Paradicsomhajtatás az országban megközelítőleg 400 hektáron folyik, és körülbelül 130-140 ezer tonna frisspiaci árut állítanak elő.
Ugyan a nagy légterű (magas) üvegházak építésével jelentős mértékben javult a technológiai színvonal, de még mindig számottevő azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyek később ültetnek, azaz saláta, retek vagy karalábé után, kisebb légterű fóliák alatt, talajon hajtatják a paradicsomot. Termésátlagaik nem érik el a 25-30 kg/m2-t (országos átlag 32,5 kg/m2). Kétségtelen, hogy ezekben a gazdaságokban is sokat javult a technológia színvonala, és köszönhetően a korszerű fajtáknak, valamint a nagyobb higiéniai fegyelemnek, kevesebb a növényvédelmi probléma és a termésátlagok is javultak, ugyanakkor jelentős a fitotechnikai eljárásokhoz köthető kézimunkaerő igény.
Tekintettel arra, hogy a szabadföldön a friss, étkezési célra történő paradicsomtermesztés gyakorlatilag megszűnt, egyre nagyobb szerephez jutnak a hosszú, talajnélküli termesztésű kultúrák, a nyár végéig, őszig megtartott ültetések és szedések. Vízkultúrában, korszerű üvegházakban termesztett paradicsom esetében számos lehetőség van a termésszabályozására, a tenyészidő elhúzására, ahogy szokás mondani a növény fejlődésének kézben tartására, szemben a kevésbé korszerű, kisebb légterű, alacsonyabb szinten fűtött termesztő létesítményekben nevelt paradicsommal, ahol ennek megoldásában a növényápolási munkáknak még nagy szerep jut.
A levelezés fontossága nem, de a mértéke sokat vitatott a szakmai körökben, több okból is szükséges növényápolási munka:
- Az idős, funkcióképtelen, gyakran beteg levelek eltávolításával jelentős mértékben segíthető a növényvédelem.
- A növényállomány levegőssé, világosabbá tételével gyorsítható az érés.
- A jobban áttekinthető fürtállomány szedése könnyebb és egyszerűbb.
Mindig visszatérő kérdés: Mennyire kopaszíthatók fel a növények? A túl korai levéleltávolítással – ugyanúgy, mint a szükségesnél több meghagyásával – kárt okozhatunk. Korai levelezéssel csökkentjük az asszimilációs felületet, ezáltal lassúbb lesz a bogyók növekedése, kései levélszedéssel tovább árnyékolunk, rontjuk az állomány levegőzöttségét, elősegítjük a gombás és baktériumos fertőzések megjelenését. A gyakorlati tapasztalatok alapján a gazdák optimálisnak azt tartják, ha az érő fürt felett egy-két fürtemelettel járnak a levelezéssel. Tapasztalatok szerint a növény ilyen mértékű levéltelenítése még nem okozza a bogyók elaprósodását.
A levelezés során másik fontos szabály: Alkalmanként hány levél távolítható el úgy, hogy a növényt ne érje káros stressz? 2-3 levélnél többet ne távolítsunk el egy-egy alkalommal, mert a káros tünetek gyorsan jelentkeznek a leveleken pödrődés formájában (1. kép).
Téli hónapokban 2-2,5 db/m2 növényen ~ 30-35 darab/m2, nyáron 3-4 db/m2 növényen ~50-55 darab/m2 levél biztosítja a megfelelő növekedést (1. táblázat).
1. táblázat. A hajtatott paradicsom levélszámának alakulása növénysűrűségtől és tenyészidőszaktól függően (db/tő)
| Növénysűrűség db/m2 | 4. fürt virágzásáig | Első szedéstől májusig | Nyári melegben | Szeptember- október |
| 4 | 7-8 | 9-10 | 12-13 | 10 |
| 3 | 10 | 14 | 18 | 14 |
| 2,7 | 12 | 15-16 | 20 | 15 |
| 2,5 | 14 | 17 | 22 | 16 |
Erős vegetatív növekedés esetén szokás a nyári hónapokban a fiatal levelek eltávolítása, ami korántsem olyan mértékű, mit az alsó levelek esetében. A virágzó fürt felett egy, maximum két levelet lehet kicsípni abból a célból, hogy a növény ne a levelek, hanem a bogyók fejlesztésére fordítsa az energiáját.
A növekedési csúcs eltávolítását, más néven tetejezést a növénykultúra felszámolása előtt nyáron 5, ősszel pedig 6 héttel korábban végezzük. Azáltal, hogy a növényt nem terheljük a betakarításra már nem szánt fürtök kinevelésével, felgyorsítjuk az utolsó bogyók kinevelését és érését. Ilyenkor a szárat visszavágjuk, de a napégés (2. kép) és növényperzselés elkerülése érdekében, továbbá a bogyórepedés (3. kép) megelőzése miatt az utolsó virágzó fürt fölött 2-3 levelet meghagyunk.
Főleg a télen, kora tavasszal jelentkező fürtkocsány-törés (4. kép.) többnyire a kedvezőtlen klimatikus feltételekre, mindenekelőtt a téli fényhiányra vezethető vissza, de közrejátszik a kialakulásában a sok víz, kedvezőtlen nitrogén-kálium arány is. Ha már a kifejlett, éretlen bogyók súlya alatt roppan meg a kocsány kisebb a baj, de ha még növekedésben vannak, úgy tömegben visszamaradnak, nem érik le a kívánt piacos méretet. Ilyen esetek megoldására már általánosan elfogadott és alkalmazott módszer a klipszek elhelyezése (5. kép).
Téli-kora tavaszi hónapokban, gyenge besugárzás idején, de nyáron, nagy melegben is szükség lehet a fürtben a kötések számának csökkentésére, más néven a csonkolásra – az eljárás ismert fürtcsonkítás, fürtmetszés néven is. A fajtára már nem jellemző nagy (gyakran óriás) fürtön – ami általában a nagy napi hőingadozás következménye – a növény nem fogja tudni a bogyókat kinevelni. A nagyobb energiaveszteség elkerülése érdekében a metszést akkor kell elvégezni, amikor a fürtön még csak virágok vannak, vagy a bogyók egészen aprók.
A virágok megtermékenyülését elősegítő, sok kézimunkával járó vibrátorozás, tartóhuzal kocogtatás kiszorulóban van az árutermelő kertészetekben, általános helyette a poszméhek telepítse. Csak kisebb, főként saját célra történő termesztésnél heti, vagy heti kétszeri alkalommal javasoljuk, hatására nagyobb eséllyel kerül pollen a bibére, jobb kötődést eredményezve.
A javuló termésátlagokban nagy szerepe van az egyre pontosabban és szakszerűbben végzett fitotechnikai munkáknak, így a szárrögzítésnek és elfektetésnek, a kacsozásnak, a levelezésnek, a fürtszabályozásnak. Abból adódóan, hogy eredményességük a növény fejlettségétől, kondíciójától, és a pillanatnyi klímafeltételektől nagymértékben függ, nagy a felelőssége a munkát végző kertésznek, rájuk vonatkozóan biztos receptet a növényállomány pontos ismerete nélkül nehéz adni!
