecifikus; rendszertani besorolásuktól függetlenül elnyomja a különböző nem kívánatos kórokozókat.

A vízüveg felhasználásával megváltozik a növény felületének a pH-értéke. Kijuttatásával a lúgos kémhatásúvá vált környezetben korlátozottá válik a gombaspórák, illetve a micéliumok fejlődése (Kauer & Fader 2007, Harms & Walther 2008).

Nemcsak a felületi, hanem epidermiszben levő szilícium is akadályozza a gombafonalak növekedését. A lisztharmattal fertőzött, illetve a vele szomszédos sejtek falában – a fenolos anyagok mellett – szilícium felhalmozódás is megfigyelhető (Blaich & Wind 1989). A külsőleg kijuttatott szilícium ezt a védőhatást fokozhatja (Reynolds et al. 1996). A vízüvegkezeléssel mérsékelhető a fertőzés, s ebben fontos szerepet játszik a Si oldalirányú mozgása, majd a fertőzés helyén való lerakódása. (A kezeletlen növények esetén a Si-lerakódás kisebb mértékű). A kálivízüveg tehát mérsékli a lisztharmatfertőzést (Reynolds et al. 1996), de nagy fertőzési nyomás, illetve 14 napnál hosszabb permetezési forduló esetén védőhatása már kevésbé megbízható.

Atkagyérítő és fürtszerkezet lazító hatás

A tapasztalatok szerint a vízüveg és az elemi kén együttes alkalmazása korlátozza a szőlő-levélatkák károsítását (Kast 1994, Hofmann 2003). A vízüveg atkákra gyakorolt hatása vélhetően közvetett, a szer lombozatot keményítő hatásával magyarázható. A rügyfakadás időszakában történő kezelés szintén atkagyérítő hatású lehet; a megszilárdult vízüvegréteg alatt a kártevők, illetve a tojások elpusztulnak (Hofmann et al. 1995).

Hofmann (2007) szerint a kálivízüveg fővirágzás kezdetén való használatával lazábbá tehető a fürtszerkezet. A neves szaktanácsadó úgy véli, a virágzás idején végzett 1 %-os vízüvegkezeléssel erősebb elrúgás váltható ki (1. kép). Az elhúzódó virágzás miatt két fürtzóna-permetezés (a virágzás kezdetén és a fővirágzáskor) is szükséges lehet (2. kép). Az OIKOMB elnevezésű, kétkomponensű növénykondicionáló készítmény (A komponens: K-vízüveg) forgalomba hozatali és felhasználási engedélye is felhívja a figyelmet arra, hogy a szert virágzás alatt ne alkalmazzuk, mert sterilitást okozhat.


2. kép: Az elrúgást fokozását célzó kezelés időzítésénél gondot okozhat az elhúzódó virágzás

A fürtszerkezet lazítására, az elrúgás mértékének növelésére irányuló beavatkozások azonban nem feltétlenül vezetnek eredményre (Schumann 2004), s a 1,5 %-os töménységű oldat használata sem okvetlenül jelent változást a fürtök tömöttségében (Mehofer 2010). A másodtermés-képzésre hajlamos szőlőfajták hónaljhajtásain fejlődő virágfürtök nagymértékű elrúgása sem okvetlenül váltható ki a vízüveg használatával (Hegedűs 2013). A kísérleti eredmények szerint a kezelt és a kontroll tőkék másodfürtjeinek tömegében és tömöttségében nem mutatható ki szignifikáns különbség (3. kép).


3. kép: A vízüveg permetezés nem mérsékelte a másodtermések fürttömegét és tömöttségét

Előnyök és hátrányok

A vízüveget a gyakorlatban általában három-négy alkalommal, a bogyók zöldborsó nagyságú állapotától az érés kezdetéig alkalmazzák.  A permetszert rendszerint a fürtzónába juttatják ki; 1 %-os oldatként, mintegy 4-6 kg/ha mennyiségben, 400-600 l víz felhasználásával (Kast et al. 2008, Fader 2011). A K-vízüveg augusztus végén, szeptember elején történő alkalmazása is kifejezetten hatékony lehet a szürkerothadással szemben (Hofmann 2007). Napközben, déli napsütésben, illetve magas hőmérsékleten nem ajánlott kipermetezni.

A vízüveg használata számos előnnyel járhat. Kijuttatása javítja a kéntartalmú szerek tapadó képességét. Várakozási ideje nincs, ezért a termésérés időszakában is minden további nélkül felhasználható (Hofmann 2003).

Közismert, hogy egyes fungicidek rendszeres alkalmazásával kialakulhat növényvédőszer-rezisztencia. A vízüveg hatása azonban kizárólag mechanikai jellegű, ezért felhasználásával nem kell tartanunk a szerrezisztencia kialakulásától. A fungicidek szüret előtti használata esetén számolnunk kell a szermaradványok kockázatával – akár a megengedett határérték alatti mennyiségben. A fürtökre kipermetezett vízüveg azonban megszilárdul, gyakorlatilag oldhatatlanná válik; a feldolgozás során teljes mennyisége a törkölyben marad.  A vízüveg további előnye, hogy nincs káros hatása az erjedésre, alkalmazása nem idéz elő ízhibát a borban. (Kast et al. 2008).

A kálium-vízüveg felhasználása azonban korántsem mentes a hátrányoktól. Forró nyári napokon kipermetezve perzselést okozhat; túladagolása fitotoxikus hatású. Gyakori, s nagy koncentrációban való alkalmazása a lombozat idő előtti öregedését idézi elő (Kast 2008), ezért a készítményt – a szürkerothadás elleni védekezés során – a fürtzónába célszerű kijuttatni. A gyakorlati megfigyelések azt támasztják alá, hogy az teljes lombozat intenzív kezelése nemcsak a levelek idő előtti elöregedését, hanem az érésmenet késleltetését, a mustfok csökkenését is okozza. Kast és munkatársai (2008) szerint a kipermetezett vízüveg hatása a bogyónövekedés leállása után nem csökken. Harms (2008) vizsgálatai azonban arra utalnak, hogy a kezelés szürkerothadás elleni hatása egy-két hét elteltével csökken.

A vízüvegkezelés a különböző szőlőfajták esetén eltérő eredménnyel járhat, ugyanis a permetezés hatásfoka szorosan összefügg a fürtszerkezettel. A vízüveg alkalmazása általában eredményes, ha a fürt laza, és a kórokozó a kezelt felületen kísérli meg a behatolást. A várt hatás azonban elmarad az olyan fürtök esetén, ahol a bogyók szorosan érintkeznek egymással (Fader 2011). A vízüveg hatása azonban a viszonylag laza fürtszerkezetű fajták esetén sem teljesen megbízható, ezért adott esetben célszerű lehet más botrítisz elleni készítményt is használni (Fader 2011). Harms és Walter (2008) szintén igazolták a vízüveg szürkerothadást mérséklő hatását, de egyúttal azt is megállapították, hogy a kezelés eredményessége nem éri el a speciális botrítisz elleni készítmények hatásfokát.

Nem felhasználóbarát

A vízüveg nem felhasználóbarát készítmény! Keverhetősége más szerekkel nagymértékben korlátozott, jóllehet elemi kénnel való alkalmazása problémamentes. A vízüveg másik készítményekkel történő együttes alkalmazása a permetlé magas pH-értéke miatt is kockázatos. Kijuttatása a gépek, szivattyúk, fúvókák nagymértékű igénybevételével jár (Hofmann 2003).

A legbiztosabb megoldást a készítmény önállóan történő kijuttatása jelenti. (Használatakor célszerű valamennyi sort bejárva permetezni.) A vízüvegkezelés ezért az átlagosnál jóval nagyobb munkaerő ráfordítást igényel. A kizárólag vízüveggel történő permetezés a készítmény viszonylag alacsony hatásfoka miatt is megfontolandó (Fader 2011).

Németországban a vízüveg kijuttatására a „Zwei-Stoff-Technik” módszerét javasolják. (Ez azt jelenti, hogy a munkavégzéshez olyan permetezőgépet használnak, mely két tartályból egyszerre két különböző permetszer kijuttatására képes; kialakítása lehetővé teszi az egyik növényvédő szer fürtzónába juttatását.) A vízüvegkezelés további hátránya, hogy a készítmény nemcsak a növény, hanem a munkagépek felületén is masszív bevonatot képez, melynek eltávolítása igen nehézkes, s csak speciális tisztítószerekkel lehetséges.


BCE Szőlészeti és Borászati Intézet, Szőlészeti Tanszék

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az új szőlőfajták jelenthetnek megoldást

2024. november 26. 17:10

Rendelkezésre állnak olyan szőlőfajták, amelyek alkalmasak lehetnek a klímaváltozás folytán bekövetkező környezeti átalakulások ,,lekövetésére".

A szőlőlisztharmat előrejelzésének fejlesztése a Szekszárdi borvidéken

2024. november 12. 12:10

A szőlőlisztharmat előrejelzése napjainkra sokat fejlődött, s mára a legjobban prognosztizálható szőlőbetegségként számolunk vele.

Borászkodás egy fiatal magyar vulkánon

2024. november 9. 16:10

A turisták közül, akik ellátogatnak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe, igen kevesen folytatják útjukat a szatmári látványosságokon túl ide, a Beregbe.

A fiatalok egyértelműen a „szörpi” rozé felé fordultak, de ez nem kihívás Villánynak

2024. augusztus 21. 16:10

A borvidék borai, az oltalom alatt álló eredetmegjelölés termékleírása szerint super premium, premium, classicus és táj/asztalibor kategóriában elérhetőek.

Hadd mondjam el újra… – A kalászfuzáriózis elleni védekezésről

2018. december 7. 06:58

A kikalászolt, de még nem virágzó búza kalászfuzáriózis iránti fogékonysága nem sokkal marad el a virágzóétól. E veszélyes kórokozó elleni gombaölő szeres védekezés idejének „finomhangolásával” kapcsolatos tudnivalókra szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét.

Bayer Farm: növényvédelmi technológiákkal ismerkedtek az egyetemi hallgatók

2019. június 19. 09:41

A szihalmi Goldfarm Kft. telephelyén látta vendégül a legújabb növényvédelmi technológiák és fajták iránt érdeklődőket a Bayer Hungária Kft. Crop Science üzletága.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.

Picasso® gombaölő szer: „profitgarancia” az olajos növények termesztésében!

2021. július 6. 11:12

Június hónap időjárása kedvezően alakult a napraforgó fejlődése szempontjából, a napraforgó-állományok intenzíven növekedtek, a hónap közepén a sorok záródtak, megjelent a virágzat. A kora hajnali harmat és a helyi záporok, zivatarok jelentéktelennek tűnő csapadékmennyisége is kedvező mikroklimatikus viszonyokat teremtett a gombabetegségek számára az állományokban, ezért a gombabetegségek további terjedésével számolnunk kell.